Tudomány-Tech

Mark Zuckerberg megúszta: nem felelős azért, hogy a Facebook függőséget okoz a gyerekeknél

rtl.hurtl.hu

2024. április 16. 18:48

Számos keresetet nyújtottak be közösségimédia-platformok ellen. Mark Zuckerberg személyes felelőssége tisztázódott, a pereskedés viszont nem ért véget. 

Mark Zuckerberget, a Facebookot és az Instagramot is magában foglaló Meta vezérigazgatóját felmentették a személyes felelősség kérdésében abban a mintegy két tucat perben, amelyekben a Metát és más közösségi médiával foglalkozó vállalatokat azzal vádoltak meg, hogy termékeikkel függőséget okoznak a gyerekeknek, írta meg a Bloomberg.

Az ügyeket felügyelő Yvonne Gonzalez Rogers amerikai kerületi bíró hétfőn hozott ítéletében Mark Zuckerberget mint alperest felmentette, döntése azonban a Metát mint vállalatot érintő követeléseket nem érinti. 

A fiatalok nevében benyújtott keresetekben azt állították, hogy Mark Zuckerberget többször is figyelmeztették, hogy az Instagram és a Facebook nem biztonságos a gyerekek számára, de ezeket figyelmen kívül hagyta, az erre irányuló félelmeket pedig nem osztotta meg a nyilvánossággal. Rogers ítélete szerint Zuckerberg nem volt köteles biztonsági információkat közölni, ha nem állt „különleges kapcsolatban” a Meta termékeinek felhasználóival. A bíró szerint Mark Zuckerberg nem vonható felelősségre csak azért, mert ő a Meta nyilvános arca. Rogers hozzátette: 

a pereskedő Meta-felhasználók és családtagok módosíthatják panaszukat, és újra benyújthatják azt. 

A lap szerint a Zuckerberget név szerint említő ügyek csak egy kis részét képezik annak a több mint ezer keresetnek, amelyeket családok és tankerületek indítottak állami és szövetségi bíróságokon a Meta, valamint a Google mögött álló Alphabet, a TikTokot kiadó ByteDance Ltd. és a Snapchatért felelős Snap Inc. tulajdonosai ellen. 

Rogers egyes kereseteknek helyt adott a vállalatokkal szemben, míg másokat elutasított. A vállalatok tagadták, hogy bűnösök lennének, érvelésük szerint lépéseket tettek annak érdekében, hogy a fiatal felhasználók biztonságban legyenek a platformokon.

A közösségi média platformok üzleti vállalkozások, az a céljuk, hogy minél több időt töltsünk el rajtuk. Az algoritmus figyeli, hogy mennyi időt töltünk el egy-egy posztnál, melyik képet nagyítjuk ki, melyik tartalmat küldjük tovább. Itt megtudhatja, mit tehetünk, hogy kevesebb ideig nyomkodjunk telefonunkat:


Nyitókép: MTI/EPA/Jiji Press

#Tudomány-Tech#mark zuckerberg#meta#függőség#snapchat#tiktok#instagram