Virágh Orsolya Virágh Orsolya

28 éve vagyok a Fókusz csapatának tagja – szinte a kezdetektől. Még az Eötvös Lóránd Tudományegyetem médiaszociológia szakán tanultam, amikor már beszippantott a televíziózás. Azóta a munkám szó szerint körbevitt a világon: Dél-Afrikától Dél-Amerikáig, Közép- és Észak-Amerikán át egészen Ausztráliáig, ahol egy évet éltem és forgattam. A történetmesélés számomra nem csak munka, hanem szenvedély. Legyen szó hátrányos helyzetű vagy sérült emberek életéről, inspiráló portrékról vagy színes útifilmekről, beszélgetni, megérteni és elmesélni – ez hajt igazán. Sokat kérdezek, de ez a mérhetetlen kiváncsiság motivál minden egyes interjúnál. A forgatások mellett felelős szerkesztőként is dolgozom, olyankor az élő Fókusz adások irányításáért felelek a vezérlőben – ott, ahol minden pillanat számít.

7:36
FókuszMagyarország legdrágább és legolcsóbb utcája között akár százszoros árkülönbség is lehet!
2021. november 24. 19:20

Magyarország legdrágább és legolcsóbb utcája között akár százszoros árkülönbség is lehet!

Hogyan kerülhet egy lakás százszor annyiba az ország egyik részén, mint a másikban? Van, ahol egy négyzetméterért tízezer forintot is sajnálnak kiadni, máshol akár négymilliót is megér. A Fókuszban mutatjuk a legkeresettebb nagyon pici, milliókat érő, szobányi lakásokat és az ország legdrágább, lenyűgöző ingatlanját, amelyet most még csak öt milliárd forintért lehet megvenni.
10:32
FókuszÉva és Edit is negyvenhat évesen hozták világra gyermeküket
2021. augusztus 7. 19:25

Éva és Edit is negyvenhat évesen hozták világra gyermeküket

Nagyon sokat vártak vele, de amikor már úgy érezték, hogy nem lehet tovább, akkor mindent megtettek, hogy édesanyák lehessenek. Edit és Éva története sok mindenben különbözik, de a legfontosabb ugyanaz. Közel az ötvenhez vállaltak gyermeket, ami több szempontból is rendhagyó. De vajon jól tették? Szabad ennyit várni, biztonságos ilyen korban szülni? Mennyit bír el ilyen korban a test és a lélek?
11:35
FókuszElvesztette egyik lábat, a Fókusz kamerája előtt ült vissza először jet-skire
2021. augusztus 5. 19:35

Elvesztette egyik lábat, a Fókusz kamerája előtt ült vissza először jet-skire

Zsidai Tibor – vagy ahogy zenészberkekben ismerik Jepetto lassan 2 éve vesztette el egyik lábát. Lehet, hogy meg lehetett volna menteni, ha nem küldözgetik jobbra-balra, ha korábban és nem 1 év elteltével veszik észre az orvosok, hogy nagy a baj. Ha segíteni szeretnének Tibornak, hogy újra élvezhesse a mozgás örömét, itt megtehetik: Álomszállító Alapítvány MagNet Bank, 16200144-18530430  Közlemény: Jepetto vagy művégtag
13:09
FókuszMegmutatjuk, hogyan él a 200 éves cirkuszi dinasztia, a Richter család
2021. július 20. 19:35

Megmutatjuk, hogyan él a 200 éves cirkuszi dinasztia, a Richter család

A cirkuszművészet Oscar-díját is elnyerték, de valójában hogyan élnek, amikor hatalmas sátraikkal a világot járják, és nem a porondon varázsolnak éppen? A 200 éves cirkuszi dinasztia három generációja fogadott minket otthonában, vagyis különböző méretű lakóautójában. A Richter család hetven éves fejének fiú unokája már tizenegy évesen külön lakókocsiba költözött.
7:04
FókuszHogyan és milyen zene hat a szellemi és lelki fejlődésre?
2021. június 26. 19:40

Hogyan és milyen zene hat a szellemi és lelki fejlődésre?

Évezredek óta foglalkoztatja az emberiséget, hogy miként hat a zene a szellemi-lelki fejlődésre. Figyelem fókuszálás, nyelvi képességek, kreatív gondolkodás, memorizálás, manuális készségek, figyelem váltás, érzelmek feldolgozása – röviden ezek azok a területek, melyekre a klasszikus zene óriási hatással van. És akkor még az intelligencia fejlesztésről nem is beszéltünk, vagy arról az érzelmi állapotról, amit a zene kivált.
10:47
FókuszMiért választják sokan az otthonszülést?
2021. június 19. 19:00

Miért választják sokan az otthonszülést?

A szülés egy nő életében az egyik legmeghatározóbb és jó esetben az egyik legszebb élmény. Vannak, akik a biztonságosnak, meghittnek érzett otthonukban szeretnék átélni úgy, ahogy nekik kényelmes. Vass Gabi évekig kórházi bábaként dolgozott, aztán inkább az otthonszülések felé fordult. Jakab Juli színésznőnek is ő segített világra hozni a babáját. Miért döntenek sokan Julihoz hasonlóan, mit jelent a hipnoszülés és kockázatosabb-e, mint a hagyományos? Borítókép: Rene Asmussen fotója a Pexels oldaláról
8:12
FókuszA bátaszéki Patrik mert nagyot álmodni és elhatározta, hogy ő lesz a világ legerősebb embere
2021. június 11. 16:00

A bátaszéki Patrik mert nagyot álmodni és elhatározta, hogy ő lesz a világ legerősebb embere

Patrik 16 éves volt, mikor egyik tanára azt mondta neki, hogy belőle úgysem lesz semmi, mert ilyen idősen például Schwarzenegger már bajnok volt. Elhatározta, hogy mindenkinek bebizonyítja, tanárának nincs igaza. Patrik temérdek elhatározása és célja mellett az elsőszámú, hogy az ország legerősebb embere legyen. Aztán egyszer a világon is szeretne ő a legjobb lenni.
3:49
FókuszKorda György és Balázs Klári: 41 éve állnak közösen színpadra, ma este életük dalát adják elő a Nagy számban!
2021. április 14. 18:55

Korda György és Balázs Klári: 41 éve állnak közösen színpadra, ma este életük dalát adják elő a Nagy számban!

Korda György a könnyűzene élő legendája, a magyar tánczene koronázatlan királya. Több mint 800 dal a 63 év alatt, és még most is fáradhatatlan. Feleségével Balázs Klárival az ország talán leghíresebb énekes-párosa lett, miután a 80-as évektől kezdve a nevük összeforrt. 41 éve állnak közösen színpadra. Hogy karrierje során mire vágyott legjobban kiderül a ma esti Nagy számból, ahogy az is, hogy mikor tanult meg kártyázni, és milyen ismert színészekkel, zenészekkel játszott a reggelig tartó kártyapartikon!
3:36
FókuszA Nagy számban azt is megtudjuk Feke Palitól, hogy ki az, akiért bármit feladna
2021. április 13. 19:11

A Nagy számban azt is megtudjuk Feke Palitól, hogy ki az, akiért bármit feladna

Ma már szinte az egész ország ismeri, vastaps fogadja mindenhol, először az István a király, mostanság pedig az Álarcos énekes és A Konyhafőnök VIP hozott Feke Pali számára óriási népszerűséget. Hogy kiskorában minek készült holnap este kiderül, az biztos, hogy sokáig a helyi járatos buszokkal rótta a köröket. Aztán pedig a családot szórakoztatta, egyszemélyes darabokkal lépett fel előttük.
7:34
FókuszTamást kétszer ütötték el, a másodiknál veszítette el a lábait, mégis töretlen az optimizmusa
2021. március 27. 19:00

Tamást kétszer ütötték el, a másodiknál veszítette el a lábait, mégis töretlen az optimizmusa

Tamást kétszer ütötték már el életében. Először 15 éves korában a HÉV elé lépett. Aztán 19 éves korában egy kamion ütötte el Sopronban. Az ütközés elsodorta, csak épp az útszéléről visszagurult a kamion hátsó kerekei alá. Azok pedig összeroncsolták a lábait. Miután felépült kipróbálta a kerekesszékes kosárlabdázást, válogatott szintig jutott, kézilabdázott, ülőröplabdázott, sőt parakenuzott is, most pedig falat mászik. Sokat köszönhet a sportoknak, célt és kihívást jelentenek neki, Tamás pedig szereti a határait feszegetni.
5:17
FókuszA meg nem született gyerekekhez kötődő álmaink, vágyaink velünk maradnak
2021. március 25. 19:05

A meg nem született gyerekekhez kötődő álmaink, vágyaink velünk maradnak

A gyerektelenség sokszor nem döntés, hanem egy folyamat eredménye, apró elhatározások láncolata. Ma van a magzatgyermek világnapja. Huszonnyolc éve ezen a napon arra is felhívják a figyelmet, hogy a meg nem született gyerekekhez kötődő álmaink, vágyaink velünk maradnak. Az énekesnő Szatmári Orsi negyvenöt éves korára elfogadta, hogy nem lehet gyermeke. Az ehhez kötődő érzéseit, fájdalmát végre képes volt kiénekelni magából. Pataki Zitát nagyon meghatotta a dal, erről mesélt nekünk. Borítókép: Polina Tankilevitch fotója a Pexels oldaláról
2:01
Nagy számLiptai Claudia ugyanannál a rádiónál dolgozik általános iskolás osztálytársával
2021. március 3. 23:00

Liptai Claudia ugyanannál a rádiónál dolgozik általános iskolás osztálytársával

Liptai Claudia nagyon szerette általános iskolai osztályát, mai napig tartja velük a kapcsolatot, olyannyira, hogy egykori óvoda-  és iskolatársával most ugyanannál a rádiónál dolgoznak. Ugyanúgy látják egymást, ahogy 40 évvel ezelőtt. Azért Claudiának sok kellemetlen élménye is fűződik az iskolapadhoz, úgy emlékszik sokszor megszégyenítették.
7:50
FókuszIsmét apuka lett Sinka Zsolt, Popey!
2021. január 28. 17:55

Ismét apuka lett Sinka Zsolt, Popey!

Egy jó erős kötél, egy sziklaszilárd állkapocs és jó sok tonnás járművek. A világrekordok hosszú-hosszú éveken keresztül boldoggá tették, a családja Móni és Dotti pedig bástyaként álltak mögötte. Sőt, a 10 éves lánya már a nyomdokain bandukol, és a hatalmas kihívások sem rettentik el. Egy 3300g-os apróság viszont néhány hete annál inkább feladta a leckét számára, bár nagyon várta már.
2:46
Az Év EmbereA Janka Tanya alapítói azt szeretnék, hogy az autistákban ne a beteget, hanem az embert lássuk
2020. december 16. 14:44

A Janka Tanya alapítói azt szeretnék, hogy az autistákban ne a beteget, hanem az embert lássuk

Önálló munkára tanítanak autista embereket - a Janka-tanya alapítói is jelöltjei az Év embere díjra. Egy magyar és egy holland nő egy Veszprém-megyei házban hozott létre egy olyan gazdaságot, ahol együtt dolgoznak fogyatékkal élő emberekkel, akiket így próbálnak beilleszteni a társadalomba. Sikerüket mutatja, hogy sokan már állást is kaptak egy környékbeli nagyáruházban.
5:05
FókuszÖsszefogtak az ország legnagyobb edzőtermeinek tulajdonosai, Arnold Schwarzenegger is támogatja őket
2020. december 3. 18:55

Összefogtak az ország legnagyobb edzőtermeinek tulajdonosai, Arnold Schwarzenegger is támogatja őket

Arnold Schwarzenegger a távolból videóüzenetekkel támogatja kedvenc budapesti konditermének üzemeltetőjét. Korábban nemcsak ő, hanem Dwayne Johnson is itt tartotta formában magát magyarországi filmforgatása alatt. A terem irányítója, Ádám összefogott a fitness szakma képviselőivel és petíciót fogalmaztak meg, amit az ország legnagyobb edzőtermeinek tulajdonosai mind aláírtak. Azt mondják, ha segítség nélkül maradnak, akkor 1-2 hónap múlva az összes bérelt terem csődbe megy.
6:01
FókuszA Janka Tanyán nem a betegségre, hanem a tehetségre fókuszálnak
2020. november 28. 19:52

A Janka Tanyán nem a betegségre, hanem a tehetségre fókuszálnak

Feltétel nélküli gondoskodás, támogatás – ez a hitvallása Katinak és Janeke-nek, akik álmodtak egy nagyot. A Janka Tanyát, ahol autista és értelmi fogyatékkal élő felnőtteket foglalkoztatnak. Ezek a fiatalok értelmileg széles skálán mozognak, a 9 hónapostól kezdve a 7 évesig. Szociális és kommunikációs zavaruk is van, nehezen vagy egyáltalán nem tudnak társas kapcsolatokat kiépíteni. Az, hogy ők dolgozhatnak, intergrált munkahelyen tevékenykedhetnek, számukra akkora élmény jelent, ami az önbizalmukat és önértékelésüket növeli. Egyelőre ez az egy ilyen kezdeményezés létezik nálunk, Kati és Janeke majd akkor dőlnek hátra, ha sorra nyitnak a Janka tanyák az országban. A Janka Tanyáról és az ott foglalkoztatott fiatalokról készült dokumentumfilmet, itt nézheti meg.