TIKTOK

4:14
VideóMi lett VV Zsuzsuval, a Való Világ korábbi nyertesével? Videóit szétszedik a TikTokon
2024. március 1. 11:06

Mi lett VV Zsuzsuval, a Való Világ korábbi nyertesével? Videóit szétszedik a TikTokon

„Nem vagyok Vöröskereszt” – mondta VV Zsuzsu a ValóVilág 9 nyerteseként ma öt éve a Fókusznak, amikor arról kérdezték, mihez kezd a nyereménnyel. A stáb Bükre utazott, hogy Zsuzsuval otthonában forgasson. Budapesten született, és ha úgy hozná az élet, újra a fővárosba költözne, ahogy mondta, szeret jönni-menni, és az emberek sem zavarják. Mi történt vele azóta? Az is mindjárt kiderül.
2:58
ReggeliBrúnó addig italozott a TikTokon, míg alkoholistává nem vált, most az elvonóról jelentkezik be
2024. február 28. 11:30

Brúnó addig italozott a TikTokon, míg alkoholistává nem vált, most az elvonóról jelentkezik be

Bereczki Brúnóval saját bevallása szerint a koronavírus időszakában szállt el a ló, amikor unalomból italozgatni kellett, amit élő videóban közvetített is, a probléma csak az volt, hogy a követők azt már nem látták, hogy nem csak egy-egy pohárral csúszott le az alkoholból Brúnónak. A férfi nemrég TikTok-on sokkolta követőit, amikor egy rehabilitációs intézetből jelentkezett be. 
7:42
FókuszA vasakaratú Flórián mindenkinek bebizonyítja, pillangóbőrrel is lehet edzeni
2024. február 22. 20:18

A vasakaratú Flórián mindenkinek bebizonyítja, pillangóbőrrel is lehet edzeni

Vass Flóriánt sok ezren követik közösségi oldalán, pedig éveken át inkább kerülte az embereket, veleszületett pillangóbőr betegsége miatt. Flórián édesanyja azt mesélte a terhesség alatt nem vették észre az epidermolysis bullosát, pedig minden létező vizsgálatot elvégeztek. Flórián testén szinte nincs egységes bőrfelület, egy pici ütéstől is megsérül, mégis konditeremben edz, ezzel sokaknak erőt adva.
5:56
ReggeliÚj trend a TikTokon: pasi egy estére – tényleg ennyire fontos a nőknek a látszat?
2024. február 14. 9:59

Új trend a TikTokon: pasi egy estére – tényleg ennyire fontos a nőknek a látszat?

Hetekkel Valentin-nap előtt a média már tele van szingliknek szánt túlélőkalauzokkal. Új trend is hódít a TikTokon, pasit rendelhetsz magadnak egy estére. Ez a szolgáltatás nem szexuális jellegű, csak a társaságért fizetnek a hölgyek. Hevesi Kriszta szexuálpszichológus arról beszélt, miért ennyire fontos a nőknek, hogy úgy tűnjön, nincsenek egyedül. Lehet ez a barátoknak szóló üzenet, vagy egy módszer arra, hogy féltékennyé tegyék volt párjukat. Leginkább azonban a társaság iránti igényről szól Hevesi Kriszta szerint. A Valentin-napi konfliktuskezeléshez Hevesi Kriszta ad tippeket a videóban.
4:04
Éden HotelA kigyúrt európaiakat istenként tisztelik Ázsiában – az Éden Hotel Dávidja nemcsak a kínai Nagy Ő-ben hódított meg mindenkit
2024. január 6. 9:56

A kigyúrt európaiakat istenként tisztelik Ázsiában – az Éden Hotel Dávidja nemcsak a kínai Nagy Ő-ben hódított meg mindenkit

Dávid önszántából távozott az Éden Hotelből, miután egy játék után dönteniük kellett, hogy Zsófi vagy ő hagyja el a luxushotelt. Az rtl.hu-nak adott interjújában nemcsak a Mexikóban töltött egy hetéről mesélt, hanem arról is, hogyan jött az életébe Ázsia és a kínai Nagy Ő főszerepe. A modellként is dolgozó Dávid gyerekkora óta szinte az egész világot bejárta, folyékonyan beszél mandarinul, ráadásul rengeteg izgalmas helyzetbe keveredett külföldön, így például előfordult, hogy megnyerő külseje miatt fizetett helyette egy család a szupermarketben.  
7:16
ReggeliFájdalmas, veszélyes, mégis egyre többen akarnak végtaghosszabbító műtétet
2023. december 14. 7:49

Fájdalmas, veszélyes, mégis egyre többen akarnak végtaghosszabbító műtétet

A szépészeti beavatkozások és a különböző korrekciós műtétek az elmúlt években egyre több ember számára váltak elérhetővé. Korábban teljesen elképzelhetetlen volt, hogy valakinek a magasságát befolyásolják ilyen szinten, mára azonban fájdalmas műtétek útján akár 10-17 centimétert is nőhet valaki. Elfűrészelik a comb- vagy a lábszárcsontokat és egy készülék segítségével növelik a csontok közötti távolságot – mondta a beavatkozásról Dr. Kulja András sebész. Kulja doktor nem ajánlja a műtét, hogy miért, az kiderül a videóból.
6:33
FókuszSok lemondással jár, ő mégis imádja ezt az életet – Déri Szilvia, a világ egyik legszexibb kamionsofőrje
2023. december 8. 20:07

Sok lemondással jár, ő mégis imádja ezt az életet – Déri Szilvia, a világ egyik legszexibb kamionsofőrje

Déri Szilvia a világ egyik legcsinosabb kamionsofőrje, szívesen pózol szexi ruhákban a több tonnás monstrumok előtt. Néhány négyzetméteren éli az életét szerelmével, akivel évek óta együtt kamionsofőrködnek. Ha kell, mezítláb vezet, pótkocsit akaszt fel, manőverezik, miközben szorgosan gyűjti a kilométereket Magyarország és Spanyolország között. Déri Szilvia a babázás helyett már kiskorában is inkább a több tonnás monstrumokat választotta. 
ÉletmódMi a hosszú élet titka? Kérdezd Jack bácsit, a 100 éves influenszert
2023. november 19. 11:15

Mi a hosszú élet titka? Kérdezd Jack bácsit, a 100 éves influenszert

Jack Van Nordheim valószínűleg az egyik legidősebb TikTok-sztár, de még mindig képes arra, hogy az élet és a természet iráni szeretetét másokra is átragassza. A milliók által követett sziporkázó videóiban hasznos tanácsokat oszt meg arról, mi kell a hosszú és boldog élethez. Márpedig ő tudja, miről beszél, hiszen mielőtt influenszerré vált, harcolt a második világháborúban és gondozott egy majmot is.