Virágh Orsolya Virágh Orsolya

28 éve vagyok a Fókusz csapatának tagja – szinte a kezdetektől. Még az Eötvös Lóránd Tudományegyetem médiaszociológia szakán tanultam, amikor már beszippantott a televíziózás. Azóta a munkám szó szerint körbevitt a világon: Dél-Afrikától Dél-Amerikáig, Közép- és Észak-Amerikán át egészen Ausztráliáig, ahol egy évet éltem és forgattam. A történetmesélés számomra nem csak munka, hanem szenvedély. Legyen szó hátrányos helyzetű vagy sérült emberek életéről, inspiráló portrékról vagy színes útifilmekről, beszélgetni, megérteni és elmesélni – ez hajt igazán. Sokat kérdezek, de ez a mérhetetlen kiváncsiság motivál minden egyes interjúnál. A forgatások mellett felelős szerkesztőként is dolgozom, olyankor az élő Fókusz adások irányításáért felelek a vezérlőben – ott, ahol minden pillanat számít.

5:26
FókuszAdócsalási ügybe került Neymar: több mint 34 millió euróval tartozik a spanyol adóhatóságnak
2020. október 27. 19:35

Adócsalási ügybe került Neymar: több mint 34 millió euróval tartozik a spanyol adóhatóságnak

A fizetés megkerülésével híres zenészek, filmsztárok és üzletemberek is ügyeskednek, több százmillió dolláros vagyonuk egy részét offshore-paradicsomokba és céges hálókon keresztül rejtik el a hatóság elől. Aztán kinek jobban, kinek kevésbé jól sikerül a könyvelési tranzakció. Most éppen a francia Paris Saint Germain játékosa, Neymar került bajba.
5:35
FókuszBabagyász világnapja: Hogyan lehet feldolgozni egy baba elvesztését?
2020. október 15. 19:50

Babagyász világnapja: Hogyan lehet feldolgozni egy baba elvesztését?

A gyászterapeuta azt mondja, fontos elismerni az érzéseket, hogy a baba volt és másik ugyanilyen nem lesz. Jennyferék 2 hónappal ezelőtt veszítették el a kislányukat. A tizenkettedik heti kombinált teszten nem vették észre az orvosok az intő jeleket, így csak jóval később a huszadikon derült ki, hogy baj van. A babájuk Edwards szindrómás. Az előrehaladott terhesség miatt akkor viszont már meg kellett szülnie a babát.
12:19
FókuszVégre jól érzik magukat a bőrükben, az Éhezők Viadala verseny az egész életüket átformálta
2020. október 10. 19:50

Végre jól érzik magukat a bőrükben, az Éhezők Viadala verseny az egész életüket átformálta

A most következő nők és férfiak túlsúllyal és az azzal járó pszichés problémákkal küzdöttek. Aztán találkoztak Ferivel, beneveztek az általa kitalált fogyókúrázó versenybe és mind azt állítják, hogy megváltozott az életük. Van, aki 20, más 75 kilót dobott le. A csoportos fogyás, a közös szenvedés segítette őket és soha nem kritizálták egymást. Feri pedig végre megbecsült, sikeres edzőnek érezheti magát velük és mellettük.
9:09
FókuszGézu már 27 kilót fogyott, de még így is 275 kilót nyom
2020. szeptember 11. 18:25

Gézu már 27 kilót fogyott, de még így is 275 kilót nyom

A 17 éves Rácz Géza elhatározta, kitör Pándról, hogy máshol is megismerjék őt. A híre pedig lassanként nemcsak a falun, de országhatárokon átível. Egyre többen kíváncsiak a közel 300 kilós fiúra, egyre többen követik őt. A közösségi médiáig hosszú út vezetett, nem volt egyszerű, sőt egyre csak nehezebb. Ugyanis Gézu elhatározta, hogy felhagy a mértéktelen evéssel és ivással, az egészség útjára lép.
10:45
FókuszA magyarok fele annyit sírnak, mint az amerikaiak?
2020. szeptember 10. 19:00

A magyarok fele annyit sírnak, mint az amerikaiak?

Elfojtsuk vagy szabadjára engedjük? Leplezzük vagy épp nyíltan vállaljuk fel, hogy szomorúak vagy pont boldogok vagyunk? A legtöbben az őszinteség mellett teszik le voksukat, vagyis, ha elindul a záporeső, akkor ne tartsuk vissza, a sírás egyáltalán nem a gyengeség jele! Dr. Szabó Pál korábban részt vett egy olyan kutatásban, ahol az amerikai és magyar szokásokat vetették össze. Bármennyire is romantikus, érzelmes népnek tartjuk magunkat, az eredmény meglepetést okozott. A magyarok fele annyit sírtak, mint az amerikaiak. 
7:27
FókuszFókusz Anno: Magyarként élnek Brazília közepén
2020. augusztus 15. 19:00

Fókusz Anno: Magyarként élnek Brazília közepén

Az 1890-es években több mint 1000 magyar bevándorló érkezett Veszprém megyéből az ígéret földjére, Brazíliába, Jaraguá do Sul városába. Földet ígértek nekik és hosszú lejáratú kölcsönöket. Ezek reményében otthagyták a hazájukat. Évekkel ezelőtt ellátogattunk a Magyarországtól 15 ezer km-re lévő Brazília déli csücskébe, hogy megnézzük a magyar leszármazottakat, hogyan próbálják dédszüleik hagyományait életben tartani, portugálul, de a lelkükben magyarként.
6:35
FókuszHogyan segített a Boney M. és a Depeche Mode sztárja a magyar fitneszedzőnek élete kritikus szakaszaiban?
2020. június 24. 19:05

Hogyan segített a Boney M. és a Depeche Mode sztárja a magyar fitneszedzőnek élete kritikus szakaszaiban?

A Depeche Mode és a Boney M. tagjainak védő barátsága nélkül hol lenne ma Marcsi? Ha nincs a Depeche Mode-os Andy Fletcher, akkor Marcsinak eszébe sem jutott volna beiratkozni a fitneszedző képzésre. Ha nincs Sheyla a Boney M. alapító tagja, akkor súlyos betegsége után a magyar edző valószínűleg nem áll így talpra. Egy szépészeti kezelés után ugyanis majdnem meghalt.
8:42
FókuszMesterséges intelligencia, fotó alapú gyógyítás – milyen lesz az orvoslás jövője?
2020. június 13. 20:00

Mesterséges intelligencia, fotó alapú gyógyítás – milyen lesz az orvoslás jövője?

Húsz, de valószínű, hogy inkább 30 év kellene ahhoz, hogy egy magyar betegnek ugyanolyan lehetőségei legyenek, mint például egy skandináv országban. Utolérni soha nem fogjuk őket, még akkor sem, ha a járvány helyzet fejlesztésre készteti a gyógyítást. Dr. Nagy Szabolcs 11 évvel ezelőtt a Tolna megyei kórházból érkezett Svédországba az óriási kereset különbség miatt. Egy 5500 lakosú nyugodt településre szerződött, ahol a főorvosi fizetése a svéd miniszteri fizetésekkel egyezik meg, 8-10-szerese a magyar orvosokénak.
8:50
FókuszFókusz Anno: Kóser pizza, bőrülés nélküli limuzin és videójáték - egy turné ridernek minden kívánságot teljesíteni kell
2020. május 29. 15:35

Fókusz Anno: Kóser pizza, bőrülés nélküli limuzin és videójáték - egy turné ridernek minden kívánságot teljesíteni kell

Az irreális kívánságlista a cukorkák szín szerinti kiválogatásánál, az oxigéntartályoknál, és a papagájnál kezdődik. Az extra felhajtásra, a turné alatti dőzsölésre vágyó művészek óhajai a fellépések előtt megérkeznek a szervezőkhöz. Ezek az úgynevezett turné riderek. Az igénylisták pedig a néhány oldaltól a több százig terjedhetnek.
15:29
isten veled magyarországÉlet Atlantában: van, amit unnak és van, ami nélkül már nem tudják elképzelni az életüket
2020. május 26. 22:00

Élet Atlantában: van, amit unnak és van, ami nélkül már nem tudják elképzelni az életüket

Schneemaierék atlantai házukba invitálnak minket. Örülnek a magyar szónak, német eredetű nevük ellenére Veresegyházról költöztek az Egyesült Államokba két évvel ezelőtt. Abban az egész család egyetért, hogy az itteniek kedvesek és segítőkészek, így a beilleszkedésük is könnyebb, bár a kamasz gyerekeknek a barátkozás nem mindig megy könnyen. Az anyuka 5 év múlva már Magyarországon látja magát, a többiek véleménye nem ennyire egyértelmű.
14:33
isten veled magyarországAz álmuk, hogy Atlantában éljenek, most végre valóra vált
2020. május 5. 22:00

Az álmuk, hogy Atlantában éljenek, most végre valóra vált

Nem adtak fel mindent Magyarországon, hiszen ha nem jön be az amerikai álom, akkor könnyedén haza tudnak jönni. Bár még soha nem jártak a tengeren túl, Sótiéknak nincs vesztenivalójuk, maximum az a néhány millió forint, amit mar eddig is az amerikai kalandra költöttek. Egy évbe telt, mire a lottón nyert zöldkártyáját a Sóti család a kezébe foghatta. Kulcs községből indultak az Egyesült Államokba, hogy ezentúl Atlantában éljenek.
13:26
isten veled magyarországAmerika volt az álmuk, de amikor összejött, nehezebb volt elindulni, mint hitték
2020. április 28. 22:00

Amerika volt az álmuk, de amikor összejött, nehezebb volt elindulni, mint hitték

Hogy pontosan mi vonzza Amerikában Sóti Lászlót, nem tudná megmondani. De amióta Bud Spencer filmeket néz, azóta nem tudja kiverni a fejéből, hogy milyen jó lenne az Egyesült Államokban élni. És mivel időközben családja is lett természetesen nem egyedül költözne. De valahogy alkalom sosem adódott rá. Egészen tavaly májusig. Laci ugyanis már 6-7 éve játszik a zöldkártya lottón, és egyszer szerencséje lett.
6:40
FókuszÍgy vészelik át a házi karantént a Drága Örökösök szereplői
2020. április 15. 18:58

Így vészelik át a házi karantént a Drága Örökösök szereplői

Színház a javából - így jellemzi a mindennapjait Xantus Barbara. Nehéz időszakot él meg a színésznő, viszont azt szeretné, hogy a gyermekei ebből semmit ne vegyenek észre. A Drága Örökösök többi szereplője is muszájból van otthon, ami nem könnyű az állandó pörgés után. Nincsenek forgatások, előadások, kevés a bevételük, de mindenki a maga módján próbálja átvészelni ezt az időszakot!
8:44
FókuszHogyan hat a bezártság az egyedülállókra?
2020. március 24. 19:25

Hogyan hat a bezártság az egyedülállókra?

Nem mindegy, hogy vágyunk arra, hogy kicsit otthon legyünk egyedül akár egy hosszabb pihenőn, vagy kötelezően nem mozdulhatunk ki a lakásból. És ezt teljesen máshogy érzik, élik meg a családok, a párok és az egyedülállók is. Például a szingliknek különösen nehéz időszak ez, hiszen nincs baráti összejövetel, nincs randizás és tulajdonképpen még a családjukkal sem találkozhatnak, ezért most teljesen egyedül vannak. Meddig és hogyan lehet ezt bírni? Csonka András és Baukó Éva is elmesélte, hogyan töltik mindennapjaikat a karantén idején.
5:48
FókuszMekkora felfordulást okozhat Lékai-Kiss Ramóna felbukkanása Ökörapátiban?
2020. január 10. 19:05

Mekkora felfordulást okozhat Lékai-Kiss Ramóna felbukkanása Ökörapátiban?

Új év, új évad. Egy hete indult el a Drága örökösök, ma este pedig egy meglehetősen ismert színésznő debütál a sorozatban. Megmutatjuk, hogyan forgatták az első jeleneteket Lékai-Kiss Ramónával Ökörapátiban. Rami Franciskát játssza a sorozatban, egy anyukát, aki a kislányát viszi a lovardába lovagolni, ahol alaposan bolygat fel mindent. Danival kokettál és a faluban is sok minden történik még vele.
4:10
FókuszRubint Réka kiesése ellenére bebizonyította, hogy ízig-vérig konyhafőnök!
2019. december 16. 19:20

Rubint Réka kiesése ellenére bebizonyította, hogy ízig-vérig konyhafőnök!

Azt hinnénk, hogy egy ízig-vérig fitneszes nőnek a kaja az egyik ellensége, de ehhez képest Rubint Réka igen jó kapcsolatot ápol az ételekkel. Külsőre ezt biztos, hogy nem mondanánk meg, hiszen egy huszonéves testben lakozik az az elszántság, ami a tornateremben és a konyhapult mögött is vele van. Hiába esett ki a műsorból, ő attól még egy szuper konyhafőnök!
7:59
FókuszEddig rácáfolt a statisztikákra a 42 éves SMA-s Timi, de most segítségre van szüksége!
2019. december 7. 20:00

Eddig rácáfolt a statisztikákra a 42 éves SMA-s Timi, de most segítségre van szüksége!

Összesen 120 regisztrált SMA beteg van az országban, 1-es típussal 2 éves korig, 2-es típussal pedig 18 éves korukig élnek általában. Vannak azonban sokan, ahogy Timi is, akik rácáfoltak a statisztikára és ha nem is virulnak, de legalább életben vannak.  Timi most 42 éves és a fejlesztéseknek köszönhetően már létezne orvosi segítség a számára, csak épp a 120 millió forintos kezelés egyelőre elérhetetlen a számára. Ha Ön is segíteen szeretne Timinek megteheti ITT: Tóth Tímea OTP, 11773078-06506559 HU85117730780650655900000000 Swift: OTPVHUHB Közlemény: adomány Paypal: tttimi@gmail.com
6:25
FókuszÍgy forgatják az RTL egyik kimagasló nézettségű műsorát, a Drága Örökösöket!
2019. november 8. 19:04

Így forgatják az RTL egyik kimagasló nézettségű műsorát, a Drága Örökösöket!

Statisztának jelentkezett lassan a Drága Örökösök egyik főszereplőjévé vált. Pápai Rómeó azt meséli romaként egyáltalán nem volt ahhoz szokva, hogy az emberek közelebb lépjenek hozzá, esetleg meg is szólítsák az utcán. Megmutatjuk hol és hogyan forgatják a sorozatot, ami január elseje óta kimagasló nézettséggel, hatalmas rajongó érdeklődés mellett fut az RTL-en.
10:44
FókuszÍgéretes tornász pályafutás előtt állt, egyetlen másodperc alatt megváltozott az élete
2019. október 24. 19:50

Ígéretes tornász pályafutás előtt állt, egyetlen másodperc alatt megváltozott az élete

Nem adta fel és nem keseredett meg, pedig lassan 12 éve, hogy kerekesszékbe került. Annak idején kivételes tehetségnek tartották tornász berkekben, ígéretes pályafutás állt előtte. Többszörös magyar bajnok volt, ifjúsági válogatott, nemzetközi szinten is jegyezték már a nevét. Aztán 2007. március 25-én a makói diákolimpián Virág Zsolt tornászkarrierje véget ért. 
8:26
FókuszMiért kéne szégyenkezniük a táncos férfiaknak?!
2019. október 21. 17:01

Miért kéne szégyenkezniük a táncos férfiaknak?!

A tánccal járó fizikai terhelést az emberek legtöbbje alábecsüli és csak egy vizuális művészeti formát látnak benne. Pedig a táncot rengeteg erősítés, nyújtás, kőkemény edzés előzi meg! Nem kell nőies mozdulatokat csinálni a színpadon, hanem fizikai erőnlétre, elhivatottságra és alázatra van szükség. A Fókusz stábja olyan férfiakat keresett fel, akiknek a tánc a hivatásuk!