KÖLTSÉGVETÉS

2:47
HíradóA szakértő szerint „van néhány meglepő dolog” az új költségvetésben
2022. december 28. 19:03

A szakértő szerint „van néhány meglepő dolog” az új költségvetésben

Emelkedik a hiánycél, és több mint a négyszeresére növeli a rezsivédelmi alap költségvetését a kormány a 2023-as költségvetés módosításával. Bár a nyáron, a 2023-as büdzsé elfogadása előtt a pénzügyminiszter azt mondta, számoltak a kockázatokkal, most mégis módosítani kellett a fő számokon. A részleteket a Költségvetési Tanács hozta nyilvánosságra, miután a véleményezte a módosítást. Az erről szóló dokumentumot Matolcsy György nem írta alá – hogy miért, azt a jegybank nem árulta el.
1:57
Híradó„Nem könnyű döntés egy ilyen csoport ármánykodása ellen fellépni” – áll a bál Balmazújvárosban
2022. november 7. 19:29

„Nem könnyű döntés egy ilyen csoport ármánykodása ellen fellépni” – áll a bál Balmazújvárosban

Veszélybe került a balmazújvárosi önkormányzati dolgozók bére, mert a polgármester szerint a módosított költségvetést nem fogadta el a képviselő-testület. A nemmel szavazó önkormányzati képviselők egyike szerint viszont a pénz a korábban elfogadott költségvetés alapján meg kell, hogy legyen. Hétfőn végül megkapták a bérüket a dolgozók.
2:30
HíradóKét és félszer akkora nyugdíjemelés jöhet, mint amennyit eredetileg tervezett a kormány
2022. október 25. 19:01

Két és félszer akkora nyugdíjemelés jöhet, mint amennyit eredetileg tervezett a kormány

22 ezer forinttal, havi 196 ezerre nőhet az átlagnyugdíj januártól – miután a gazdaságfejlesztési miniszter az RTL Híradó kérdésére azt mondta, egyelőre 13 százalékos emelésre számíthatnak a nyugdíjasok. A költségvetésnek több mint 500 milliárd forintjába kerülhet a korábban tervezettnél nagyobb emelés a Nyugdíjguru.hu szerint. Ők úgy számolnak, 300 ezren jövőre is havi 100 ezer forintnál kisebb ellátást kapnak majd.
KülföldLiz Truss, az emberi kézigránát, aki még egy salátától is kikapott – rég bőgött le politikus olyan látványosan, mint a brit miniszterelnök
2022. október 20. 18:16

Liz Truss, az emberi kézigránát, aki még egy salátától is kikapott – rég bőgött le politikus olyan látványosan, mint a brit miniszterelnök

Liz Trussnak mindössze hat hétre volt szüksége ahhoz, hogy megszegje ígéreteinek többségét, és nemhogy az ország, de még saját pártja támogatását is elveszítse annyira, hogy sokan még a kaotikus Boris Johnsont is visszasírják. Csütörtökön eldőlt a kérdés, hogy tovább bírja-e, mint egy fej saláta.
2:20
HíradóEgy napot kaptak a kórházak, hogy újraírják a jövő évi költségvetési tervüket
2022. szeptember 30. 18:49

Egy napot kaptak a kórházak, hogy újraírják a jövő évi költségvetési tervüket

A Népszava úgy értesült, csütörtökön közölték a kórházak gazdasági vezetőivel, hogy újraírják a jövő évi költségvetési tervüket. A lap szerint más szigorítások is lesznek. Október végéig csak azokat a számlákat fizethetik ki, amelyek a betegellátáshoz kapcsolódnak. A Híradónak nyilatkozó főorvos úgy látja: a kórházak nem sok mindenen tudnak spórolni.
GazdaságBod Péter Ákos a fizetési stopról: A 70-es években volt példa ilyesmire
2022. szeptember 30. 6:19

Bod Péter Ákos a fizetési stopról: A 70-es években volt példa ilyesmire

A korábbi jegybankelnök szerint a fű alatt intézett fizetési stop arra utalhat, hogy hiába állítottak le számos beruházást, nincs elég pénz az állam folyószámláján. A szakemberek a transzparencia hiánya miatt egyelőre csak hipotéziseket alkotnak, az azonban biztos, hogy egy ilyen kormányzati lépés nem jelent pozitív üzenetet a piacnak. Az elszálló inflációról, a gyengülő forintról, a levegőben lógó uniós pénzekről és Magyarország hitelfelvételi lehetőségeiről beszélgettünk a Magyar Nemzeti Bank egykori elnökével. 
Gazdaság11 ezer milliárdért küzd az Orbán-kormány, bármit megtennének a pénzért
2022. július 25. 7:18

11 ezer milliárdért küzd az Orbán-kormány, bármit megtennének a pénzért

Egymással versengve adnak ki optimista nyilatkozatokat a kormány illetékesei az Európai Bizottsággal folytatott tárgyalásokkal kapcsoltban. A tét hatalmas: a 11 ezer milliárd forintnyi EU-pénz sorsa, aminek kifizetését Brüsszelben komoly feltételekhez kötik. Ahogyan aztán később a pénzek elköltését is. Az összeg több mint felénél előre meg van szabva, hogy mire lehet fordítani, azt lényegében lehetetlen lesz a költségvetési lyukak befoltozására fordítani. 
2:29
HíradóOrbán Viktor szerint az EU elvenné a gázt attól a tagországtól, amelyiknek van, de ez nem igaz
2022. július 24. 19:34

Orbán Viktor szerint az EU elvenné a gázt attól a tagországtól, amelyiknek van, de ez nem igaz

Orbán Viktor szerint a tavalyi teher hétszeresét jelentené a költségvetésnek a teljes rezsicsökkentés fenntartása. Ezzel indokolta Tusnádfürdőn, hogy miért kellett szűkíteni a kedvezményt. Arról is beszélt, hogy legújabb javaslat alapján az Európai Bizottság elvenné a gázt azoktól a tagállamoktól, amelyeknek van, hogy a nehezebb helyzetben lévőknek adja. Az MSZP uniós képviselője szerint ez hazugság, nincs ilyen terve a Bizottságnak.