STÁTUSZTÖRVÉNY

2:20
HíradóMár csaknem ötezer tanár fontolgatja a felmondását
2023. június 7. 19:25

Már csaknem ötezer tanár fontolgatja a felmondását

Érte meglepetés a szakszervezeteket a pedagógusok jogállását megváltoztató törvényjavaslat olvasása közben. Úgy látják, a parlamentnek benyújtott tervezet több pontjáról nem egyeztetett velük a Belügyminisztérium. Például arról, hogy lennének olyan tanárok, akik a vártnál jóval később kapnának fizetésemelést. Eddig csaknem 5000 tanár jelezte, hogy felmond, ha bevezetik a törvényt. A kormány szerint a javaslat alapozza meg a pedagógusok béremelését.  
BelföldBorkai Zsolt újra bizsereg, Orbán Viktor szülinapot ünnepelt, közben Opitz Barbit megtépték
2023. június 3. 16:57

Borkai Zsolt újra bizsereg, Orbán Viktor szülinapot ünnepelt, közben Opitz Barbit megtépték

„Újabb bizsergést érzek” – ezt mondta az RTL-nek Borkai Zsolt, Győr 2019-ben szexbotrányba keveredett egykori fideszes polgármestere arról, hogy visszatér a közéletbe. A Győri Atlétikai Klub elnökévé választották kedden a jelenlegi fideszes alpolgármesterrel szemben. Volt oka ünnepelni Orbán Viktornak is, aki 60 éves lett, és a kormánybarát üzletembereknek is. Szijjártó Péter feleségének cége például működő honlap és telefonszám nélkül ért el milliárdos árbevételt. Ennél nehezebb időszakon van túl Opitz Barbi és VV Greg, a magyar Ken baba, akikre egy plázában támadt rá egy társaság és a torkuk elvágásával fenyegették őket. 
3:04
HíradóPedagógusból nem lehet rabszolga – videón a csütörtöki diáktüntetés legérdekesebb pillanatai
2023. június 1. 22:00

Pedagógusból nem lehet rabszolga – videón a csütörtöki diáktüntetés legérdekesebb pillanatai

Hajdu Steve színész rappel nyitotta meg a budapesti tüntetést a Belügyminisztérium előtt. Perlaki-Boros Noel és Mészáros Bence az Egységes Diákfront elnökségi tagjai pedig azt mondták beszédükben, elegük van abból, ahogy a hatalom az embereket kezeli. Az egyik tüntető azt mondta, az oktatás ügye mindenkit érint és nem érti, hogy miért nincs itt mindenki.
Belföld„Nem azért kell elmenni egy tüntetésre, hogy felkéredzkedjünk a színpadra” – interjú Donáth Annával
2023. május 30. 6:11

„Nem azért kell elmenni egy tüntetésre, hogy felkéredzkedjünk a színpadra” – interjú Donáth Annával

„Az én feladatom az, hogy újra meglepetést okozzunk 2024-ben” – mondta Donáth Anna, a Momentum EP-listájának vezetője, aki szülési szabadsága óta a párt „arcaként” tevékenykedik. Elvből indít pereket a kormányközeli kiadványok ellen, és pártja kötelességének tartja, hogy a tagok megjelenjenek a diáktüntetéseken. Úgy véli, ha annak idején többet tudtak volna arról, hogyan működik a politika, akkor nem így ugrottak volna bele, és reméli, hogy le tudják küzdeni a magyar társadalomban uralkodó pártellenességet.
2:14
Híradó„Ez egy politikai bábszínház volt” – kivonult az ellenzék a státusztörvényről szóló tárgyalásról
2023. május 24. 19:05

„Ez egy politikai bábszínház volt” – kivonult az ellenzék a státusztörvényről szóló tárgyalásról

A pedagógusokat érintő úgynevezett státusztörvényről egyeztettek ma a parlamenti pártok képviselői a Belügyminisztériumban. De csak egy ideig, mert az ellenzék idő előtt kivonult a tárgyalásról. Azért, mert szerintük semmilyen fogadókészség nem volt a javaslataikra. Rétvári Bence államtitkár szerint nem is voltak javaslatok, az ellenzék eleve azért ment oda, hogy otthagyhassa az egyeztetést.  
2:58
Híradó„Kaptam egy kis gumibotot a fejemre. Most nem volt könnygáz, inkább az első sorokat ütötték”
2023. május 20. 19:01

„Kaptam egy kis gumibotot a fejemre. Most nem volt könnygáz, inkább az első sorokat ütötték”

Nekifeszültek a diákok a rendőrsorfalnak péntek este a Fidesz budapesti székházánál, de könnygázt ezúttal nem vetettek be ellenük. A rendőrség azt közölte: a lehető leghumánusabb módon léptek fel. Két tiltakozóval szemben hivatalos személy ellen elkövetett erőszak miatt tettek feljelentést. Még elemzik a felvételeket, ezért további eljárások is indulhatnak.
BelföldDulakodtak a státusztörvény ellen tüntetők a rendőrökkel a Fidesz-székház előtt
2023. május 19. 17:03

Dulakodtak a státusztörvény ellen tüntetők a rendőrökkel a Fidesz-székház előtt

A Kossuth térről indult délután a demonstráció, ahol azért is tiltakoznak, mert a korábbi tüntetéseken diákokat fújtak le könnygázzal a rendőrök. A pénteki megmozdulás hivatalos része után a Fidesz-székházhoz vonultak a résztvevők, ahol rendőrsorfal állta útjukat. A rohamsisakos rendőrökkel farkasszemet néző tüntetőket többször is felszólították, hogy hagyják el a helyszínt, néhol dulakodás is kialakult. A tüntetés este 10 óra körül utcabálba csapott át. 
3:06
HíradóRendőrök igazoltatták a tanárokat és a diákokat, akikhez Novák Katalin odament a Sándor-palotánál
2023. május 14. 19:01

Rendőrök igazoltatták a tanárokat és a diákokat, akikhez Novák Katalin odament a Sándor-palotánál

Váratlanul odament Novák Katalin azokhoz a tanárokhoz és diákokhoz, akik a Sándor-palota nyílt napján szerették volna felhívni a figyelmet az oktatás helyzetére. A köztársasági elnök azt mondta, egyetért azzal, hogy a tanároknak uniós forrásoktól függetlenül is magasabb fizetést kellene kapniuk. Azt azonban nem ígérte meg, hogy nem írja alá a státusztörvényt. Nem sokkal később rendőrök igazoltatták a tanárokat és a diákokat, mert szórólapokat osztogattak, és egy molinót is kifeszítettek.
2:00
HíradóA fidkányozás után elszabadultak az indulatok, egymásnak ugrott tanárnő és képviselő
2023. május 11. 18:12

A fidkányozás után elszabadultak az indulatok, egymásnak ugrott tanárnő és képviselő

Annyi haszna lesz a státusztörvénynek, hogy a hozzá hasonlók eltakarodnak a pályáról – ezt írta egy fideszes hódmezővásárhelyi képviselő az egyik helyi magyartanárnak. Ő előtte fidkánynak nevezte a kormánypártiakat. A képviselő szerint ezzel lepatkányozta őt és párttársait a pedagógus. Kovács Szabina szerint viszont azért fenyegette meg a képviselő, mert elmondta a véleményét.
2:05
HíradóOrbán Viktor szerint az ellenzék törvénytelenségre buzdítja a diákokat
2023. május 8. 18:50

Orbán Viktor szerint az ellenzék törvénytelenségre buzdítja a diákokat

Tüntetni lehet, de építési területre betörni, középületet megtámadni, rendőröket dobálni törvénytelen – így reagált a parlamentben a szerdai diáktüntetésen történtekre a miniszterelnök. Orbán Viktortól Gelencsér Ferenc, a Momentum frakcióvezetője kérdezte: elítéli-e, hogy a magyar rendőrség gumibottal ver fiatalokat. A miniszterelnök szerint épp az ellenzék buzdítja törvénytelenségre a diákokat. Orbán Viktor arról is beszélt: olyan státusztörvényen dolgoznak, ami a tanároknak és diákoknak is jó.  
BelföldSokkoló tragédia az M0-son, egy bilincsbe vert képviselő és a The Voice coachai – a hét videói
2023. május 6. 16:07

Sokkoló tragédia az M0-son, egy bilincsbe vert képviselő és a The Voice coachai – a hét videói

Véget ért Ferenc pápa magyarországi látogatása és folytatódott a státusztörvény elleni tüntetéssorozat Budapesten. A rendőrök ezúttal is lefújták a diákokat könnygázzal, egy ellenzéki képviselőt pedig megbilincseltek – igaz, később adtak neki vagdaltkonzervet. Szörnyű baleset történt az M0-ás autóúton, egy 92 román éves férfin, miután elgázolták, még vagy 40 autó hajtott át. Az RTL-nek exkluzív interjút adott a bácsi lánya és unokája. Kiderült, hogy VV Anita már nem ihatja magát az asztal alá, VV Reni pedig nagy ciciket szeretne. A The Voice Magyarország is nagy bejelentést tett: megvan, ki vezeti a tehetségkutatót, és kik lesznek a műsor coachai.
2:43
HíradóMég másnap is égett a bőre, asztmatikus tünetei lettek a könnygáztól – megszólalt a tüntetésről fogdába vitt egyik diák apja
2023. május 5. 18:51

Még másnap is égett a bőre, asztmatikus tünetei lettek a könnygáztól – megszólalt a tüntetésről fogdába vitt egyik diák apja

Órákig nem tudtak semmit a szülei arról a 17 éves fiúról, akit a szerdai kordonbontásról vittek el a rendőrök. Egy teljes éjszakán keresztül bent tartották, végül semmivel nem gyanúsították meg. A szülők azt fontolgatják, hogy panaszt tesznek a rendőri intézkedéssel szemben. A Karmelita elől bevitt Momentumos Tompos Márton pedig rendőri túlkapás miatt tesz feljelentést. Az Országos Rendőr-főkapitányság szerint jog- és szakszerűen jártak el a demonstráción.
3:34
HíradóMegint tüntetnek Budapesten a státusztörvény ellen, a könnygáz használata ellen is tiltakoznak
2023. május 3. 19:00

Megint tüntetnek Budapesten a státusztörvény ellen, a könnygáz használata ellen is tiltakoznak

Diákok és tanárok is demonstrálnak a státusztörvény ellen szerda délután Budapesten. Múlt héten is tartottak ilyet, akkor tucatnyi résztvevőt könnygázzal fújtak le a rendőrök. Ez ellen is tiltakoznak ma. A közoktatásért felelős Belügyminisztérium a törvénytervezetről tegnap egyeztetett a pedagógus szakszervezetekkel. A PDSZ szerint történt ugyan előrelépés, de nem elégszenek meg ezzel.
9:24
Házon kívülIskolabezárásokhoz is vezethet a tanárokat érintő kormányzati terv
2023. május 3. 6:04

Iskolabezárásokhoz is vezethet a tanárokat érintő kormányzati terv

Szankciók, ingyenes túlfoglalkoztatás, bekamerázott óvodai csoportszobák és osztálytermek, a tanárok laptopjainak megfigyelése – csak néhány elképzelés, amivel a kormány rendezné a pedagógusok helyzetét, kérdés, ez mennyire teszi vonzóvá a pályát a fiataloknak. Radó Péter, oktatáskutató szerint a státusztörvény módosításában vannak olyan részek, amik csakis arról szólnak, hogyan lesznek büntethetők az óvónők és a tanárok, ha a kormány szerint az oktatási rendszer rossz hírét keltik. Végső soron pedig a helyzet odáig fajulhat, hogy az iskolabezárás lesz az állam számára a kisebbik rossz. 
6:23
ReggeliPankotai Lili: Eszméletlenül kommunizmus vibe-ja van a státusztörvénynek
2023. április 27. 10:24

Pankotai Lili: Eszméletlenül kommunizmus vibe-ja van a státusztörvénynek

Pankotai Lili tavaly október 23-án, a budapesti diáktüntetésen mondta el a közoktatás állapota ellen tiltakozó slamjét: az eset után a gimnáziuma elhatárolódott tőle. Élete azóta is eseménydús: legutóbb hétfőn szólalt fel a Karmelita kolostor előtti tüntetésen. A Reggeliben most elmondta, mit gondol a státusztörvényről, és arról is, hogyan készül a beszédeire, hogy érzi magát az új iskolájában. 
6:23
ReggeliZeller Judit: A státusztörvény a sorok között olvasva arról szól, hogy óriási nagy a tanárhiány
2023. április 27. 10:17

Zeller Judit: A státusztörvény a sorok között olvasva arról szól, hogy óriási nagy a tanárhiány

„Ha össze szeretném foglalni, arról szól, hogy minél központosítottabb legyen az oktatás, és minél kiszolgáltatottabbak legyenek a tanárok” – mondta el a pedagógusokat érintő státusztörvény-tervezetről Zeller Judit, a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) jogásza a Reggeliben. Az, hogy mit takar pontosan a státusztörvény, milyen elemei vannak, és hogyan befolyásolhatja nemcsak a tanárok, hanem a diákok és a szülők életét is, kiderül a videóból. 
5:44
Reggeli„A rendőrök foggal-körömmel igyekeztek a helyén tartani a kordont a Karmelitánál, és akkor elcsattant a könnygáz”
2023. április 27. 9:47

„A rendőrök foggal-körömmel igyekeztek a helyén tartani a kordont a Karmelitánál, és akkor elcsattant a könnygáz”

Hegyi Szabolcs, a gyülekezési jog szakértője, a TASZ jogásza volt a Reggeli vendége. A jogász részt vett a hétfői státusztörvény-tüntetésen, ahol premier plánból látta, ahogy a rendőrök könnygázzal lefújják a tüntetőket. Hogy mi a véleménye minderről, és mit tehetnek azok, akik feljelentéssel szeretnének élni, erről beszélt a Reggeliben.
2:54
HíradóTASZ: Aránytalan és indokolatlan, hogy a rendőrség könnygázt vetett be
2023. április 25. 18:58

TASZ: Aránytalan és indokolatlan, hogy a rendőrség könnygázt vetett be

A Társaság a Szabadságjogokért jogvédő szervezet szerint aránytalan és indokolatlan volt, hogy a rendőrség könnygázt vetett be a hétfői demonstráción. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete szerette volna erről megkérdezni a köznevelésért felelős államtitkárt, de nem kaptak érdemi választ. A Belügyminisztérium az RTL Híradónak sem válaszolt. A rendőrség ugyanakkor azt közölte, szükség volt az intézkedésre, mert a tüntetők agresszíven léptek fel a rendőrökkel szemben. 
2:12
Híradó„Gusztustalan, hogy gyerekekre és fiatalokra paprikaspray-t fújnak” – könnygáz került elő a diáktüntetésen
2023. április 25. 18:50

„Gusztustalan, hogy gyerekekre és fiatalokra paprikaspray-t fújnak” – könnygáz került elő a diáktüntetésen

Sírva köhögtek a tüntető diákok hétfő este a Karmelita kolostor előtt, miután a rendőrök könnygázzal fújták le őket. Előtte a Belügyminisztériumnál álltak ki tanáraik mellett, majd a demonstráció után a tömeg egy része a Miniszterelnökség elé vonult, hogy csatlakozzanak az épület körül lévő kordont elbontani próbáló ellenzéki politikusokhoz. A diákok azt is bejelentették, hogy jövő szerdára újabb tüntetést szerveznek.
2:29
HíradóSzülők, civilek és politikusok is tüntettek a tanárok helyzetének javításáért az ország több pontján
2023. április 24. 18:48

Szülők, civilek és politikusok is tüntettek a tanárok helyzetének javításáért az ország több pontján

Plakátokkal és rendhagyó órákkal tiltakoztak ma a tanárok országszerte: a státusztörvény, a teljesítményértékelés és az oktatás szerintük elkeserítő helyzete miatt. Az országos sztrájkban résztvevő pedagógusokért szülők álltak ki Szegeden, Budapesten pedig civilek és ellenzéki politikusok tartottak csendes demonstrációt. A Belügyminisztérium az akciókra reagálva azt közölte, céljuk a tanárok erkölcsi és anyag megbecsülésének növelése.