Belföld

Pert nyert az RTL: a Kúria 136 millió forint megfizetésére kötelezte a vállalat volt vezérigazgatóját

rtl.hurtl.hu

2023. április 26. 13:46

A bíróság kimondta, hogy Dirk Gerkens 400 ezer dollár értékben intézkedett olyan kifizetésekről, amelyekre nem lett volna jogosult.

Végső döntés született az RTL Magyarország és annak korábbi vezérigazgatója, Dirk Gerkens perében. A Kúria megállapította, hogy megalapozott az RTL 400 ezer dollár (136,1 millió forint) összegű kárigénye, így ennek megfizetésére kötelezte Dirk Gerkenst.

A bíróság kimondta, hogy Dirk Gerkens az RTL nevében 400 ezer dollár értékben intézkedett olyan kifizetésekről, amelyekre nem lett volna jogosult, ezzel megsértette a médiavállalat jogos gazdasági érdekét, valamint a jóhiszemű és tisztességes joggyakorlás követelményét, illetve együttműködési kötelezettségét.

A per előzménye, hogy az RTL 2015 márciusában rendes felmondással megszüntette Gerkens munkaviszonyát, aki 1997-től állt a vállalat alkalmazásában, valamint 2001 óta töltötte be a vezérigazgatói pozíciót. Az RTL a rendes felmondást követően belső vizsgálatot indított, amelynek eredményeként 2015 májusában azonnali hatállyal felmondott Dirk Gerkensnek.

A vizsgálat megállapította, hogy a volt vezérigazgató az RTL vagyonát visszaélésszerűen kezelte, vezetői kötelezettségeit megszegte. Gerkens a felmondás jogszerűségét bíróságon vitatta és mintegy 300 millió forint elmaradt munkabért követelt a médiavállalattól. Az RTL viszontkövetelést terjesztett elő, mintegy 200 millió forintot követelve Gerkenstől jogosulatlan telefonhasználatra, éttermi költségekre, illetve a ValóVilág villa bérleti díjából és egy nagyobb filmcsomag szerződéséből eredő kárra alapozva.

A Kúria 2018-ban megállapította, hogy az RTL jogszerűen mondott fel Dirk Gerkensnek, és a volt vezérigazgató elmaradt munkabérre vonatkozó követeléseit elutasította. A per ezzel nem ért véget, mert a médiavállalat viszontkövetelései miatt ismételten elsőfokról indult az ügy tárgyalása.

Nyitókép: MTI / Szigetváry Zsolt

#Belföld#dirk gerkens#per#bíróság#kúria

Címlapról ajánljuk