„Nem azért kell elmenni egy tüntetésre, hogy felkéredzkedjünk a színpadra” – interjú Donáth Annával

Nemrég ment át az a törvény a parlamenten, amely komolyan enyhítené a sajtóban megjelent rágalmazás büntetését. Van esetleg valami olyasmi, amit mindig is elmondott volna egy újságírónak, és most, hogy valószínűleg már egyikünk se üti meg a bokáját emiatt, már nyugodtan megtenné?

Mindketten tudjuk, hogy miért viccesen tette fel ezt a kérdést. Nekem most zárult le lassan négy év után a rágalmazási perem. Tegnapelőtt is lejött egy olyan cikk a propagandában, amelyben „tényközlésként” állítanak hazugságokat rólam. A rágalmazás jövője Magyarországon – az, hogy mit mondhatnak, mit nem mondhatnak rólunk – viszont nem egyszerűen törvényi előírásokon fog múlni. Ez a kultúra, főleg a politikai kultúra része is. Amíg a fennálló hatalomnak az áll az érdekében, hogy megfélemlítsen és hiteltelenítsen mindenkit, aki felszólal ellenük, addig ez nem fog sokat változni.

A folyamatos pereskedés folyamatos defenzív helyzetbe kényszerített sok ellenzéki politikust, közben viszont megjelenési lehetőséget jelentett. Milyen hatása lehet annak, hogy a „lám-lám, ismét nyertünk egy pert” módszere kieshet az ellenzéki kommunikációból?

Nem gondolom, hogy egyfajta stratégia van az ellenzékben ezzel kapcsolatban, vagy hogy mindannyian ugyanazért és ugyanúgy pereskednénk ez ügyben (kormánypárti orgánumok azt állították Donáth Annáról, hogy szexuálisan zaklatott egy fiatalkorú lányt). Én a saját nevemben tudok nyilatkozni: nyilván nem azért csinálom, hogy „bizonyítékot” szolgáltassak arra, hogy létezik még a bírói igazságszolgáltatás Magyarországon. Hanem azért, mert egyrészt az én igazságérzetemet bántja, ha engem olyan embernek neveznek, aki nem vagyok. Az ilyen hazugságok ellen mindig fel fogok lépni, mert azt szeretném, hogy a munkám alapján ítéljenek meg. Másrészt pedig annyi közpénzt tulajdonít el ez a hatalmi gépezet, hogy ha egy-egy fillért igazságszolgáltatás címén visszaperlünk, és jó célra adományozzuk, akkor már többet tettünk a semminél.

Alapjaiban persze nem ezek a perek fogják a propagandát megroppantani, a pervesztések bele vannak kalkulálva a kiépített rendszerükbe. Én nem is azért foglalkozok ezzel, hogy még egy médiahírt gyártsak, és defenzívából háborút hirdessek. Sokkal inkább azért, mert ha a demokratikus, mindennapi élet legfundamentálisabb elemeit is feladjuk azért, mert „minek?”, akkor egy idő után el fogjuk veszíteni a fókuszt, hogy miért csináljuk ezt az egészet ellenzéki politikusként. Azért fontos újra és újra bíróságra menni, hogy magunk és a választók számára is egyértelművé tegyük, milyen országban szeretnénk élni. Olyanban, ahol a hazugságnak van következménye. Olyanban, ahol ha valakit el akarnak lehetetleníteni kicsinyes hazugságokkal, ott azért elnézést kell kérni. Az őszinte elnézéskéréseket persze jobban értékelném, mint a bíróság által kikényszerítetteket. De haladjunk lépésenként. Ez számomra morális küldetés is.

Azt még érdemes megjegyezni, hogy a törvénymódosításból sem következik az, hogy a propaganda teljesen szabadon hazudozhat, polgári pereket továbbra is lehet indítani.

„Nem azért kell elmenni egy tüntetésre, hogy felkéredzkejünk a színpadra”

A jövőértékelő beszédében arról is szólt, hogy sok módszer és beidegződés van az ellenzéki oldalon, amit meg kell változtatni, ha a jelenlegi kormányt le akarják váltani. Pontosan így fogalmazott: „az őrültség nem más, mint ugyanazt tenni újra és újra, és várni, hogy az eredmény más legyen”. Az utóbbi időben viszont azt láttuk, hogy a pereskedésen túl folytatódnak azok a fajta tüntetések is, amelyek mellett kiállnak a pártok, és amelyek sem az előző ciklusban, sem azelőtt nem hoztak változást. A diáktüntetéseken a momentumos politikusokat látni legtöbbször. Ez nem ugyanannak az ismétlése, amit a rabszolgatörvény meghozatalakor már megpróbáltak?

Ez a mondat teljesen másra vonatkozott, többek közt arra, hogy mekkora hátrány, ha az összefogás technikai kérdései uralják az ellenzéki közbeszédet. Én nagyon szeretném azt látni, hogy számukra fontos politikai ügyek mellett kiállnak azok a pártok, amelyek alapvetően egyetértenek ezekben. Egy normálisan működő demokráciában a polgár jogos elvárása lehet, hogy a pártok mutassák is meg, hogy a zászlóikra tűzött értékekért hajlandóak az utcán is kiállni. 

Nem azért kell elmenni egy tüntetésre akár az oktatásügyben, akár a melegellenes törvény ellen, akár amikor kényszernyugdíjazzák a bírókat, hogy ezáltal felkéredzkedjünk a színpadra, hanem azért, mert ezek értékrendbeli elköteleződést jelentenek. 

Ha az oktatás szabadsága mellett, vagy a tanárokat rabszolgaságba kényszeríteni hivatott státusztörvény ellen megmozdulás van, akkor kötelességünk ott sétálni a tömegben. Azért, mert a Momentum politikájának sarokköve az oktatás jövőjéért való kiállás.

Felajánlottunk minden segítséget a résztvevőknek, d nem az a célunk, hogy elvegyük a témát, hanem hogy minél jobban felhangosítsuk. Pont erről szól a Holnap Magyarországa Egyesület is, amit nemrég kezdtem el: a különböző szereplőknek végre témák mentén egymásra kell találnia. A szakértőknek, az érintetteknek, a politikusoknak, ahogy Brüsszelben hívják: „a stakeholdereknek”. Csak úgy lehet változást elérni, ha ugyanazért az ügyért harcolunk különböző eszközökkel, és fel tudjuk erősíteni egymás hangját. Ha valakinél megvan a tudás, hogy például hogyan kell tüntetést szervezni, az tegye be a közösbe ezt a tudását.

Azért a szerepvállalásukkal mégiscsak felkéredzkednek a média színpadára, akár a tüntetéseken, akár amikor addig virrasztanak, amíg Tompos Mártont ki nem engedik a fogdából. Ez nemcsak a Fidesz médiájában képes negatív képként lejönni, de akár a „csalódott ellenzéki” számára is, aki nem azt látja, mi történik a háttérben, hanem ugyanazt, amit korábban.

A tüntető tömeg is annyira heterogén, mint a magyar társadalom. Mindig lesznek olyanok, akiknek nem tetszik. Rátelepedni egy tüntetésre azt jelenti, amikor energiát és pénzt nem kímélve a tüntetést szervezők akarata ellenére cselekszünk. Az a rátelepedés, amikor a politikusok – csak azért, mert ott van a média – előremennek, és kitakarják a logóikkal a tömeget, akikről valójában szól a történet. Ezeken a tüntetéseken a Momentum szándékosan nincs az első sorban. De ott van. Nem fogunk elnézést kérni azért, hogy a politikánkat hirdetjük, ami ugyanabba az irányba mutat, mint a tüntetések elvárásai. Egymást akarjuk ezzel erősíteni.

A tavalyi választások óta óriási pártellenesség uralkodik a magyar társadalomban, amellyel én tökéletesen tudok empatizálni. Az én dolgom az, hogy bizalmat építsek az emberekben – nem várhatom el, hogy a bizalmuk újra és újra az ölünkbe hulljon. Nekünk kell ezt hiteles és következetes politikával megszerezni. Akkor lesz itt változás, ha különböző – nem politikai – csoportok képesek lesznek egy irányba dolgozni. 

A diáktüntetések nem fogják elérni a céljukat, ha csak diáktüntetések maradnak. A pártok által szervezett tüntetések nem fogják elérni a céljukat, ha kizárólag párttüntetések maradnak.

Én hiszek abban, hogy a diákok képesek lesznek elérni a céljukat, abban az esetben, ha kitartanak, és egyre többen csatlakoznak hozzájuk. De nagyon nehéz civil önkéntességből fenntartani egy ekkora mozgalmat. A Momentum is így indult, tapasztalatból beszélek. A lelkesedés fogy, amikor állandóan falakba ütközik az ember. Ezért kell ott lenni egymásnak: ahogy Tompos Márton országgyűlési képviselőnk is ott volt a könnygázzal lefújt, fogdára bevitt diákokkal, és rájuk irányította a figyelmet, amikor bevitték.

Amikor Gelencsér Ferenc felkérte önt, hogy a párt arca legyen, ki is lett mondva, hogy elsősorban az lesz a feladata, hogy átlépje a pártellenességet, és megtalálja a kapcsolatot a választókkal?

Szerintem ez mindannyiunk feladata.

Persze, de a plakátokon ön van.

A politikánknak én lettem a kampányarca is, nem véletlenül. Nem titok, hogy én vagyok a párt legismertebb, legnépszerűbb politikusa. A Momentumnál viszont mindig is le voltak osztva a szerepek: Gelencsér Ferenc most a párt elnöke, a pártot vezeti. Ez egy nagyon nehéz, sokrétű feladat, csináltam is ilyet, nem véletlen, hogy egy újszülött mellett most nem tudtam bevállalni.

„Negatívumnak is lehet tekinteni, hogy több elnök is megfordult a párt élén”

Azt látjuk, hogy a Momentum együttműködésről beszél, ön van a plakátokon, mint „a párt arca”, aki nem vágyik a miniszterelnök-jelöltségre, mellette meg ott van egy pártelnök, akiről sokan nem is hallottak korábban. Közben ott a DK, ahol nem bonyolítják a dolgokat, hanem punktum, Dobrev Klára az árnyékkormány feje, vele ígérik a választóknak a béremelést, várhatóan ő lesz a párt miniszterelnök-jelöltje 2026-ban. Versenyképes tud lenni ezzel a direktséggel az önök módszere?

A Demokratikus Koalíció vezető politikusai évtizedek óta politizálnak. A Momentum politikusai pedig nagyjából öt-hét éve. Lelkesedésből ugrottunk bele nyakig a politikába – gondolom, ha kicsit többet tudtunk volna arról, hogy működik a politika, nem így ugrottunk volna bele. De megtanultunk úszni.

Negatívumnak is lehet tekinteni, hogy több elnök is megfordult a párt élén, de én ennek inkább az előnyét hangsúlyoznám. Az, hogy a pártnak a NOlimpia óta már három elnöke volt, és közben sem Fekete-Győr András, sem én nem tűntünk el, mutatja, hogy nálunk nem politikai leszámolások vannak.

Nyilván fontos az is, hogy mit üzen a gyakori vezetőváltás. Nagyon nem jó, hogy e mögött gyengeséget feltételezhetnek az emberek, miközben mi erősségként éljük meg, hogy egyre több ismert és vezetői tapasztalattal rendelkező politikusunk van. A többiek régóta politizálnak, sok mindent láttak, ne adj’ isten még kormányon is voltak.

Mióta nem Fekete-Győr András az elnök, miben változott a párt iránya és stratégiája? Már azon kívül, hogy – gondolom – a PR-osok megtiltották önöknek, hogy egy interjúban azt mondják, hogy „nem tudom”?

Szerintem ez is egy félreértés, hiszen az őszinteséget mutatja, ha néha képesek vagyunk kimondani azt, hogy valamire nincs válaszunk. Én is ki tudom mondani hosszabb beszélgetések során, ha valamire még nincs válaszom. Ahogy említettem, senki sem lett leszámolás áldozata, csapatként megyünk tovább, így fundamentális stratégiai változás sem járt a váltással. Nyilván minden elnök más habitusú, én is máshogy vezettem a pártot, mint Fekete-Győr András vagy Gelencsér Ferenc.

EP-választás

Térjünk rá az Európai Parlamentre. A Momentum a legrelevánsabb politikusait küldte az EP-be. A helyzet pedig közben kiéleződött a magyar kormány és az EU között a háború és az uniós pénzek miatt. Jelenleg mi az, amit az EP-ben el tudnak érni, de itthon nem?

Egyre világosabb, hogy két politikai szintnek van igazán releváns politikai eszköztára jelenleg Magyarországon. Az európai parlamenti, és az önkormányzati szintnek.

Akkor a magyar parlamentbe be sem érdemes ülni most már?

Minden eszközt használni kell, amit a rendszer még nem vett el tőlünk. Igenis vannak a parlamenti képviselőséggel járó, használható eszközök, ezekkel is élni kell.

De ahogy a Momentum frakciójának tagjai, úgy én sem látom értelmét a klasszikus parlamenti vitázásnak. A parlamenti demokrácia eljátszásából kiderül, hogy nekik nincs szükségük a módosítóinkra, nem figyelnek a kérdéseinkre, hiszen a kétharmad működik a mi véleményünk nélkül is. Ez a rendszer lényege.

Ettől függetlenül az önkormányzati szint mindig is fontosabb volt, hiszen ez jelenti a lehető legközvetlenebb kapcsolatot a választópolgárokkal. Egy jó önkormányzati képviselő és egy jó polgármester nagy hatással van a hétköznapokra. Nagyon sokat tudnak tenni azért, hogy az emberek ebben a fojtogató, gyűlöletkeltő rendszerben is úgy érezzék, érdemes másnap felkelni. Az emberek szeretnek ott élni, ahol olyan polgármester van, aki kormányzati ellenszélben is képes jól kormányozni. Ha helyben meg tudjuk mutatni, hogy képesek vagyunk kormányozni, nem veszik el az emberek hite bennünk.

Az európai parlamenti szint pedig azért nagyon fontos, mert az EP-képviselőktől nem tud jogköröket elvenni Orbán Viktor. A mi mozgásterünket nem tudja korlátozni. Nincs szava abban, hogy kivel és hol találkozunk, milyen témákat viszünk be egy ülésre, milyen szakpolitikai, jogalkotási munkát végzünk. A mi szavunk igenis számít Európában. Bármennyire próbál minket a propagandán keresztül hitelteleníteni ez a rendszer és a kormányzat, Európában releváns szereplőkké váltunk. Cseh Katalinnal nagyon nagy munkánk van ebben, odafigyelnek arra, amit mondunk. Nem véletlenül vettünk részt fontos jogalkotásokban, például a jogállami mechanizmus létrehozásában. Arról nem is beszélve, hogy a különböző bizottságokban tudják, kik vagyunk, követik a magyar politikát. Miután a kormány elképesztően elszigetelte magát és az országot diplomáciai szinten, nekünk az is a feladatunk, hogy megmutassuk: Magyarország nem egyenlő Orbán Viktorral, és igenis vannak szereplők Magyarországon, akikkel lehet beszélni.

Ezek miatt az utóbbi időkben fel is értékelődött, kiket küldünk az EP-be. Mi Cseh Katalinnal bizonyítottuk, hogy lehet jól politizálni az EP-ben, és haza lehet hozni Magyarországra az európai politikát. Mert az EU tagjai vagyunk, minden, ami Európában történik, az velünk is történik. És ami itt történik, annak hatása van az EU egészére.

Mennyire aggasztja önöket a választási törvény megváltoztatása? Ennek értelmében jövőre egyszerre tartják majd az önkormányzati és az EP-választásokat.

Nyilvánvalóan tudjuk, hogy mi volt a cél ezzel: stratégiai hátrányba hozni az ellenzéket. Ettől függetlenül én már akkor se értettem ezt a pánikreakciót, amikor az ötlet felmerült. Az ellenzéki választók korábban is jól felismerték a politikai helyzetet, sokszor korábban, mint maguk a pártok. 2019-ben is értették, miről szól a megyei listás szavazás – ahol két-három megyét leszámítva külön indultak az ellenzéki pártok. 

Nem kérem, hogy mondjon pártneveket, de érdekel, hogy a Momentumon belül történtek-e már magas szintű beszélgetések arról, hogy akár jövőre, akár 2026-ban melyek lennének azok az alakulatok, amelyekkel hajlandóak lennének összefogni, és melyek azok, akikkel semmiképp sem.

Ugyan 2026-ból kell visszavezetni mindent is a mai napra, erre a kérdésre nem érdemes időt szentelni addig, amíg nem tudjuk, hogy kinek mekkora támogatottsága van. Erre a kérdésre 2024 után tudunk választ adni, ez az EP-választás tétje ellenzéki oldalon.  

Az IDEA és a Republikon legfrissebb felmérésein is nyolc százalékon áll a Momentum támogatottsága. Van-e aggodalom, vagy vészforgatókönyv amiatt, ha esetleg a jövőben azt mutatnák a kutatások, hogy öt százalék, tehát a parlamenti küszöb alá esik a párt?

Az eredeti szakmám szociológus, ezért számomra nagyon fontosak ezek a számok, és nagyon bosszant, ha rosszul értelmezik a kutatásokat. Kell, hogy végezzünk kutatásokat, hogy a számokkal törődjünk, és értsük, hogy a tendenciák mit mutatnak. Emellett viszont politikusként nem az a dolgom, hogy a számok árnyékában és félelmében éljek, hanem az, hogy politizáljak. A politikai munka a bizalomteremtésről szól. Ha nem így gondolkodtunk volna 2019-ben, akkor lehet, hogy nem lennék EP-képviselő. Akkor három százalékra mértek minket. Az utolsó utáni pillanatig arról szóltak az elemzések, arról kérdeztek minket, hogy mi lesz, ha nem kerülünk be az EP-be. A közösségünk akkor is azt mondta és azóta is azt mondja: a mi feladatunk nem az, hogy ezekkel a számokkal foglalkozzunk, vagy a mérésektől megijedve másokkal összefogjunk. Hanem az, hogy ott legyünk az emberek között, és a lehető legtöbbükhöz eljuttassuk azt, hogy mit képviselünk, miért bízzanak bennünk. 2019-ben mindenki számára meglepetés volt a közel tíz százalékos eredményünk. Az én feladatom az, hogy újra meglepetést okozzunk 2024-ben.

Mi más alapján lehet akkor mérni, hogy a közösségépítés mennyire sikeres?

A választási eredmény jelzi a sikerességet.