EGÉSZSÉG

2:21
Híradó
2024. május 28. 18:54

Friss, megdöbbentő jelentés: az iskolások ötöde dohányzik rendszeresen

Minden ötödik diák dohányzik heti rendszerességgel, és minden tizedik tanuló használt már nyugtatót vagy altatót élete során úgy, hogy valójában nem volt rá szüksége. Egyebek között ezek derülnek ki a Hintalovon Alapítvány 2023-as felméréséből. Azt mondják: miközben romlik a gyerekek egészségügyi állapota, a gyógyításukra szakosodott háziorvosok száma is csökkent. Jelenleg több mint 100 ezer gyerek lakóhelyén nincs házi gyermekorvos. 
Életmód
2024. május 26. 16:06

Okostelefon-mentes városokkal oldanák meg, hogy a gyerekek visszakapják gyerekkorukat

Több ország is szorgalmazta már, hogy tiltsák be az iskolákban a telefonhasználatot. Egy angliai város ennél is továbbmenne: teljesen okostelefon-mentessé tenné a 14 éven aluliakat. Jelenthet ez megoldást? Egy új könyv, The Anxious Generation írója szerint mentális egészségügyi vészhelyzet sújtja a fiatalokat világszerte, egyebek közt a játékra épülő gyermekkor hanyatlása és a telefonra épülő gyermekkor térhódítása miatt. A könyv írója, Jonathan Haidt szociálpszichológus szerint többek közt a közösségi média és a technológia felelős mindezért.
6:25
Reggeli
2024. május 15. 9:42

Egy képzés, amivel a cukorbeteg iskolások életét könnyítik meg (X)

Nemrég a DiabMentor műhelyt indította el az Egy Csepp Alapítvány – az Oktatási Hivatal felkérésére az alapítvány fejlesztett egy szakmai programot, és cukorbetegség iskolásoknak segítenek szakemberek képzésével. Dr. Blatniczky László Budai Gyermekkórház gyermekdiabetológus főorvosa és Gémes Renáta, az Egy Csepp Figyelem Alapítvány programvezetője voltak a Reggeli vendégei, akik elmesélték, hogyan működik a program és hogyan tud bárki segíteni az alapítványnak. 
5:10
Fókusz
2024. május 14. 21:04

„Az orvos azt mondta, ezzel a lelettel maximum két évem van hátra” – drámai változás a leghíresebb magyar állatbefogó életében

Ha egy elkóborolt vadállat befogására volt szükség, mindenki tudta, hogy kit kell hívni. Both Zoltán már negyedszázada űzi ezt a ritka mesterséget. Az ország vadállatbefogója szinte hetente szerepelt a médiában, mindig történt valami körülötte. Az állandó pörgésnek azonban ára volt, és az egészségtelen életmód már most, 45 éves korában benyújtotta nála a számlát.
Európa
2024. május 12. 16:55

Bableves, ahogy nem ismerted: íme Ciprus kedvence, a fasolada

Minden nemzet konyhájának megvannak a maga jellegzetes ételei, amelyeket érdemes megkóstolni, ha külföldre megyünk. Mi azonban most abban szeretnénk segíteni, hogy ezt utazás nélkül megtehessük. Recepsorozatunkban bemutatjuk, hogyan kell elkészíteni az Európai Unió országainak egy-egy nemzeti ételét. Ebben a részben lássuk Ciprus kedvencét, íme a fasolada, vagyis a ciprusi bableves.
Belföld
2024. május 8. 12:31

KSZK: Több mint 16 ezer súlyos egészségügyi helyzetben segített már a Gondosóra

Nemrégiben a Népszava cikke nyomán számoltunk be arról, hogy Hadházy Ákos arra kérte az Integritás Hatóságot és az Európai Csalás Elleni Hivatalt, vizsgálják meg a Gondosóra program részleteit, amellyel kapcsolatban több aggálya is van a független országgyűlési képviselőnek. Hadházy állításaira az rtl.hu-nak most reagált a Kormányzati Szolgáltató Központ.
9:46
Fókusz
2024. május 5. 7:59

„Akkor a legnehezebb, amikor elalszik este, és én a gondolataimmal maradok” – édesanyák, akiknek krónikus betegséggel küzd a gyermekük

A Semmelweis Egyetem Tűzoltó utcai Gyermekgyógyászati Klinikáján jól tudják, hogy egy gyermek betegsége milyen törést jelent a család életében. Anya és gyermeke néha a kezelés miatt hónapokon keresztül kénytelen itt lenni. Most egy olyan – évek óta sikeresen futó – kezdeményezést mutatunk, ami nem hagyományos módon igyekszik segíteni a hosszú hetekre, hónapokra a kórházba kényszerülő édesanyáknak, akik így egy kicsit kiszakadhatnak a mindennapi stresszből.
3:49
Híradó
2024. május 4. 17:49

A komáromi orvosi ügyeleten meg sem vizsgálták, Szlovákiában mentették meg az életét, állítja a 76 éves férfi

Vizsgálat nélkül elküldték a komáromi orvosi ügyeletről, mert nem vették komolyan a panaszait – állítja egy 76 éves férfi, akit ezután a lánya taxival vitt át Szlovákiába, ahol a komárnói kórházban még aznap életmentő műtétet végeztek rajta. Az OMSZ azt közölte a Híradóval, hogy az üggyel kapcsolatos belső vizsgálat mindent rendben talált.
2:06
Híradó
2024. május 3. 19:05

Logikátlannak tartja a háziorvos, hogy nem kérhetnek pénzt a rendelőkben elvégzett gyorslaborért

Nem kérhetnek pénzt a rendelőben végzett gyorslabor vizsgálatért a háziorvosok – ezt a napokban tiltotta be a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő. Az RTL Híradónak nyilatkozó gyermekorvos szerint ez logikátlan, mert például a nem kötelező védőoltásoknak is van beadási díja. A Magyar Orvosi Kamara a Belügyminisztériummal és az egészségbiztosítóval is egyeztet az ügyben.
2:27
Híradó
2024. május 1. 19:29

Sosem történt még ilyen: inkasszóval hajtotta be kórházi tartozását egy beszállító

Inkasszóval hajtotta be kórházi tartozását egy műtéti eszközöket szállító cég. Az Orvostechnikai Szövetség úgy tudja, ilyen korábban még nem fordult elő Magyarországon. A beszállítók szerint többen is élhetnek az inkasszó lehetőségével, de várhatóan késedelmi kamatot is felszámolnak majd a kórházaknak. A Belügyminisztérium közben azon dolgozik, hogy többlettámogatással fékezzék meg az adósság növekedését.
6:27
Reggeli
2024. április 30. 9:07

Rábaközi Andrea: A lélek betegíti a szervet, és ha még dolgunk van itt, kötelességünk meggyógyítani

Rábaközi Andrea 56 évesen is gyönyörű, a Reggeli stúdiójában ennek titkát próbáltuk felfedni, de a titok az, hogy nincs titok. Fiatalon rejtegette magát, bő ruhákban, pulóverekben próbált elbújni a tekintetek elől, de aztán 22 évesen egy súlyos betegség miatt az exmodell mindent átértékelt. Ma azt vallja, az önelfogadás a legfontosabb, mint fogalmaz: „Ha magamat szeretem, mások is szeretni fognak.”
2:10
Híradó
2024. április 28. 18:36

Robbanásszerű változás jöhet a rák gyógyításában, Karikó Katalinnak is köszönhetően

10 év múlva robbanásszerű változás jöhet a rák gyógyításában – ez a Nobel-díjas Karikó Katalin és kollégája felfedezésének, az mRNS alapú vakcinának köszönhető. Erről Boldogkői Zsolt, a Szegedi Tudományegyetem professzora beszélt az RTL híradónak. Az Egyesült Királyságban már embereken tesztelik az mRNS alapú kísérleti rákellenes vakcinát. Egyelőre bőrrákos embereken tesztelik az eljárást, eddig sikeresen. A kutatók szerint áttörés várható a tüdő-, húgyhólyag- és veserák gyógyításában is.