KÚRIA

2:01
HíradóAz LMP folyamatosan adja be népszavazási kérdéseit – reagált az ellenzéki párt a Kúria döntésére
2023. szeptember 13. 19:49

Az LMP folyamatosan adja be népszavazási kérdéseit – reagált az ellenzéki párt a Kúria döntésére

A Kúria megerősítette: nem lehet arról népszavazást tartani, hogy Magyarországon csak annyi akkumulátorgyár létesülhesen, mint amennyi idén év végéig felépül. A Kúria az LMP kezdeményezését azzal utasította el, hogy az visszamenőleges hatályú lenne, ami jogellenes. Az ellenzéki párt folyamatosan adja be népszavazási kérdéseit, és úgy látja, van esély valamelyik hitelesítésére.
2:39
Híradó42 milliárdot adott az állam a cégnek, amit Mészáros Lőrincék 6 milliárdért vettek meg – most kiderülhet, hogy miért
2023. július 29. 18:53

42 milliárdot adott az állam a cégnek, amit Mészáros Lőrincék 6 milliárdért vettek meg – most kiderülhet, hogy miért

Ki kell adnia a kormánynak a Mátrai Erőmű megvásárlásával kapcsolatos iratokat, miután az MSZP frakcióvezetője jogerősen pert nyert az Energiaügyi Minisztériummal szemben. Tóth Bertalan két és fél éve próbálja kideríteni, miért érte meg az államnak több tízmilliárd forintot költeni a részben Mészáros Lőrinc tulajdonában álló erőműre. Az Energiaügyi Minisztérium annyit közölt, végrehajtják a Kúria jogerős döntésében foglaltakat.
1:58
HíradóA Kúriához fordul a jogtalanul elbocsátott nyíregyházi óvónő
2023. május 28. 19:00

A Kúriához fordul a jogtalanul elbocsátott nyíregyházi óvónő

A Kúriához fordul az a nyíregyházi óvónő, akit jogtalanul bocsátottak el még a koronavírus-járvány idején. A bíróság korábban neki adott igazat, és munkahelyére is visszahelyezték, de kifogásolja, hogy az általa kért kártérítésnek csak egy részét ítélték meg neki. A pedagógust korábban arra hivatkozva küldték el, hogy szóvá tette például azt, hogy szabálytalanul írták ki a szabadságukat.
2:41
HíradóMegrendítő pofont kaptak a Kúriától a halmozott fogyatékossággal élő felnőtt gyermekeiket ápoló anyák
2023. április 11. 18:00

Megrendítő pofont kaptak a Kúriától a halmozott fogyatékossággal élő felnőtt gyermekeiket ápoló anyák

Mégsem kötelezhető az állam arra, hogy támogatott lakhatást biztosítson Budapesten azoknak a halmozott fogyatékossággal élő embereknek, akikről jelenleg idősödő szüleik gondoskodnak. Hat család indított pert még 2017-ben, tavaly jogerősen meg is nyerték azt, de a Belügyminisztérium a Kúriához fordult, ahol a napokban kimondták: az államtól nem lehet kikényszeríteni a segítséget, még akkor sem, ha törvényben meghatározott feladatát mulasztja el.
1:59
HíradóA Kúria szerint nem lehet valakit a politikai véleménye miatt kirúgni – az ügy példa lehet a kirúgott tanárok perében
2023. február 18. 17:41

A Kúria szerint nem lehet valakit a politikai véleménye miatt kirúgni – az ügy példa lehet a kirúgott tanárok perében

Nem lehet elbocsátani valakit azért, mert politikai kérdésben véleményt nyilvánít – mondta ki a Kúria a Társaság a Szabadságjogokért szerint a Színház és Filmművészeti Egyetem egyik volt dolgozójának ügyében. A 3 éve húzódó perben azt is kimondták, még próbaidő alatt sem lehet ezért elküldeni senkit. A TASZ szerint az ügy példaként szolgálhat a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok munkaügyi perében is.
2:22
HíradóMagyar Helsinki Bizottság: Törvénybe ütköző módon nevezhetett ki több bírót a Kúriára Varga Zs. András
2022. szeptember 4. 18:49

Magyar Helsinki Bizottság: Törvénybe ütköző módon nevezhetett ki több bírót a Kúriára Varga Zs. András

A civil szervezet azután kezdte vizsgálni a pályázati eljárásokat, hogy az Országos Bírói Tanács jelezte a szabálytalanságokat. A Kúriánál visszautasítják a vádakat. Közben a kormány részben az igazságszolgáltatás függetlenségével kapcsolatos aggályok miatt visszatartott uniós pénzekről egyezkedik az Európai Bizottsággal.
2:21
HíradóTagadja a Kúria, hogy az elnöknek köze lenne a felesége kinevezéséhez
2022. augusztus 16. 19:05

Tagadja a Kúria, hogy az elnöknek köze lenne a felesége kinevezéséhez

Varga Zs. András felesége, Kovács Helga Mariann a Fővárosi Ítélőtábla Polgári Kollégiumának tanácselnöke lett, holott a riválisa lényegesen több szavazatot kapott a választáson – erről az Observer nevű brit napilap írt először. Ujhelyi István, az MSZP európai képviselője szerint az uniós helyreállítási pénzek szempontjából ez a lehető legrosszabbkor történt, ugyanis az Európai Bizottság részben az igazságszolgáltatás függetlenségével kapcsolatos aggályok miatt tartja vissza a Magyarországnak szánt pénzeket.  
2:24
HíradóNapokon belül elindul az aláírásgyűjtés a Fudan Egyetemről és az álláskeresési járadékról
2021. december 8. 18:33

Napokon belül elindul az aláírásgyűjtés a Fudan Egyetemről és az álláskeresési járadékról

A Kúria jóváhagyta Karácsony Gergely két népszavazási kérdését. Napokon belül elindul az aláírásgyűjtés a Fudan Egyetemről és az álláskeresési járadékról. A főpolgármester szerint, ha év végéig összejön a kérdésenként 200 ezer aláírás, az országgyűlési választással és a kormány gyermekvédelminek nevezett referendumával együtt ezekről is lenne népszavazás.
2:19
HíradóKarácsony Gergely mindkét népszavazási kezdeményezését megtámadták a Kúrián
2021. szeptember 15. 18:33

Karácsony Gergely mindkét népszavazási kezdeményezését megtámadták a Kúrián

Karácsony Gergely mindkét népszavazási kezdeményezését megtámadták a Kúrián - erről elsőként a hvg.hu írt. A Fudan-törvényről szóló kérdést a volt jobbikos, most független Volner János pártja, míg az álláskeresési járadék meghosszabbításáról szólót Parragh László, az iparkamara elnöke támadta meg, magánszemélyek mellett. A főpolgármester szerint a Fidesznek annyira arcpirító a népakarattal szembe menni, hogy a jogi akadályok elhelyezését a haveroknak szervezték ki.
2:08
HíradóKimondta a Kúria: Mészáros Lőrinc közszereplő
2021. január 23. 18:35

Kimondta a Kúria: Mészáros Lőrinc közszereplő

Mészáros Lőrinc közszereplő. Ezt a Kúria mondta ki a felcsúti milliárdosról, aki rendre sikeresen szerepel a cégeivel közbeszerzéseken. A közpénzek átláthatóságáért küzdő civil szervezt szerint a döntés azért fontos, mert azt jelenti, hogy a közpénzből meggazdagodó vállalkozóknak el kell tűrniük a nyilvánosság kíváncsiságát. Mészáros Lőrinc nem reagált a megkeresésünkre.
2:10
HíradóA szociális ágazatban dolgozóknak is joguk van sztrájkolni
2021. január 12. 18:32

A szociális ágazatban dolgozóknak is joguk van sztrájkolni

A szociális ágazatban dolgozóknak is joguk van sztrájkolni - lényegében ezt mondta ki a Kúria ítélete. Több szakszervezet még 2019-ben azért ment perre, mert az állammal nem sikerült megállapodniuk az elégséges szolgáltatásokról. A perben a kormány azzal érvelt, hogy bizonyos gyermeknevelési és betegeket ellátó intézményekben nem lehet sztrájkot tartani, mert az az ellátottak egészségét veszélyeztethetné. A bíróság szerint azonban a sztrájkhoz való jog alkotmányos alapjog.
2:01
HíradóA kormánypártiak szavazták meg a Kúria elnökét
2020. október 19. 18:37

A kormánypártiak szavazták meg a Kúria elnökét

Kilenc évre Polt Péter legfőbb ügyész egykori helyettesét, Varga Zs. Andrást választották meg a kormánypárti képviselők a Kúria elnökévé. Az összes ellenzéki párt tiltakozott a kinevezés ellen, mert szerintük a jelölt pártkatona. Korábban az Országos Bírói testület is ellenezte Varga Zs. András jelölését arra hivatkozva, hogy nincs bírói gyakorlata. A kormánypártok szerint viszont a nemzetközileg elismert jogászprofesszor megfelelő a pozícióra.
2:16
HíradóElsöprő többséggel utasította el a kormánypártok jelöltjét a Kúria elnöki posztjára az Országos Bírói Tanács
2020. október 10. 18:34

Elsöprő többséggel utasította el a kormánypártok jelöltjét a Kúria elnöki posztjára az Országos Bírói Tanács

Elsöprő többséggel elutasította az Országos Bírói Tanács Varga Zs. András jelölését a Kúria elnöki posztjára. A testület szerint a jelöltnek nincs tárgyalótermi tapasztalata és gyakorlati múltja sem. A kormánypártok szerint viszont senkiben sem merült fel kétség a jelölt tapasztalatával kapcsolatban, ezért támogatják Varga kinevezését. A DK szerint a jelöléssel a kormány semmibe veszi a hatalmi ágak szétválasztását, ezért az Európai Bizottsághoz fordulnak.
1:50
HíradóVarga Zs. András szerint nincs összeférhetetlenség
2020. október 8. 18:32

Varga Zs. András szerint nincs összeférhetetlenség

Sokat tanult Polt Péter legfőbb ügyésztől - ezt mondta az Országgyűlés Igazságügyi Bizottságának meghallgatásán Varga Zs. András, akit az államfő hétfőn jelölt a Kúria elnöki pozíciójára. A Demokratikus Koalíció szerint összeférhetetlen, hogy a legfőbb bírói testület leendő vezetője korábban a legfőbb ügyész jobbkeze volt. Varga Zs. András szerint nincs összeférhetetlenség.