Gazdaság

A kormány felhatalmazta saját magát arra, hogy a parlament nélkül is átírhassa a költségvetést

rtl.hurtl.hu

2022. december 9. 8:13

Nem is kell az országgyűlés elé vinni az ötleteket.

A csütörtök este kiadott kormányrendelet szerint a kormány szinte bármikor változtathat a költségvetésen, és „nem kell alkalmazni az államháztartási törvénynek a központi költségvetés előkészítésére, szerkezetére, tartalmára vonatkozó rendelkezéseit”, írja a HVG.

Persze azért „biztosítani kell az átlátható és észszerű részletezettségre vonatkozó követelményeket, és azt, hogy a tervezet – e követelményeknek megfelelően – illeszkedjen a központi költségvetésről szóló törvény szerkezetéhez”, de a változtatás azt jelenti, hogy csak a Költségvetési Tanácsnak marad érdemi beleszólása ebbe a munkába.

Ezt a szervezetet Kovács Árpád egykori ÁSZ-elnök vezeti, annak tagja még Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank és Windisch László, az Állami Számvevőszék elnöke.

A lap megjegyzi, hogy a kormány az államháztartási törvényt már korábban is átalakította, hogy évente több tucatszor módosíthassa az előző nyáron elfogadott éves költségvetési törvényt.

Nyitókép (illusztráció): Koszticsák Szilárd / MTI

#Gazdaság#költségvetés#országgyűlés#kormány#átalakítás#változtatás

Címlapról ajánljuk