Baleset-bűnügy

Az utolsó magyar kivégzettek: Rumi Béla szabályos vérengzést rendezett, megölte a szülőket, amíg a gyerekek bent tévéztek

Dulai PéterDulai Péter

2022. szeptember 18. 16:29

Az 1985-ös kettős gyilkosság elkövetője csak akkor állt le a döfésekkel, amikor megakadt a nő testében a disznóvágáshoz használt konyhakés. Rumi Béla agglegény volt, alkoholista, és talán abban a hitben élt, hogy van köztük valami az asszonnyal, aki közben boldog házasságban élt. Az egyik utolsó magyarországi kivégzett és bűntettének története.

Sorozatunkban azokat a halálos ítéletekkel végződött bűncselekményeket mutatjuk be, amelyek az utolsó kivégzéseket eredményezték Magyarországon. Az első részben Győr-Moson-Sopron megye utolsó halálos ítélettel végződött ügyének részleteit olvashatják.

A péri Ifjúság lakótelepen álló ötlakásos sorház pár évvel korábban épült. A kétszintes lakásoknak két bejárata van, egyik az utca felől, egy kis előkertből nyílik, a másik hátul. A nyolcvanas években a legszélső lakásban a Kovács család lakott. 

1985. november 8-án este tíz órakor a 12 és 9 éves kislányok becsöngettek a szomszédba, panaszkodtak, hogy a szüleik hirtelen elmentek otthonról, és még mindig nem értek haza. Az anyjukon pongyola és papucs volt, apjuk pedig tréningruhát viselt. Nem éppen olyan ruhaneműk, amikben az ember jellemzően november este megy ki huzamosabb időre a szabadba. A szomszéd befogadta a két riadt gyereket, megágyaztak nekik, és lefektették őket. Ők is furcsállották a dolgot, mert Kovácsékat nem úgy ismerték, mint akik csak úgy magukra hagyják a lányokat. 

Az utolsó magyar kivégzettek: Rumi Béla szabályos vérengzést rendezett, megölte a szülőket, amíg a gyerekek bent tévéztek
A sorház az Ifjúság lakótelepen, ahol az áldozatok éltek. Fotó: Magyar Rendőr

A szomszéd kora reggel átment, és bezörgetett az ablakon, de hiába. Úgy döntött, először a családfő testvérének szól, aki ment is azonnal. Először körbejárta a házat, és már ekkor több dolgot furcsának talált. Kiszúrta például, hogy a hátsó bejárat üvegajtaját valaki korábban feszegette. Az első ajtó is zárva volt, miközben úgy tűnt, senki sincs a lakásban. Mivel nem jutott közelebb a megoldáshoz, a szomszédokat hívta segítségül, hogy együtt fésüljék át a környéket.

Kovácsék 1972-ben házasodtak össze, és hat évvel később költöztek a lakótelepre. A 36 éves férj, József mezőgazdasági gépeket szerelt, a 31 éves Róza cipőfelsőrész-készítő volt. A fiatal házaspár az őket ismerők szerint békés, kiegyensúlyozott életet élt, szerették őket a környéken és a munkahelyükön is. 

Az asszonynak volt egy kellemetlen „rajongója”, aki hat évvel korábban a búcsúban nézte ki őt magának, és annyira megtetszett neki, hogy szinte megszállottja lett. Ezt az embert Rumi Bélának hívták. 

Ő is Péren lakott, agglegény volt, az anyjával élt, és rettenetesen sokat ivott.

Szabályos vérengzés

A sorház mellett kamrasor húzódott, ahonnan egy kitaposott ösvény vezetett a réten át. Amint a házaspárt keresők távolodtak a falaktól, úgy vált a hajnali derengésben egyre kivehetőbbé egy piros színű halom. Kovács József és felesége holtteste feküdt ott egymástól körülbelül négy méterre. Az asszony mellkasából egy hatalmas konyhakés állt ki. Mindkettőjüket megölték, ennek megállapításához nem kellett orvosnak lenni. A családfő testvére értesítette a körzeti megbízottat, aki riadóztatta a Győr-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányságot. A helyszíniszemle-bizottság Kovácsék házánál kezdte a munkát, de hiába kutatták át a lakást, semmi sem utalt arra, hogy egyáltalán bent járt volna valaki. Kint találtak pár lábnyomot és néhány cigicsikket, de Kovácsék nem dohányoztak. A holttestek felé vezető úton sem volt semmi jele annak, hogy azokat arrafelé vonszolták volna. A rendőrorvos több tucat szúrást talált az áldozatokon, és azt már ott helyben meg tudta mondani, hogy a Józsefet ért sebek közül legalább három halálos volt. 

Rózán 32 szúrt sérülést találtak, támadója a szívébe is többször beledöfte a kést. Ez gyakran fordul elő a féltékenységből elkövetett gyilkosságoknál. 

A támadó valószínűleg akkor hagyta abba a vérontást, amikor a markolatig döfött konyhakés megszorult a mellkasban. Az asszonynak és férjének ilyen sérülésekkel esélyük sem volt a túlélésre, gyakorlatilag azonnal meghaltak.

A helyszín alapján szabályos vérengzés történt, ami arra utalt, hogy az elkövető bosszúvágyból ölt. A nyomozók sorra járták a község házait, és ebben az irányban puhatolóztak. Ekkor merült fel Rumi Béla neve, aki az egyik szomszéd szerint korábban azt mondta, hogy meg fogja ölni Kovács Józsefnét. Ezt azonban a szomszéd nem igazán vette komolyan, mert a Béla részeg volt, és ő úgy volt vele, hogy aki eltökélte az ilyesmit, az nem fogja a másik orrára kötni. Rumi, a 39 éves karbantartó villanyszerelő ugyan korábban sosem volt büntetve, de durva figurának ismerték a faluban. Afféle „nyüzsgő” típus volt, akit az egyre súlyosbodó alkoholizmusa miatt senki sem vett komolyan. Goromba, kötekedő ember, akinek az amúgy sem túlságosan magas intellektusán már nyomot hagyott a mértéktelen alkoholfogyasztás. Béla dohányzott, napi két-három doboz cigit is elpöfékelt.

Magáénak követelte imádottját

Béla a kocsmában is többször emlegette Rózát, azt mondta, hogy nagyon haragszik a nőre. A nyomozóknak tisztázni kellett, hogy miért neheztelt arra az asszonyra, akihez elvileg az égvilágon semmi köze sem lehetett. Egyesek szerint viszonyuk volt. A megrázó kettős gyilkosság az egész falut felzaklatta, szóbeszédek terjedtek. Ez volt az egyik pletyka, de később kiderült, hogy ennek semmi alapja sem volt. Kettesben soha senki sem látta őket, annak viszont több falubeli is szemtanúja volt, amikor a helyi táncmulatságokon Rumi igyekezett az asszony közelébe férkőzni, mire a nő mindig visszautasította.

A nyomozók a leginkább egy másik tanú beszámolójára kapták fel a fejüket, a férfi elmesélte, hogy három évvel korábban továbbképzésen vettek részt, amelyen ott volt Róza is. Miután Rumi Béla kiszúrta a nőt ennek a férfinek az autójában, szinte meggyanúsította, hogy biztosan viszonyt folytat az asszonnyal. Rumi ezután egy ismerősét arra kapacitálta, hogy húszezer forint ellenében ölje meg ezt a férfit, vagyis bérgyilkost akart felfogadni. 

Rumi Bélát ezen információk alapján még a holttestek megtalálása napján, november 9-én őrizetbe vették, három nappal később pedig előzetes letartóztatásba került. Az első kihallgatásán beismerte, hogy előző este ő ölte meg a házaspárt. A hogyan és a miért azonban még kérdéses volt, mivel – ahogy szaknyelven mondják – a gyanúsított nem tett feltáró jellegű beismerő vallomást.

Amit később a bíróság tényként állapított meg: Rumi Béla 1979-ben, a búcsúban ismerte meg az asszonyt. Megtetszett neki, szerette volna megkapni és feleségül venni. Az sem érdekelte, hogy a férjével és két kislányukkal élt, amolyan titkos imádója lett. Mindenáron kapcsolatba akart vele lépni, szerelmes verseket írt, és a falubálokon mindig felkérte táncolni. Róza minden alkalommal udvariasan leszerelte, vagy gyorsan visszakérette magát tánc közben, mert egyáltalán nem érdekelte őt Rumi Béla. Nem akart semmit a férfitől, aki közben egyre jobban ivott. Elvonóra küldték, de hiába ígérte meg, hogy elmegy, nem ment. Az járt a fejében, hogy ha nagyon sok pénze volna, az övé lehetne a nő, akit elmondása szerint szeretett. A nagy nyeremény reményében komoly összegeket költött totózásra, miközben saját magát egyre jobban elhanyagolta. Három hónappal a gyilkosság előtt, az augusztus végi búcsúi bálon megint felkérte táncolni, de a nő elutasította. Rumi ezután is üzenni akart, de ez sem jött össze neki. Állítólagos nagy szerelme ekkor már többször haragra fordult át, és ezt nem is rejtette véka alá pár helyi előtt. Ekkoriban kezdte el erőltetni azt a narratívát, hogy neki viszonya volt a nővel, aki azonban átverte. Többször is nyilvánosan kijelentette, hogy meg fogja ölni.

A gyilkosság napja

November 8-án, pénteken Ruminak nem kellett bemennie a Győri Magyar Vagon- és Gépgyárba, az anyja pedig éppen Csehszlovákiában volt kiránduláson. Napközben a ház körül dolgozott, előkerült a vodka és a sör is. Este hét óra körül felkapta azt a több mint húsz centi hosszú pengéjű fanyelű konyhakést, amelyet disznóvágásokon használt, becsúsztatta a zakója belső zsebébe, és elindult Kovácsék háza felé. Nem lakott messze onnan. Amikor odaért, egyből a kertre néző hátsó ajtóhoz ment. A kerítés ekkor még nem készült el. A késsel elkezdte farigcsálni az ajtót, ezt szúrta ki másnap a testvér, amikor Kovácsékat keresgélte. A háznak ezen az oldalán egy olyan udvari világító lámpa volt, amelyet kívülről és belülről is lehetett kapcsolgatni. Béla a kinti kapcsolóval felkapcsolta a villanyt, mire a világítást bentről leoltották. Ő erre újra felkapcsolta. 

Kovácsék mindannyian otthon voltak, a tévét nézték, de közben már készülődtek a lefekvéshez. A gyerekek már pizsamában, József még tréningruhában, papucsban, felesége hálóingben, pongyolában és fapapucsban. Róza vette észre, hogy ég az udvari lámpa, ő kapcsolta le. Még szólt is a nagyobbik lányának, mert azt hitte, hogy a gyerek hagyta égve a kinti világítást. Amikor aztán látták, hogy a lámpa megint fel van kapcsolva, az asszony szólt a férjének, hogy menjenek már ki, és nézzék meg, ki szórakozik. Úgy, ahogy voltak, ki is mentek az utcára nyíló ajtón. Az egyik lány velük akart menni, de visszaküldték a szobába. Este kilenc óra lehetett ekkor. 

József és felesége a ház mögé indultak, ahol megpillantották Rumi Bélát. Az nem világos, hogy a férj tisztában volt-e vele, ki az az ember, de valószínűleg hallott már felesége fanatikusáról, akit ekkor két kézzel megragadott. Amikor a földre kerültek, Béla előrántotta a magával vitt konyhakést, és többször mellkason szúrta Józsefet. Az összeszurkált férfi rémült felesége megpróbált közbeavatkozni. Felkapta a keze ügyébe került bográcstartó vasat, amellyel sikeresen eltalálta Rumi arcát és kezét. Ebben az emberben ekkor azonban már fékezhetetlen és legyőzhetetlen düh tombolt. Rózára támadt, leteperte, és addig szurkálta, amíg a kés bele nem szorult egy csontba. József ekkorra valószínűleg már belehalt a sérüléseibe. Az egész rémálom negyed órán át tarthatott, mindketten ott feküdtek holtan. 

A történteket senki sem látta és nem is hallotta. A két gyerek közben bent nézte a tévét a lakásban. Rumi Béla a közeli Pándzsa-patakhoz menekült, megmosta véres kezeit, aztán hazament. Ruháit és a zakójában lévő zsebkést bedobta a kályhába. A két kislány fél óra elteltével félni kezdett, ezért mentek át a szomszédba. Nyugtalanok voltak, de a történtekből semmit sem vettek észre.

Megpróbálta besározni áldozatát, de ízekre szedték a bíróságon

Rumi Béla a valóságot és a saját maga által kitalált momentumokat próbálta összekutyulni a tárgyalási napokon, miközben állítása szerint a nő megölése teljesen kiesett az emlékezetéből. (Ekkorra azonban megvolt már a nyomozati vallomása, amelyben részletesen elmesélte, mi történt azon a péntek estén.) 

Az asszonnyal való régi ismeretségét úgy adta elő, hogy a nő azon a bizonyos 1979-es táncmulatságon kikezdett vele, és még aznap éjjel lefeküdtek. Róza állítólag fűt-fát, válást ígért neki. A titkos kapcsolat megmaradt, de ritkán találkoztak. A gyilkosság estéjére randevút beszéltek meg, mert úgy volt, hogy a férj nem lesz otthon. Béla csak azért vitt magával egy disznóöléshez használt konyhakést, mert korábban már többször vegzálták a faluban. Ezzel akarta magát megvédeni – mondta ő. Közte és titkos szeretője között az lett volna a megérkezés jele, hogy ő felkapcsolja a kinti villanyt. Az asszony ki is jött, de aztán Bélát teljesen váratlanul érte, hogy a férj hátulról ráugrott, és a földre szorította. Rumi tehát csak védekezett, amikor összeszurkálta támadóját. A többire ekkor, a bíróságon már nem is nagyon akart emlékezni, azt állította, hogy csak a pataknál tért magához. Vagyis azzal védekezett, hogy a nő, akit állítólag annyira szeretett, gyakorlatilag tőrbe csalta őt, és férjével együtt megtámadta, ezért védekezés közben mindkettőjüket megölte.

A Győr-Sopron Megyei Bíróság ízekre szedte a „szakmailag és politikailag sem képzett” vádlott védekezését, tételesen, egészen apró, de a logika és életszerűség szempontjából jelentős részletekbe menően megcáfolták. A világítással való mesterkedés például semmiképpen sem lehetett a randevúra érkező Rumi jelzése, hiszen akkor elég lett volna egyszer felkapcsolni a villanyt. „A kívülről felkapcsolt villany bentről történő lekapcsolásával ugyanis a kontaktus a jelzést ismerők között létrejön, ahhoz a villany újabb felkapcsolására nincs szükség. Az ismételt villanykapcsolás már ezért sem lehetett jeladás, hanem csak provokáció, mely a házban lakót kijövetelre indítja" – érvelt a bíróság az 1987. február 5-én, több mint egy évvel a kettős gyilkosság után kihirdetett elsőfokú ítéletben. 

A korszakhoz képest lassúnak tűnő büntetőeljárásban az okozott némi huzavonát, hogy teljes bizonyossággal megállapítsák, Rumi Béla épelméjű, tehát felelősségre vonható-e, vagy sem. Az eltérő orvosszakértői vélemények miatt a bíróság az Egészségügyi Tudományos Tanács véleményét kérte ki. Ennek az lett az eredménye, hogy az alkoholista vádlott „elbutulása és jellemfajulása csak kezdődő”, ezért ezeket nem lehet figyelembe venni. Rumi Béla elszánt, kitartó és kíméletlen volt, „két fiatal munkásember életét oltotta ki, akik családot alkottak, és a cselekmény folytán két kiskorú gyermek maradt szülők nélkül”. Az indítékot úgy foglalták össze, hogy Rumiban „a visszautasítás féltékenységet, haragot és gyűlöletet szított Kovács Józsefnével szemben”. Azt a bíróság szerint nem lehetett megállapítani, hogy a férfi csak bosszantani akarta a családot, vagy előre eltervezte a gyilkosságot, de az biztos, hogy a villany kapcsolgatásával azt akarta elérni, hogy kijöjjenek a lakásból.

A halálos ítélet

A vádlottat több emberen, részben különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettében mondta ki bűnösnek a dr. Nagy Zoltán vezette tanács, és halálra ítélte. 

A bíró pár évvel ezelőtt emlékezett vissza a Kisalföld című lapnak pályafutása egyetlen halálos ítéletére. Azt mondta, a döntés meghozatala előtt megfogadta, hogy ha Rumi Béla szembe tud nézni azzal, amit csinált, vagyis képes megtörni saját tette súlya alatt, akkor meg kell hagyni az életét. Nagy szerint azonban nem így történt. Az elítélt saját magát sajnálta, fájlalta a fogát, és a börtönkosztra panaszkodott. Azt is többször elmondta, hogy amikor egyedül volt, többször is megsiratta áldozatait. Az ítéletet faarccal fogadta.

A vádlott és védője enyhítésért fellebbezett, de a halálbüntetés maradt, a kegyelmi kérvényt elutasították. Ezt Nagy Zoltán hirdette ki, mire az addig faarcú elítélt összeomlott, és artikulálatlanul üvöltött. Nagynak az ügyben eljáró elsőfokú bíróként az ítélet 1987. szeptember 10-i végrehajtásánál is ott kellett lennie a Budapesti Fegyház és Börtönben. 

„Egy ütött-kopott asztalt tettek ki egy nagy hodályban. Behozták a férfit, aki ellenkezett. A karjánál emelték fel, rúgkapált. Az utolsó kívánságát teljesítették előtte: az édesanyjával beszélhetett, valami ételt is kért. Még egyszer ki kellett hirdetnem az összes határozatot, de az ismételt ordítozástól alig hallottam a saját hangomat. 

Az ítéletet hajtsák végre – ezt az utasítást kellett adnom. Megtörtént. Felakasztották. Utána még tizenöt percig, síri csendben, a teremben vártuk az orvosi vizsgálat eredményét, hogy valóban meghalt

– idézte fel a lapnak a halálbüntetést egyébként ellenző egykori bíró.

A két árván maradt lány nevelését Róza anyja vállalta. Az idős asszony nem sokkal a történtek előtt veszítette el a férjét, aki halálos balesetet szenvedett. A perbeszédek után azt mondta, neki erősnek kell lenni, mert a két gyerek sorsa ezt kívánja.

(A cikk megírásához a Budapest Főváros Levéltárában őrzött vonatkozó bűnügyi iratokat, valamint a Magyar Rendőrben, a Szabad Földben és a Kisalföldben megjelent, a bűnüggyel kapcsolatos cikkeket használtam fel forrásként.)

Nyitókép: illusztráció, a Mosonyi utcai rendőrség udvara 1989-ben – Urbán Tamás/Fortepan

 

 

#Baleset-bűnügy#ma#halálraítélt#halálos ítélet#kivégzés#gyilkosság#emberölés#pér

Címlapról ajánljuk