Cápák között

Gyermekre vágyó szülőket támogat befektetésével dr. Varga Eszter

rtl.hurtl.hu

2024. február 18. 20:40

„A termékenységet támogatni – amekkora probléma most ez –, erre kell majd ráfeküdni, és ebből lehet üzletet is csinálni az ügy mellé” – indokolta befektetési döntését cápatársainak dr. Varga Eszter, aki 49 százalékos tulajdonrészt szerzett a HerbClinic vállalkozásból a Cápák között 7. évadának 7. részében. Az üzleti showműsor legutóbbi adásában társasjáték matricákkal, szexi üzenetküldő szolgáltatással, egyedi autóillatosítókkal és kecsketejes naturkozmetikumokkal is próbáltak Cápát fogni a vállalkozók.

Új életet lehel a társasjátékokba a Meeple Stickers vállalkozója

Ocskó Róbert olyan egyedi társasjáték matricákat gyárt már létező társasjátékok unalmas fából készült figuráihoz, amik nem hagyják, hogy visszarántsák a játszani vágyókat az életbe ebben az élményekkel gazdag, felfokozott világban. Mesélte hitvallását a vállalkozó, aki harmadik gyermekeként tekint erre a bizniszre, amihez most 15 millió forintot kért a Cápáktól 7,5 százalékos tulajdonrészért cserébe.

Balogh Leventét felidegesítette, hogy nem tudja, mire adjon 15 milliót, mégis ajánlatot tett

Miután kiszámolták, valójában mennyit ér Ocskó Róbert cége 200 millió helyett, Moldován András kiszállt, de a téma iránt továbbra is érdeklődött. Épp a nyomtatókról beszélgetett a vállalkozóval, amikor Balogh Levente megelégelte a társalgást, ő ugyanis arra lett volna kíváncsi, Ocskó Róbert mire költené a milliókat, amit tőlük kért. Végül Balogh Levente és Sárospataki Albert is ajánlatot tett a Meeple Stickers matricákat gyártó és forgalmazó cégre.

Szexi üzenetküldő szolgáltatást nyújt a Be my stripper vállalkozója

Dukovits Csaba egy – népszerű trendeket és igényeket figyelembe vevő – videóüzenet közvetítő platformot hozott a Cápáknak. A vállalkozó szerint igazán szórakoztató, kényelmes és szexi, ráadásul képes megteremteni az egyensúlyt a felhasználóbarát szolgáltatásnyújtás, az egyedi élmények és az egészséges erotika között, amit dr. Varga Eszter fikciós példáján szemléltetett is a többi befektetőnek. Szolgáltatása elindításához 50 millió forintot kért, melyért cserébe 20 százalékos részesedést tudott felajánlani.

Dr. Varga Eszter és Balogh Petya nem hisznek a félerotikus megoldásban

A Be my stripper megálmodója számára fontos, hogy szolgáltatásának ne legyen köze semmilyen pornográf tartalomhoz, ugyanis nem szeretné átlépni azt a határt, ami morálisan megkérdőjelezhető. A Cápák nem éltek Dukovits Csaba ajánlatával, bár Balogh Levente szerint nem rossz ötlet, és még arra is lát esélyt, hogy a jövőben belobbanhat ez az elképzelés, ami egyelőre még csak egy kis szikra.

Guinness-rekordot döntene termékével a Smell&Go megálmodója

Szeleczky Tamás fontosnak tartja, hogy időt szánjunk magunkra és az ajándékválasztásainkra is. A Smell&Go egyedi autóillatósítókat gyártó cégével szeretne leszámolni a személytelen meglepetésekkel, amibe most a Cápákat is bevonná 10 százalékos részesedéssel, 10 millió forintért.

Sárospataki Albert autóillatosítók gyártásába kezd: Itt az érték maga az ember

A Smell&Go vállalkozója eddig kézzel, ollóval vágta ki termékeit, amikből már több ezer darabot tudott értékesíteni, ezzel 50 százalékos profitot realizálva. Habár tetszett a Cápáknak az elképzelés, és Szeleczky Tamás is szimpatikus volt nekik, mégis sorra szálltak ki az üzletből – kivéve Sárospataki Albertet.

Lidérces találkozással mutatta be natúrkozmetikai termékcsaládját az Adam Cosmetics vállalkozója

Dr. Polgár Ádám gyógyszerész, illetve egy gyártóüzemben dolgozik feleségével, ahol testvére kecskefarmjáról szerzett tejből állítanak elő különleges kozmetikai termékeket.  A mindennapi bőrápolás mellett problémás tünetek kezelésére is alkalmasak termékeik, melyeket országosan közel 300 patikába sikerült bejuttatniuk eddig. A vállalkozó testvére kecskéjével, Lidérccel érkezett a Cápákhoz, hogy 5 millió forintot kérjen tőlük 5 százalék tulajdonrészért cserébe.

„Ez nem az én világom” – Balogh Petya úgy érzi, ez egy újabb magaslat a Cápák között történetében

Vegán és kecsketejes termékcsaládjával érkezett Dr. Polgár Ádám, az Adam Cosmetics alapítója a Cápák elé. Balogh Levente elismerően nyilatkozott a kozmetikumok csomagolásáról, Moldován András viszont nyíltan és részletesen kifejtette, miért nem szeretne élni ezzel az ajánlattal.

Cápákkal gyógyítana gyengéden a HerbClinic megálmodója

Szarvas Nikolett gyógynövényeken alapuló egészségmegőrző rendszert hozott a Cápák elé. A HerbClinic ötlete akkor kezdődött, amikor férjével úgy döntöttek, gyermeket szeretnének, de sajnos nem jött könnyedén. Éveken keresztül járták az orvosokat, majd a gyógynövényekhez fordult. Olyan teakeveréket állított össze saját magának, amely támogatja a hormonrendszer optimális működését, és pár hónapos fogyasztása után végül sikerült teherbe esnie. Ekkor határozta el, hogy másokon is szeretne segíteni. Ehhez egy egész rendszert felépített, amihez most 6 millió forintra és mentorálásra lenne szüksége, 10 százalékos részesedésért cserébe.

Elfogadom, te vagy a góré! – dr. Varga Eszter érzelmi alapon tett ajánlatot a HerbClinic vállalkozójának

Miután Szarvas Nikolett gyógyírt adott a Cápák szívének egy-egy nyugtató teakeverékkel, kifejtette, miért tartja szívügyének HerbClinic vállalkozását. Dr. Varga Eszter szelíd cápaként azonosult a vállalkozó jövőképével, majd ajánlatot is tett.

 

#Cápák között#adásrészletek#rtl#összefoglaló#cápák között összefoglaló#7. évad#7. rész#dr. varga eszter#moldován andrás#sárospataki albert#balogh petya#balogh levente#herbclinic#smell and go#be my stripper#adam cosmetics#kecske#Életmód#termékenység#gyógynövény#egészség