Belföld

Egy éven keresztül napi 1,15 milliárd forintot költött sportra a kormány

rtl.hurtl.hu

2022. november 28. 8:02

Ünnepnapokon és hétvégente is.

Az Mfor cikke szerint tavaly az Orbán-kormány nem kevesebb mint 272,6 milliárd forintot költött sporttámogatásra. Mint írják: a magyar kormány évekkel ezelőtt átalakította a költségvetés struktúráját, a kiadásokat már nem tömbösítve, hanem működési és felhalmozási részre bontva közlik az egyes előirányzatoknál. A 272,6 milliárd forintból a költés 55 százaléka (149,3 milliárd forint) működéssel összefüggő célokat szolgált, 45 százalék (123,3 milliárd forint) felhalmozási kiadásként jelent meg. Utóbbi lényegében beruházást, projektet vagy fejlesztést jelent. A versenysportra igazán szeretett költeni a kormány:

  • 75,9 milliárd forint ment az új budapesti multifunkcionális sport- és rendezvénycsarnok előkészítésére és megvalósítására,
  • 37,6 milliárdot költöttek a sportági fejlesztési koncepciók megvalósításával összefüggő feladatok támogatására,
  •  valamint 31,9 milliárdot pedig a Nemzeti Sportközpontokra fordítottak.

A sportlétesítmények olyannyira meghatározók voltak a tavalyi sportbüdzsében, hogy a 272,6 milliárd forintos közvetlen kiadás 48,3 százaléka valamilyen stadion vagy sportcsarnok megépítését szolgálta, írj a portál.

Az Mfor cikke megjegyzi, hogy tavaly sem ment 100 milliárd forint alá a tao-támogatás, olyannyira nem, hogy a támogatás elindulása óta a második legnagyobb összegről mondott le a kormány a sport javára. Ennél több tao-hoz csak 2020-ban, a koronavírus-járvány kirobbanásának és hazai megjelenésének évében jutottak az érintett szervezetek, 176,2 milliárdhoz, 2021-ben nem kevesebb mint 147,4 milliárd forintnyi bevétel hiányzott a költségvetésből tao jogcímén.

Nyitókép (archív): Fischer Zoltán / MTI

#Belföld#sporttámogatás#Sport#magyar kormány#költségvetés

Címlapról ajánljuk