BELFÖLD

2:24
Videó
2024. június 19. 6:03

Amikor Polt Péter rejtélyes adatokat kapott saját magáról, Pokorni pedig Medgyessyn élcelődött

Huszonegy éve ezen a napon derült ki, hogy valaki adatokat gyűjtött Polt Péter legfőbb ügyész közéleti szerepvállalásáról – arról is, hogy egyes ügyekben politikai alapon dönthetett –, és ezt el is küldték neki. Polt Péter szóvivője akkor úgy fogalmazott, egyértelműen lejárató szándékkal készült az összeállítás, amiben olyan nem nyilvános és folyamatban lévő ügyek adatai is szerepeltek, amihez újságírók sem juthattak hozzá. Medgyessy Péter akkori kormányfő vizsgálatot indított, és azt mondta, hogy a Fidesz kezdeményezésére korábban megszületett lisszaboni nyilatkozat, Szász Károly PSZÁF-elnök bántalmazása és a legfőbb ügyészről szóló összeállítás egy folyamat része lehet. Pokorni Zoltán, a Fidesz alelnöke zavarodott összeesküvés-elméletnek nevezte a kormányfő nyilatkozatát.
2:08
Híradó
2024. június 18. 19:23

„Vérfagyasztó volt látni” – életveszélyben voltak a gyerekek, amikor tanáruk a tilos ellenére átvezette őket a vágányokon

Életveszélyben voltak az iskolások: csak a szerencsén múlt, hogy nem történt tragédia, amikor Tatán, a Tóvároskert vasútállomásnál a villogó piros lámpa, és a leeresztett sorompó ellenére kísérte át egy tanár a gyerekeket még májusban. Szolnokon pedig többször is előfordult, hogy a diákok csapatostul rohantak át több vágányon is, legutóbb júniusban, tanári kísérettel. A rendőrség balesetmegelőzési szakembere szerint szülőként és rendőrként is felfoghatatlan, hogy ilyen megtörténhet.
2:41
Híradó
2024. június 18. 18:55

37 fok körüli maximumok lehetnek, szakorvos mondta el, hogyan védekezzünk a kánikula ellen

Harmadfokú hőségriasztás lép életbe szerdától, olyan meleg lesz a hét második felében. 35-37 fok körüli maximumok lehetnek. Sok folyadék, sópótlás és a déli napsütés kerülése – ezt tanácsolja a Híradónknak nyilatkozó orvos. Sokan már ma is nehezen viselték a meleget, csak a párakapuk, szökőkutak közelében, és főként az árnyékban vészelték át az emberek a hőséget. Némi lehűlés leghamarabb hétvégén jöhet.
2:37
Híradó
2024. június 18. 18:07

Indul végre az új otthonfelújítási támogatás, de csak a jogosultak 1 százalékának jut belőle

Akár 18 ezer forintos havi törlesztővel felvehető a 6 milliós otthonfelújítási konstrukció, miután 12 évre hosszabbítja a maximális futamidőt a kormány. A végső pályázati kiírásból kiderült, hogy födémszigetelésre is jár a támogatás, amely egy hónap csúszással, július elsejétől igényelhető. A feltételek kedvezőbbek, de továbbra is csak a jogosultak 1 százalékának juthat pénz a Híradónk által kérdezett szakértő szerint.
Belföld
2024. június 18. 6:16

Magyarországon a legalacsonyabb a hírekbe vetett bizalom

Magyarországon és Görögországban a legalacsonyabb a hírekbe vetett bizalom – derül ki a Reuters Intézet friss riportjából, amely 47 ország médiahelyzetét és hírfogyasztását vizsgálta. A jelentés szerint világszerte egyre kevesebben olvasnak híreket, mert túl lehangolónak, könyörtelennek vagy éppen unalmasnak, repetitívnek tartják azokat, és sokan vannak olyanok is, akik a tehetetlenség érzése maitt tartják távol magukat a hírektől. Melyek a legmegbízhatóbbnak tartott hírforrások Magyarországon, milyen helyzetben van itthon a független média, és vajon tényleg a mesterséges intelligencia üthet szöget a hagyományos újságírás koporsójába?  
5:49
Fókusz
2024. június 17. 19:40

Két fürdőzőnek is megállt a szíve a dunaújvárosi élményfürdőben, Koppány, a 21 éves vízimentő mentette meg őket

Két ember életét mentette meg néhány óra különbséggel a 21 éves Koppány, aki vízimentőként dolgozik. Egy strandoló vette észre szombaton a Dunaújvárosi élményfürdőben, hogy egy medencében játszó társaság egyik tagja a víz alatt mozdulatlanul lebeg. Másodperceken múlt az élete, de szerencsére Koppány segített rajta, ugyanúgy, ahogy egy hetven év körüli asszonynak is, ugyanezen a strandon. Mindkét fürdőzőnek megállt a szíve.
2:11
Híradó
2024. június 17. 19:20

Prostitúcióra kényszerítette, majd halálra verte a győri házaspár a tíz éve eltűnt lányt – bőröndben vitték a holttestet az erdőbe

Egy bőröndbe rejtették a 20 éves lány holttestét és taxival vitték az erdőbe – a vád szerint így tüntette el a nyomokat az a győri házaspár, akik ellen most emeltek vádat egy tíz évvel ezelőtt gyilkosság miatt. Az ügyészség szerint a lányt előtte prostitúcióra kényszerítették, és a férj is zaklatta szexuálisan. Amikor a feleség ezt megtudta, annyira megharagudott a lányra, hogy a férjével közösen halálra verték.
2:25
Híradó
2024. június 17. 18:58

Váratlanul szerződést bontott a szentesi gimnázium a drámatagozatot támogató fővárosi művészeti iskolával

Minden indoklás vagy előzetes egyeztetés nélkül felmondta az együttműködést a szentesi Horváth Mihály Gimnázium igazgatója azzal a fővárosi művészeti iskolával, amely 25 éve támogatta az intézmény dráma tagozatát. Az érintettek a művészeti szabadság csorbulásától és minőségromlástól tartanak. Az iskola korábbi diákjai, köztük Alföldi Róbert, Gáspár Sándor és Nyáry Krisztián nyílt levelükben a döntés felülvizsgálását kérik.
2:16
Híradó
2024. június 17. 18:52

Az utolsó igazi kommunista 38 éve vezeti a borsodi települését, most is újraválasztották

Az íróasztalán Marx mellszobra, és azt mondja, az elmúlt negyven évben nem változtak kommunista nézetei. Borsodbóta polgármestere még tanácselnökként kezdte 1986-ban, azóta mindig újraválasztják, erről a Blikk írt először. Gulyás János 68 éves, korábban az MSZMP, később a Munkáspárt színeiben indult. Most két kihívója is volt, és csak 23 szavazattal nyert, így újabb ötéves ciklust kezdhet. 38 éve ő a település első embere.
3:01
Híradó
2024. június 17. 18:48

A NAV volt nyomozója szerint politikai okokból szűnt meg Gattyán György 19 milliárdos adócsalási ügye

Az adóhatóság egykori nyomozótisztje szerint külső politikai beavatkozásra állíthatták le a nyomozást Gattyán György 19 milliárdos adócsalási ügyében. Tiszolczi Lajos a Partizánnak adott interjújában azt mondta: a NAV vezetőinek leváltása után állították le a nyomozást. Gattyán György kommunikációs igazgatója szerint a milliárdos senkit sem kért arra, hogy eljárjon az ügyében, ők minden pert megnyertek a NAV ellen. Az adóhatóság azt írta: visszautasítják az állításokat és jogi lépéseket tesznek.
2:43
Híradó
2024. június 17. 18:47

Elutasította a bíróság a diszkriminatív rokkantnyugdíjazási gyakorlat miatt beadott keresetet

Nem kaphat havi 90 ezer forintnál több rokkantsági ellátást Orosvári Zsolt – így döntött a Veszprémi Törvényszék. A magyar államot azért perelte be, mert szerinte jogsértő, hogy a korábban rokkanttá nyilvánítottak kevesebb ellátást kapnak, mint akik a strasbourgi bíróság négy évvel ezelőtti ítélete után lettek rokkantak. A szerinte diszkriminatív helyzet még legalább 200 ezer embert érint az országban.
2:04
Híradó
2024. június 17. 18:39

„Remegtem, mint a kocsonya” – megszólalt a siklósi férfi, aki hirtelen egy TEK-es akció közepén találta magát

Remegtem, mint a kocsonya – ezt mondta az RTL Híradónak a sofőr, aki mellől kirángattak egy veszélyes körözött bűnözőt a TEK kommandósai. A 39 éves német férfit két éve keresték, emberrablás, túszejtés és fegyveres rablás miatt. Nemrég derült ki, hogy Siklós környékén bujkál. A környékbeleik azt mondják átlagos, normális embernek ismerték meg. 
3:10
Híradó
2024. június 17. 18:37

Egy család tizenötezer alatt ki se jut a strandra – országszerte drágulnak a belépők

Legkevesebb 15 ezer forintjába kerülhet egyetlen strandon töltött nap a családoknak a Pénzcentrum szerint. Nagyából tizedével többe, mint tavaly. Van olyan balatoni település, ahol 50 százalékkal többet kérnek a belépőért. Budapesten 8-11 százalékkal drágulnak a fürdők, amelyek héten nyitnak. A lángosért pedig már 1800 forintot kérnek a népszerű üdülőhelyeken. Azt mondják, a béremelések miatt. 
2:03
Híradó
2024. június 17. 18:22

Rosszul lehetett a kamionsofőr, aki kilométereken át a forgalommal szemben közlekedett az M0-áson

Videón, ahogy forgalommal szemben hajtott kamionjával az M0-áson egy sofőr vasárnap délután. Volt, amikor csak néhány centin múlott, hogy nem ütközött más autókkal. 10-12 percet töltött az autóút rossz oldalán, hol az egyik, hol a másik sávban. Legalább 7 -8 kilométert haladt, mire egy útellenőr meg tudta állítani. Az autósok folyamatosan villogtak rá, próbálták jelezni neki, hiába. Úgy tudjuk, hogy a sofőr rosszul lett.