HALÁLOS ÍTÉLET

Politikai okból kaphatott kegyelmet Magyarországon a jóképű csehszlovák katonából lett gyilkos erőszaktevő

Politikai okból kaphatott kegyelmet Magyarországon a jóképű csehszlovák katonából lett gyilkos erőszaktevő

Baleset-bűnügyAz aktatáska kinyílt, a pénz szanaszét hullott – egy elhallgatott rablógyilkosság az Attila úti OTP-ben
2024. április 7. 12:06

Az aktatáska kinyílt, a pénz szanaszét hullott – egy elhallgatott rablógyilkosság az Attila úti OTP-ben

A Kádár-korszak első halálos áldozattal járó bankrablását egy adósságokba bonyolódott honvédtiszt követte el, akit aztán menekülés közben a zebrán ütött el egy szolgálaton kívüli rendőr. Az elkövető, Várszegi Lajos volt, aki példás előélettel bírt, tette szinte sokkolta az ismerőseit. A Népszabadságban olvasta, hogy a „bűnös Nyugaton” valakik ezzel a módszerrel jutottak pénzhez. Döbbenetesen sok pénzt rabolt, aminek egy része sohasem került elő.
Baleset-bűnügyAkik gyilkosokra mondták ki a halált – hírhedt bírók és vérbírók Magyarországon
2024. február 26. 5:04

Akik gyilkosokra mondták ki a halált – hírhedt bírók és vérbírók Magyarországon

Bár halálbüntetést annak 1990-es eltörlése előtt sem volt kötelező kiszabni Magyarországon, volt olyan időszak, amikor egy ilyen ítélet jogosságát senki nem kérdőjelezte meg. Akadt büntetőbíró, aki nyugodtan aludt, mert egy anyagyilkosra mondta ki a halált, és olyan is, aki megkegyelmezett volna, ha a vádlott szembe tud nézni a tetteivel. A legismertebb halálbüntetés-párti bíró saját halála is döbbenetes volt.
BelföldŐ volt az utolsó magyar hóhér, de akkor hogyan lehetséges, hogy nem is ölt?
2024. február 3. 10:37

Ő volt az utolsó magyar hóhér, de akkor hogyan lehetséges, hogy nem is ölt?

Pradlik György hosszú évekig járta az országot a segédeivel, hogy többszörös gyilkosokon hajtsák végre a jogerős halálos ítéletet. A szocializmusban űzött mesterségét jóval a rendszerváltás után hozta nyilvánosságra. Egyik segítője szerint a vallásos Pradlik „csak” a kötelet tette az elítélt nyakába, a tényleges akasztást ők végezték – a büntetés-végrehajtásban dolgozóként, prémium nélkül, de havi fix plusz háromezer forintért. 
Baleset-bűnügyHalálra ítélték, aztán kiderült, hogy terhes – magyar női bűnözők, akik siralomházban vagy bitófán végezték
2023. december 10. 10:29

Halálra ítélték, aztán kiderült, hogy terhes – magyar női bűnözők, akik siralomházban vagy bitófán végezték

A halálbüntetés magyarországi eltörlése előtti évtizedekben lényegesen kevesebb nőt ítéltek halálra köztörvényes bűncselekményért, mint férfit. Akadt, aki volt szeretője gyerekeit öntötte le sósavval, és olyan is, aki a saját férjével ölette meg a fiát, majd másik fiával a férjét. Ha valaki végül mégis kegyelmet kapott, arról a sajtóban már nem számoltak be.
KülföldBérgyilkosokat fogadott az ügyvéd anyja, hogy maga mellett tartsa a fiát
2023. november 18. 13:47

Bérgyilkosokat fogadott az ügyvéd anyja, hogy maga mellett tartsa a fiát

65 éve ölték meg brutális kegyetlenséggel Olga Duncant, akinek egyetlen bűne az volt, hogy kitartott egy olyan férfi mellett, akinek esze ágában sem volt megvédeni őt az anyósától. Feleségének meggyilkolása után Frank Duncan ügyvédként is az anyját védte, akivel olyan bizarr viszonyban volt, hogy még a nászéjszakájáról is hazament hozzá. Amikor az anyját kivégezték, csak azért nem volt mellette, mert akkor is az ítélet végrehajtásának elhalasztásáért harcolt.
Baleset-bűnügyReggel, amikor érte jöttek, még bekanalazta a maradékot – mit ettek utolsó vacsorájukra a kivégzésre váró magyar bűnözők?
2023. szeptember 2. 8:05

Reggel, amikor érte jöttek, még bekanalazta a maradékot – mit ettek utolsó vacsorájukra a kivégzésre váró magyar bűnözők?

Akadt, akinek nem volt étvágya, de olyan is, aki egyszerre evett és cigarettázott. A mezőtúri családirtó görögdinnyét kért, a három gyerekét egy panelház tetejéről lelökdöső miskolci apa beérte májkrémmel. A kislányok megöléséért halálra ítélt Jancsó Piroska csak gyerekének kért kekszet és cukorkát, de a kisfiú sosem érkezett meg, hogy megegye. A legtöbb halálos ítéletet kiszabó bíró bizarr halála pedig egy sült csülök elfogyasztása után következett be.
Baleset-bűnügyGész István szovjet katonának adta ki magát, amikor ölt és erőszakolt az 1956-os forradalom után, és ezzel megpecsételte a sorsát
2023. július 30. 11:05

Gész István szovjet katonának adta ki magát, amikor ölt és erőszakolt az 1956-os forradalom után, és ezzel megpecsételte a sorsát

„Magyarszki, sztrájk, davaj, roboti!” A problémás családból származó, fiatal bányász bűncselekményei önmagukban is igen súlyosak voltak, de mindezt tetézte azzal, hogy orosz szavakat használt, és nem sokkal az ’56-os események után rendezett szabályos ámokfutást. Ő lett Veszprém megye utolsó kivégzettje – akit nem koncepciós perben, hanem köztörvényes bűncselekményért ítéltek halálra.
Baleset-bűnügyMária húsz évig tűrte a bántalmazó kapcsolatot, és amikor el akart válni, a férje elvágta a torkát
2023. június 17. 7:59

Mária húsz évig tűrte a bántalmazó kapcsolatot, és amikor el akart válni, a férje elvágta a torkát

Heves megye utolsó kivégzettje állítólag csak akkor volt agresszív, ha ivott. Ehhez képest józanul ölte meg Máriát, akit egy konyhakéssel hadonászva üldözött a lakásban. Ha látták, hogy baj van, miért nem tett senki semmit? Az ötven éve Gyöngyöspatán történt, hidegvérrel elkövetett gyilkosság elkövetőjét első fokon még életfogytiglanra ítélték, másodfokon azonban már bitófára küldték, hiába hivatkozott kézzel írt levelében „agybetegségére”.
Baleset-bűnügyA sormási kis házban megerőszakolt és megfojtott egy 82 éves asszonyt az analfabéta bűnöző – bitófára került
2023. május 29. 10:58

A sormási kis házban megerőszakolt és megfojtott egy 82 éves asszonyt az analfabéta bűnöző – bitófára került

Orsós Kálmán részegen bolyongott a faluban, amikor kiszúrta az udvaron ülő idős asszonyt. Észrevette a lakáskulcsot, és eldöntötte, hogy este még visszatér. Esélyt sem hagyott áldozatának, akit végül a lebukástól való félelmében ölt meg. Orsós átlagember számára szinte elképzelhetetlen, iszonyatos körülmények között nőtt föl, mindkét szülője erőszakos bűncselekmény miatt halt meg.
Baleset-bűnügyHiába volt gyanúsított Kókai Barnabás, alig egy évvel később újabb nőt vert agyon brutálisan – a „vérbíró” indokolta meg, miért kell kivégezni
2023. április 15. 11:15

Hiába volt gyanúsított Kókai Barnabás, alig egy évvel később újabb nőt vert agyon brutálisan – a „vérbíró” indokolta meg, miért kell kivégezni

A halál egy fehér Wartburgon indult el, majd a sár miatt gyalog érkezett meg Kovácsék szentesi tanyájához, hogy aztán egy meggyújtott cigaretta után használhatatlanná tegye a bűnügyi helyszínt. Az anyagi gondokkal küzdő Kókai Barnabás veszte az lett, hogy újra gyilkolt, és hanyag volt a nyomok eltüntetésében. Csongrád-Csanád megye utolsó kivégzettjét 1987 szeptemberében akasztották fel a hírhedt szegedi Csillagban.
Baleset-bűnügyA vonat ablakához lépett, és a tömegbe lőtt egy hivatásos katona Gyékényesen – három embert ölt meg, és csak a vakszerencsén múlt, hogy nem hatot
2023. február 22. 19:20

A vonat ablakához lépett, és a tömegbe lőtt egy hivatásos katona Gyékényesen – három embert ölt meg, és csak a vakszerencsén múlt, hogy nem hatot

Horváth Géza őrmester ideggyógykezelése és betegszabadsága alatt különösebb nehézségek nélkül csempészett ki fegyvereket a laktanyából, hogy aztán súlytalannak tűnő sérelmeiért álljon bosszút a Határőrségen. Útközben azonban elveszítette önuralmát, és tüzet nyitott a civilekkel teli állomáson. A Somogy megyében napra pontosan 48 éve történt incidensről a közvélemény csak mínuszos hírekből értesülhetett.
Baleset-bűnügyUtolsó magyar kivégzettek: Kondics József vérnyomokat hagyott a konyhacsempén, amikor baltával agyonverte az idős festőt
2023. február 4. 13:24

Utolsó magyar kivégzettek: Kondics József vérnyomokat hagyott a konyhacsempén, amikor baltával agyonverte az idős festőt

A gerincbetegség miatt fizikai munkára szinte alkalmatlan férfi pár nap alatt elmulatta azt a kevés pénzt, amivel kijött a börtönből, aztán úgy érezte, talált magának egy pénzcsapot, de alkalmi munkaadója inkább csak borral itatta. Vas megye utolsó kivégzettje már tizenhat évesen is követett el rablógyilkosságot, de mire ezt elkotyogta egy rendőrnek, a bűntény elévült.
Baleset-bűnügyUtolsó kivégzettek: A kisvárdai exrendőr, aki vadászpuskával mészárolta le Hamza Máriát és nővéreit
2022. december 11. 7:04

Utolsó kivégzettek: A kisvárdai exrendőr, aki vadászpuskával mészárolta le Hamza Máriát és nővéreit

A hataloméhes, erőszakos és bosszúszomjas Kovács Sándort nem sokkal azelőtt szerelték le a rendőrségtől, hogy szabályos vérengzést rendezett a kisvárosban. Családon belüli erőszak, nyilvánvaló, baljós előjelek, egy Dolly Roll-kazetta és egy máig megoldatlan gyilkossági ügy Szabolcs-Szatmár Bereg megye utolsó kivégzettjének történetében.
Baleset-bűnügyAz utolsó magyar kivégzettek: Rumi Béla szabályos vérengzést rendezett, megölte a szülőket, amíg a gyerekek bent tévéztek
2022. szeptember 18. 16:29

Az utolsó magyar kivégzettek: Rumi Béla szabályos vérengzést rendezett, megölte a szülőket, amíg a gyerekek bent tévéztek

Az 1985-ös kettős gyilkosság elkövetője csak akkor állt le a döfésekkel, amikor megakadt a nő testében a disznóvágáshoz használt konyhakés. Rumi Béla agglegény volt, alkoholista, és talán abban a hitben élt, hogy van köztük valami az asszonnyal, aki közben boldog házasságban élt. Az egyik utolsó magyarországi kivégzett és bűntettének története.