GAZDASÁG

2:25
Híradó
2023. február 12. 18:45

Egy év alatt kétszeresére drágult a kenyér, a vaj és a zsír

Már kétszer többe kerül a kenyér, a vaj és a zsír, mint egy éve – derült ki a KSH frissített adatbázisából. Az alapvető élelmiszerek egy része a decemberinél is nagyobbat drágult januárban. Az általunk kérdezett elemző úgy számol, az Unió legmagasabb áfakulcsa a szegények sújtja a legjobban Magyarországon. A kormány viszont hallani sem akar áfacsökkentésről.  
Gazdaság
2023. február 10. 6:02

A környező országok már javában költik a helyreállítási alap milliárdjait, a magyar kormány még a feltételek teljesítésével küzd

Újabb kifizetést hagytak jóvá Szlovákiának az uniós helyreállítási alapból – jelentette be Eduard Heger miniszterelnök. Miközben a környező országoknak forintra átszámítva már ezermilliárdokat folyósítottak vissza nem térítendő támogatásként és kedvezményes kölcsönként, addig az Orbán-kormány még a feltételek teljesítésével bajlódik. Csütörtökön bejelentették, hogy a modellt váltó egyetemek kuratóriumából kikerülnek a politikusok – az uniós pénzek folyósításáig azonban hosszú lehet az út. 
2:04
Híradó
2023. február 9. 18:52

Már a tartós élelmiszerek árát is vizsgálja a Gazdasági Versenyhivatal

Csütörtöktől a tartós élelmiszerek, például a konzervek és a gyorsfagyasztott termékek árát is vizsgálja a Gazdasági Versenyhivatal a boltokban. Ez is része annak a vizsgálatsorozatnak, amellyel azt akarják megtudni, hogy a kereskedők áremelései miatt nem torzult-e verseny. Az agrárminiszter közben a napi.hu-nak azt mondta, április 30-tól kivezethetőek lesznek az ársapkák a boltokban is, mert szerinte addigra már csökkenhet az infláció.
2:18
Híradó
2023. február 8. 19:12

Megelőzte a román minimálbér a magyart

Megelőzte a román minimálbér a magyart – az Eurostat bruttóban számolt, friss összesítése alapján. A GKI szerint a legkisebb fizetés vásárlóértéke is nagyobb lett Romániában. A munkaadók azt mondják, Magyarországon évközi emelés jöhet a második félévben, ha 18 % fölé gyorsul az éves átlagos infláció, és elkerüli az országot a recesszió. A szakszervezetek nem számítanak magasabb minimálbérre idén.
11:19
Házon kívül
2023. február 8. 17:15

Megmutatjuk a magyar településeket, ahol egy teljes családi házat lehet venni kétmillió forint alatt

Két és fél szobás ház egymillió forintért – Budapesten vannak olyan kerületek, ahol egy négyzetmétert nem lehet kapni ennyiért. Pedig Magyarországon legalább nyolc olyan település van, ahol 30 ezer forintnál olcsóbbra jön ki egy négyzetméter. A Házon kívül stábja végigjárt néhányat ezek közül, hogy kiderítse, miért nincs kereslet az ottani ingatlanokra.
Gazdaság
2023. február 8. 14:30

Hatalmas áremelés kezdődött a bankszámláknál

Az OTP várhatóan már márciusban jelentősen megemeli a bankszámlái díjait, több pénzintézet pedig áprilisban követi a piacvezetőt. Az MNB szerint két hónappal előre közzé kell tenni az új kondíciós listát, de sok bank az általános üzletszabályzatban írta csak meg, hogy az infláció mértékével emeli a díjait. Drágább lesz a számlavezetés, az átutalás, a készpénzfelvétel, a bankkártya és az sms is, az áremelés a hiteleket is érinti.  
1:53
Híradó
2023. február 7. 19:20

Holoda Attila: több helyen már most feloldhatnák a lakossági napelemek visszatáplálásának tilalmát

Bizonyos régiókban újra engedélyezhetnék, hogy a lakossági napelemes erőművek visszatápláljanak a hálózatba, ezt mondta Holoda Attila energetikai szakértő a hétfő késői RTL-Híradóban. A kormány azért függesztette fel ennek lehetőségét, mert szerintük a hálózat már nem bír el több visszatáplálást. A hálózati fejlesztést uniós pénzből finanszíroznák, az unió viszont csak akkor adna pénzt, ha visszavonják az általános visszatáplálási tilalmat. 
2:22
Híradó
2023. február 7. 19:06

Megugrott a bevétel, 7 ezer milliárd forintnyi áfát hagytak az emberek a boltokban 2022-ben

Megugrottak az áfabevételek a magas infláció miatt. Majd 7 ezer milliárd forint forgalmi adót hagytak az emberek a boltokban tavaly, 25 százalékkal többet, mint amennyivel a költségvetés eredetileg tervezett. A különadókból pedig kétszer annyi pénzt szedett be a kormány. Ezt a Portfolio számolta ki a Pénzügyminisztérium friss adataiból. A kiadások több mint 26 százalékkal nőttek meg, részben az szja-visszatérítés és az állam által felvett egyre drágább hitelek miatt.    
2:20
Híradó
2023. február 6. 18:50

2,3 milliárd forinttal támogatják az adófizetők a Vácrátótra épülő japán akkumulátor-alkatrészgyárat

Akkumulátor-alkatrészgyár épül a Pest megyei Vácrátóton. Egy japán vállalat gyárt majd cellulózt, az akkumulátorgyártás egyik alapanyagát. Szijjártó Péter külügyminiszter a beruházás bejelentésekor azt mondta, az akkumulátorgyártás a jövő iparága, és akik ez ellen hergelnek, azok más országok érdekeit szolgálják. Az ügyben népszavazást kezdeményező LMP visszautasítja ezt.
Gazdaság
2023. február 6. 6:12

A dízel miatt valószínűleg nekünk is fájni fog, de az oroszoknak sokkal jobban – életbe lépett a szankciók újabb köre

Üzemanyaghiányt várhatóan nem, drágulást azonban okozhat a hétvégén életbe lépett újabb uniós szankció. Vasárnaptól tilos orosz eredetű olajtermékeket behozni az Európai Unióba – így dízelt is, amiből a kontinensen tíz százalékkal több fogy, mint amennyit az itteni finomítók elő tudnak állítani. A kétlépcsős olajembargó, amiről Orbán Viktor szavazatával még tavaly nyáron döntöttek az uniós országok vezetői, a legfontosabb bevételétől fosztja meg a putyini Oroszországot. Az rtl.hu a Mol-t és egy szakértőt kérdezett az újabb szigorítás hatásairól. 
12:53
Fókusz
2023. február 5. 8:04

Itthon csak álmodozhatunk az olcsó német tojásról és az olcsó olasz tésztáról – külföldön élő magyarok mondták el, mivel szembesülnek a bevásárlásnál

Nem kell ahhoz nyugdíjasnak lenni Magyarországon, hogy az ember gyomra egy-egy vásárlásnál összeszoruljon az árak láttán. Olaszországban, Németországban, az Egyesült Királyságban, az USA-ban és Mexikóban néztünk szét, mekkora az élelmiszer-infláció, hogyan élnek ott a magyarok, és mennyire kénytelenek spórolni.
2:02
Híradó
2023. február 4. 19:22

Hiába nyertek a 100 százalékos állami támogatású napelem pályázaton, a többségnek jelentős plusz költséget kell vállalnia

A legtöbb pályázónak jelentős plusz költséget kell vállalnia a megemelkedett árak miatt, hiába nyertek a 100 százalékos állami támogatású napelem pályázaton. Erről beszélt annak a napelemeket telepítő cégnek a vezetője, amely több mint 900 ezer forinttal nagyobb önrészt kért egyik ügyfelétől – erről pénteken számolt be az RTL Híradó. A cég és a kormány is azt mondja, bárkinek lehetősége van új kivitelezőt keresnie, ha sokallja a megemelkedett költségeket.
2:24
Híradó
2023. február 4. 19:02

A legtöbben az élelmiszeren és a szórakozáson spórolnak, a szegények viszont már nem tudnak miből takarékoskodni

Annyian spórolnak az élelmiszeren, mint a szórakozáson, a felnőttek 59 százaléka – ez derül ki a Napi.hu számára készült friss kutatásból. A számokból az is kiderül, hogy a szegények már nem tudnak miből takarékoskodni. A rezsivel valamivel kevesebb magyar spórol. Csak 6 százalék nem faragott a kiadásain az elmúlt fél évben.
Gazdaság
2023. február 2. 10:54

Nagyon durva díjemelkedés jön a lakásbiztosításoknál, a kormány letörné az árakat

A lakásbiztosításoknál egyre nagyobb probléma az alulbiztosítottság, vagyis hogy a biztosítási összeg nem fedezi az újjáépítés költségét, ha valóban nagy kár éri az ingatlant. A szerződések felével is lehetnek bajok, az átalakítás azonban díjemelkedéssel járhat. Pedig az idén enélkül is durva áremelés lesz a lakásbiztosítási piacon. A kormány ezért lépett és maximált díjakkal, valamint könnyebb biztosítóváltással enyhítene a lakossági terheken. Az új szabályok egy részét azonban idén már nem lehet alkalmazni, így kérdés, hogy mekkora segítséget jelenthetnek az ügyfeleknek.