ÖSSZEFOGLALÓ

1:09
Az álommelóKét jelöltet is elbocsátott Balogh Levente, mert nem volt elégedett a teljesítményükkel
2024. március 26. 21:15

Két jelöltet is elbocsátott Balogh Levente, mert nem volt elégedett a teljesítményükkel

Az álommelóért folytatott küzdelem második napján csapatokban kellett dolgozniuk a jelölteknek. Az egyik csapatot Betti vezette, hozzájuk csatlakozott Márti is, aki Kincső helyére érkezett. A másik csapatnak pedig Balu delegálta a feladatokat. Dr. Krasznai István és Farmosi Larisza egész nap szemmel tartottak a jelölteket, hogy pontos beszámolót adhassanak az elnök úrnak. Balogh Levente pedig a nap végén értékelte a bemutatott munkákat, és volt, akinek az egyéni teljesítményét is.
Az álommelóVolt, aki már az első akadálynál feladta a küzdelmet Balogh Levente irodájában
2024. március 25. 21:25

Volt, aki már az első akadálynál feladta a küzdelmet Balogh Levente irodájában

Balogh Levente korábbi segítőivel – Farmosi Lariszával és Dr. Krasznai Istvánnal –, és új szabályokkal tért vissza Az álommeló irodájába, hogy újabb jelöltek közül kiválassza idén is azt az egyet, aki betöltheti majd elnöki asszisztensi pozícióját. Az alapcsapat tagjainak nehezített terepen kellett bizonyítani, ami nem is sikerült mindenkinek. Így a következő nap új kihívásokat és új csapattagot hoz majd a jelöltek számára.
Cápák közöttFűszeres ajánlattal fogott Cápát a SunCity BBQ alapítója
2024. március 3. 20:30

Fűszeres ajánlattal fogott Cápát a SunCity BBQ alapítója

Újabb befektetési ajánlatot fogadtak el a Cápák között 9. részében. Moldován András, Dr. Varga Eszter, Balogh Petya, Sárospataki Albert és Balogh Levente ezúttal a játékgépeket építő Pirategamest, az olasz gasztronómiai élményt kínáló Guseo Pestót, a Habeda Szállásokat, az online fogászati konzultációs platformként üzemelő eDentint, és a sült húsok ízesítőjét, a SunCity BBQ ajánlatát hallgatták meg az RTL üzleti showműsorában.
Cápák közöttElszabadultak az indulatok és a milliók a Cápák között stúdiójában
2024. február 25. 20:40

Elszabadultak az indulatok és a milliók a Cápák között stúdiójában

A magyar Willy Wonka komumbiai csokival, a Redpower vállalkozója pedig gyógynövénye almalével kínálta az éhes Cápákat. Az ételek mellett a befektetők egyéb érzékszerveire is próbáltak hatni a vállalkozók. Az Infoscreen megálmodói digitális faliújsággal, a Collarful vállalkozója saját készítésű kutyakiegészítőkkel, a 7scents alapítója pedig személyre szabott illatmintákkal érkezett a Cápákhoz.
Cápák közöttGyermekre vágyó szülőket támogat befektetésével dr. Varga Eszter
2024. február 18. 20:40

Gyermekre vágyó szülőket támogat befektetésével dr. Varga Eszter

„A termékenységet támogatni – amekkora probléma most ez –, erre kell majd ráfeküdni, és ebből lehet üzletet is csinálni az ügy mellé” – indokolta befektetési döntését cápatársainak dr. Varga Eszter, aki 49 százalékos tulajdonrészt szerzett a HerbClinic vállalkozásból a Cápák között 7. évadának 7. részében. Az üzleti showműsor legutóbbi adásában társasjáték matricákkal, szexi üzenetküldő szolgáltatással, egyedi autóillatosítókkal és kecsketejes naturkozmetikumokkal is próbáltak Cápát fogni a vállalkozók.
Cápák közöttVízkőtelenítő találmánnyal és fiatalító vitaminnal fogtak Cápát maguknak a vállalkozók
2024. február 4. 20:40

Vízkőtelenítő találmánnyal és fiatalító vitaminnal fogtak Cápát maguknak a vállalkozók

A Cápák között 7. évadának 5. részében a feltaláló apuka, Baumann László saját találmányával, a Flodravinnel győzte meg a Cápákat, a közgazdász-gyógyszerész páros pedig egy innovatív étrendkiegészítővel, a MyCellen vállalkozásukkal. Jánosi Levente megosztotta a befektetőket villanypásztor üzletével, így üres kézzel távozott, viszont az 52 éves tanár influenszer, Prievara Tibor több felajánlást is kapott MotiMore alkalmazására a Cápáktól, akik ezzel is támogatnák a magyar oktatást.
Cápák közöttÉrzéki kalandokkal és nyomtatott kupakokkal próbálták felcsigázni a Cápákat, akik egy csináld magad vállalkozásba és az ékszerbizniszbe fektettek
2024. január 28. 20:40

Érzéki kalandokkal és nyomtatott kupakokkal próbálták felcsigázni a Cápákat, akik egy csináld magad vállalkozásba és az ékszerbizniszbe fektettek

A Cápák között 7. évadának 4. adásában a befektetők megismerték az üzleti showműsor történetének legfiatalabb vállalkozóját, akinek a cégébe 3 Cápa is befektetett. Emellett szemtanúi lehettünk esküvői kutyatrükköknek, egy visszatérő vállalkozó pedig újabb ötlettel állt a Cápák elé. De akadt olyan vállalkozó is, aki legnagyobb álmát hozta a befektetőknek, akik nem láttak benne olyan lehetőséget, mint a ClipCap kitalálója.
Éden HotelVéget ért az Éden Hotel: Arninak és Adrinak kellett kiállni a bizalom próbáját a 20 milliós főnyereményért
2024. január 26. 23:20

Véget ért az Éden Hotel: Arninak és Adrinak kellett kiállni a bizalom próbáját a 20 milliós főnyereményért

Kendy a finálé küszöbén száműzte Szanit a játékból, aki később visszatért, és négy másik kiesett játékossal együtt szavazta meg, hogy kik küzdhetnek tovább a 20 millió forintért. Kendy és Maya távozása után Arni és Adri, valamint Norbi és Fanni várták korábbi társaiktól, hogy döntsék el, melyik páros teheti próbára a kapcsolatát az Éden Hotel legutolsó pillanataiban.
Éden HotelKét kiesett játékos is visszatért az Éden Hotelbe
2024. január 22. 23:10

Két kiesett játékos is visszatért az Éden Hotelbe

Az Éden Hotel játékosai az udvaron játszottak, amikor hirtelen felbukkant Balázs, majd Jázmin is, hogy keményen megmondják a véleményüket a többieknek, akiknek mozdulatlanul és szó nélkül kellett tűrniük. Később kitört a buli a luxushotelben, ahol Arni és Adri engedtek vágyaiknak, Szani ráhajtott Janira, Kendy pedig meztelenül adta át magát az élvezeteknek. Utóbbinak viszont fájdalmas vége lett…
Cápák közöttMoldován András kisétált a stúdióból, majd Sárospataki Alberttel közös bizniszbe fektetett, az egyik vállalkozó pedig öt Cápából kettőt visszadobott a vízbe
2024. január 21. 20:30

Moldován András kisétált a stúdióból, majd Sárospataki Alberttel közös bizniszbe fektetett, az egyik vállalkozó pedig öt Cápából kettőt visszadobott a vízbe

A Cápák között vállalkozói többek között a „Cápák vérével”, másfél millió eurós ajánlattal, tudást feltáró szoftverrel és prémium mákos tésztával érkeztek a befektetőkhöz az üzleti showműsor 7. évadának 3. adásában. Volt olyan vállalkozás, amire mind az öt Cápa ráharapott volna, azonban ez ezúttal sem ment gördülékenyen, mivel Balogh Levente szerint Petya elrontotta az üzletkötők pozícióját.
Éden HotelMegérkezett az Éden Hotel utolsó játékosa, aki lecsapta Arnit Szani kezéről
2024. január 19. 23:10

Megérkezett az Éden Hotel utolsó játékosa, aki lecsapta Arnit Szani kezéről

Pandora szelencéje közben annyira heves vita alakult ki Adri és Arni csókolózása miatt, hogy a játékosoknak eszükbe se jutott, hogy ezen az stén más meglepetés is vár rájuk. Az Éden Hotelben már ott várta őket az új játékos, Maya, aki beköltözése előtt azt a lehetőséget kapta Miller Dávidtól, hogy párba álljon valamelyik sráccal. Maya pedig Arnit szemelte ki magának, így Szani szingliként menetel tovább a játékban.
Éden HotelArni hosszas csókcsatába kezdett Adrival a jakuzziban, ezért Szani bosszúhadjáratot indít ellene
2024. január 18. 23:10

Arni hosszas csókcsatába kezdett Adrival a jakuzziban, ezért Szani bosszúhadjáratot indít ellene

Szani alig akart hinni a szemének, amikor meglátta párját Adrival csókolózni a jakuzziban. A sokkoló látványtól – saját állítása szerint – hevesebben kezdett dobogni a szíve, elkapta a hányinger, és úgy érezte, Arni pofátlanul elárulta őt. Mérgében és megalázottságában ki is eszelt egy hadjáratot a srác ellen. Túlzott bosszúvágya azonban nem igazán nyerte el Fanni tetszését.
Éden HotelÉjjel takaró alatt kényeztették egymást, nappal pedig titkos szövetségeket kötöttek az Éden Hotel játékosai
2024. január 16. 23:20

Éjjel takaró alatt kényeztették egymást, nappal pedig titkos szövetségeket kötöttek az Éden Hotel játékosai

Az Éden Hotel következő Párválasztó ceremóniája előtt a tetőfokára hágott a feszültség a luxushotelben: Balázs nem tudja, megbízhat-e Adriban, akivel egészen összemelegedtek az ágyban az éjjel. Arni egy titkos aranykártya tulajdonosa lett, amit Szani is szeretett volna megszerezni, így újabb vihar tombolt az édenben. Ám az este nem csak Balázsék számára telt kellemesen – Kendy büszkén mesélt reggel a többieknek Jázmin kényeztetéséről.
Éden HotelBalázs az ágyába csalogatta Adrit, Zsófi büntetést kapott, Fanni pedig szingliként folytatja az Éden Hotelt
2024. január 15. 23:25

Balázs az ágyába csalogatta Adrit, Zsófi büntetést kapott, Fanni pedig szingliként folytatja az Éden Hotelt

Az Éden Hotel huszonkilencedik napján Adri úgy érzi, rátapintott Arni gyenge pontjára, és elhatározta, hogy ezt kihasználva elbizonytalanítja a srácot. Zsófi eközben teljesen összetört, amikor éjszaka a mellette lévő ágyonk Arni és Szani túlságosan egymásra hangolódnak – a féltékenysége miatt úgy érzi, képtelen egy légtérben maradni a párossal. Később még nagyobb sokk éri, amikor szembe kell néznie a szabályszegése következményével, este pedig ismét feltárult Pandora Szelencéje, ami a kérdések mellett váratlan fordulatot is tartogatott az Éden Hotel játékosainak.
Cápák közöttHatalmas vita robbant ki Orbók Ilona és Moldován András között, Lakatos István pedig majdnem fejest ugrott a húsleves bizniszbe
2024. január 14. 20:40

Hatalmas vita robbant ki Orbók Ilona és Moldován András között, Lakatos István pedig majdnem fejest ugrott a húsleves bizniszbe

A Cápák között vállalkozói 500 milliós húslevesel, 300 milliós ajánlattal és felbecsülhetetlen értékű emlékekkel érkeztek a befektetőkhöz az üzleti showműsor 7. évadának 2. adásában. Volt olyan vállalkozás, amibe három Cápa is be akart fektetni, azonban az üzletkötés ezúttal nem ment gördülékenyen, mivel Orbók Ilona és Lakatos István ajánlata heves indulatokat váltott ki Moldován Andrásból.
Éden HotelFéltékenység, intim pillanatok és heves vita korbácsolta fel a hangulatot az Éden Hotelben
2024. január 10. 22:55

Féltékenység, intim pillanatok és heves vita korbácsolta fel a hangulatot az Éden Hotelben

Az esti buli egész jól indult, ahol Arni születésnapját ünnepelték. Azonban az Éden Hotel játékosai szinte egy pillanatra sem feledkeztek meg a taktikázásról most, hogy új játékos költözött be közéjük. Miután Jázmin letudta a kötelező köröket, Kendy karjaiban kötött ki, amit Lovi nem nézett jó szemmel. Balázs pedig kapva kapott az alkalmon, hogy beleálljon riválisába, így másnapra átalakultak az erőviszonyok a luxushotelben. De, akinek egyáltalán nincs félnivalója a védettséggel rendelkező Jani mellett, az Lovi, akit egy „törpe hadsereg” véd titokban, és Barbi, akit pedig egy boszorkány támogat otthonról.
Éden HotelEgy lány ment, egy új fiú jött – pörögnek az események az Éden Hotelben
2024. január 9. 23:10

Egy lány ment, egy új fiú jött – pörögnek az események az Éden Hotelben

Megtartották az Éden Hotel következő Párválasztó ceremóniáját, ahol Balázs kezébe került két lány sorsa. Miután meghozta a taktikai döntését, többen kiakadtak, de az új nap új élményeket hozott. A játékot, vagyis a jégkrémbe zárt kulcsos kihívást Jázmin élvezte igazán, viszont a legnagyobb csavart nem az eredményhirdetés, hanem sokkal inkább a nyeremény és az új beköltöző okozta.
2:21
HíradóPrigozsin halála és a török elnöknek bemutató magyar férfi, akit megvertek Erdogan testőrei – ez történt idén augusztusban
2023. december 27. 19:05

Prigozsin halála és a török elnöknek bemutató magyar férfi, akit megvertek Erdogan testőrei – ez történt idén augusztusban

Budapesten rendezték az atlétikai világbajnokságot, a magyar fővárosba látogatott a török elnök is. Erdogan testőrei megvertek egy magyar férfit, aki bemutatott az elnöknek. Meghalt Jevgenyij Prigozsin, a Wagner-zsoldosok vezére, amikor felrobbant az őt szállító repülő. És a sínek elöregedése miatt lassítani kényszerült a MÁV a vonatok sebességét az egyik legforgalmasabb vasútvonalon. Folytatjuk év végi visszatekintő sorozatunkat: ez történt augusztusban. 
A Város KirálynőiA Város Királynői félretették az ellentéteket, közösen indultak adományozó útra
2023. december 22. 21:25

A Város Királynői félretették az ellentéteket, közösen indultak adományozó útra

A Város Királynői évadzáró adásában elsimultak a problémák, félresöpörték az ellentéteket és együtt sorakoztak fel az adományozás zászlaja alatt. Az önzetlen ötlet Zsuzsitól származott, amire mindenki örömmel mondott igent. Három csoportra oszolva segítettek rászorulókon és egy állatmenhelyen. Az adakozás nemcsak barátságukat, de lelküket is építette. Végül meglepő ajándékokkal adták át magukat a karácsonynak.
Éden HotelSzani titokban végighallgatta Arni és Jázmin randiját, majd próbára tette a srácot
2023. december 21. 23:56

Szani titokban végighallgatta Arni és Jázmin randiját, majd próbára tette a srácot

Az Éden Hotel új beköltözője, Jázmin teljesen kikészítette a játékosokat, majd randira hívta Arnit. Arra azonban egyikük sem gondolt, hogy Szani – tőlük mindössze néhány méterre – szemmel tartja az együttlétük minden egyes pillanatát. Később Szani kifaggatta Arnit, és bár úgy tűnt, szent a béke közöttük, a páros elkezdett egymás ellen szövetkezni.
A Város KirálynőiBár Laura tartott divatbemutatót, így is Zsuzsi körül forgott a világ állandó kritikái miatt
2023. december 21. 21:30

Bár Laura tartott divatbemutatót, így is Zsuzsi körül forgott a világ állandó kritikái miatt

Laura eseményére készült Paulina, akinek anyukája festette be a haját. Eleinte jó ötletnek tűnt a családi program, de végül sokkoló fordulatot vettek az események. A katasztrófák sorozata a divatbemutatón folytatódott, ahová a kollekció jó része nem érkezett meg időben. Laurát próbálták nyugtatni, de nem segített, hogy Zsuzsi epés megjegyzéseivel fűszerezte az estét. Az epizód végén pedig nem várt melegség járta át a Város Királynői szívét. 
A Város KirálynőiPaulina bosszút akart állni Zsuzsin Laura miatt, de tervei nem úgy sültek el, ahogyan szerette volna
2023. december 20. 21:15

Paulina bosszút akart állni Zsuzsin Laura miatt, de tervei nem úgy sültek el, ahogyan szerette volna

A Bécsből hazamenekült Laura Grétihez ment kezelésre, ahol meg akart bizonyosodni arról, hogy legújabb tagjuk nem Zsuzsi csapatát fogja erősíteni, ahogyan azt Móni tette. Később Gréti hívta békülő reggelire Annát és Violettát, ám a nézeteltérés hamar kihozta a sodrából a Város Királynőit. Mindeközben Bécsben is tapintani lehetett a feszültséget, mikor Paulina elhatározta, hogy hazaüldözi Zsuzsit. A frontvonal egy spaban alakult ki, majd beásták magukat egy üzletbe, végül a karácsonyi vásáron tetőzött a harc.
A Város KirálynőiAnna és Violetta pikáns bulit szervezett, Zsuzsi újabb húzása megbolygatta a Város Királynői bécsi kirándulását
2023. december 19. 21:15

Anna és Violetta pikáns bulit szervezett, Zsuzsi újabb húzása megbolygatta a Város Királynői bécsi kirándulását

Anna Violettától akarta megtudni a siker receptjét, de nem üzleti céllal érkezett, az ismerkedéssel kapcsolatban kérte ki Violetta tanácsait. A két üzletasszony később Grétinek szervezett meglepetésbulit, ami olyan arcpirító fordulatot vett, amit az új lány nem hagyhatott szó nélkül. Mindeközben Paulina mama előszülinapi buliját tartották Bécsben, ahol Zsuzsi addig kérdezgette Laurát, amíg a divattervező faképnél hagyta a társaságot. 
A Város KirálynőiEgy lovardában kezdődött a dráma A Város Királynői között, ami Gréti villájában csúcsosodott ki
2023. december 18. 21:20

Egy lovardában kezdődött a dráma A Város Királynői között, ami Gréti villájában csúcsosodott ki

Zsuzsi ismét csalódott férjében, aki nem jelent meg a megbeszélt nyaraláson, ezzel nemcsak az üzletasszony, de a gyermekei szívébe is mélyen beletaposott. Mindeközben Gréti meghívta A Város Királynőit barátja lovardájába, hogy jobban megismerkedhessenek, azonban ennek is feszültség lett a vége. A negatív energiák végül a házigazda budai villájában értek össze, ahol Zsuzsi érkeztével felborult az amúgy is kényesen tartott egyensúly.  
A Város KirálynőiAnna autóval lepte meg édesanyját, Móni pedig új barátnőjével, Grétivel kettészakította a társaságot
2023. december 15. 21:20

Anna autóval lepte meg édesanyját, Móni pedig új barátnőjével, Grétivel kettészakította a társaságot

Anna egy csodálatos autóval ajándékozta meg édesanyját, akinek egyáltalán nem számított a reakciójára. Paulina pizsamapartit tartott, ahol hamar kiderült, hogy Móni közelgő bulijára Laura csak akkor megy el, ha Zsuzsit nem hívja meg barátnője. A halloweeni partin végül Zsuzsi jelent meg beöltözve, azonban nem ő volt az igazi meglepetés, hanem Gréti – a  házigazda barátnője –, aki nem minden lánynak volt szimpatikus a csapatban.
A Város KirálynőiA Város Királynői robogón fedezték fel Toszkánát, majd Laura és Zsuzsi vitájától zengett egy jótékonysági est
2023. december 14. 21:20

A Város Királynői robogón fedezték fel Toszkánát, majd Laura és Zsuzsi vitájától zengett egy jótékonysági est

Paulina, Móni és Anna házigazda nélkül, kissé elveszetten kalandoztak Toszkánában, azonban az estéjük egy csodás, mégis könnyes vacsorával zárult Lauráékkal. Anna ugyanis elérzékenyülve vallotta be a boldog házasoknak, hogy nagyon nehéz egyedül. Ezt követően mindenki visszatért Budapestre, ahol Zsuzsi jótékonysági estjén újra összegyűlt a társaság. A feszültség azonban tapintható volt Zsuzsi és Laura között, aminek hatalmas vita lett a vége.
Éden HotelBalázs beleáll Szaniba, összefeszül Arnival, majd szövetséget köt Csengével
2023. december 13. 23:56

Balázs beleáll Szaniba, összefeszül Arnival, majd szövetséget köt Csengével

Szani úgy látja, hogy Balázs kifejezetten taktikus, aki rendkívül alattomosan forgatja a lapokat, ezzel veszélyt jelentve rá és a szövetségeseire. Balázs taktikai lépése pedig alá is támasztja a lány elméletét, hiszen a srác egy hazugsággal tért vissza a hármas randijukról, majd este beleáll Arni párjába, és végül Csengét is megpróbálta Zsófi ellen hangolni.
A Város KirálynőiToszkánában azért szurkoltak, hogy Laura teherbe essen, Magyarországon pedig a nyaralókon élezték nyelvüket az itthon hagyott üzletasszonyok
2023. december 13. 21:20

Toszkánában azért szurkoltak, hogy Laura teherbe essen, Magyarországon pedig a nyaralókon élezték nyelvüket az itthon hagyott üzletasszonyok

Anna, Paulina és Mónika lakókocsival indultak Toszkánába, hogy megcsodálhassák Lauráék festői szépségű birtokát. Útközben kiöntötték egymásnak szívüket, és megbeszélték párkapcsolataik problémáját. Az olasz táj mindenkit lenyűgözött, az este i-jére pedig az tette fel a pontot, mikor Laura rosszullétre hivatkozva elviharzott – a többiek reménykedtek benne, hogy ez a terhesség jele. Mindeközben az otthon maradt Zsuzsi és Violetta nem mindennapi salsa esten vettek részt, ahol kibeszélték a többieket.  
Éden HotelBalázsért odavannak a lányok az Éden Hotelben, és azon kívül is
2023. december 12. 23:55

Balázsért odavannak a lányok az Éden Hotelben, és azon kívül is

Balázs már a beköltözése pillanatában az ujjai köré csavarta Csengét és Zsófit, az viszont egyáltalán nem volt az ínyére, hogy Lovi feltűnően kerülte a társaságát. Bár később ő is a bizalmába fogadta az új játékost, Balázs inkább megtartja a két lépés távolságot, és megpróbál mindenkitől információkat szerezni. A beszélgetés után Zsófit hívta el randizni, ahol váratlanul felbukkant az Éden Hotel új játékosa, Nelli is.
Éden HotelKönnyek között forraltak bosszút az Éden Hotel játékosai Émi kiesése után
2023. december 11. 23:30

Könnyek között forraltak bosszút az Éden Hotel játékosai Émi kiesése után

Az Éden Hotel harmadik párválasztó ceremóniáján Lovi Zsófira voksolt, ezért Éminek kellett elhagynia a luxushotelt. Csenge egyből sírva fakadt, és Émi nyakába vetette magát, majd dühében nekiesett Norbinak. A srác sem bírta sokáig a felé irányuló beszólásokat, könnyeivel küszködve omlott össze Kendy előtt. Este azonban mindenki jobb kedvre derült, amikor Norbi születésnapját ünnepelték, és váratlanul felbukkant az Éden Hotel új játékosa.
SztárboxKét kiütés és egy betonkemény női meccs: Árpa Attila és Rácz Jenő is padlót fogott a Sztárbox döntőjében
2023. december 11. 0:16

Két kiütés és egy betonkemény női meccs: Árpa Attila és Rácz Jenő is padlót fogott a Sztárbox döntőjében

Őrületes pofonokkal zárták a 2023-as Sztárboxot a döntőbe jutott versenyzők: először Dobos Evelin mutatta meg Berki Mazsi ellen, hogy egy vírusfertőzés és egy rászámolás sem állíthatja meg, a színésznő hősiesen küzdött az utolsó gongszóig, a meccset irányító és nagy erővel rohamozó Berki Mazsi azonban így is magabiztosan nyerte meg a női döntőt. A nehézsúlyú mérkőzés papírforma szerint alakult, Brasch Bence ütései nyomán Árpa Attila a második menetben előbb a sarokba esett, majd a kötelek között kötött ki, így Brasch egy újabb KO-val hódíotta el a bajnoki címet. A legnagyobb meglepetést Molnár Áron tartogatta a végére: balosaival már az első menetben kétszer is leterítette Rácz Jenőt, másodjára a séf edzője bedobta a törölközőt. 
A Város KirálynőiAz athéni kiruccanáson bombaként repült a pezsgő, míg Laura Magyarországon tervezgette divatbemutatóját
2023. december 8. 21:20

Az athéni kiruccanáson bombaként repült a pezsgő, míg Laura Magyarországon tervezgette divatbemutatóját

Czeglédi Laura lázban égve tervezgeti divatbemutatóját, amihez már csak egy apró, de igen fontos hozzávaló hiányzik. Mindeközben többen visszamondták az athéni nyaralást, hogy ki ne robbanjon egy újabb front a konfliktusban. A baj viszont így sem kerülte el A Város Királynőit: Zsuzsi egy pohár pezsgővel fejezte ki véleményét Paulináról.