Gazdaság

Hatszáz benzinkutat akar nyitni a Mol Lengyelországban

Nagy Attila KárolyNagy Attila Károly

2023. február 10. 19:50

A külföldön terjeszkedő magyar olajipari cég öt év alatt tervezi lefedni a lengyel piacot.

A Mol hatszáz töltőállomást tervez nyitni Lengyelországban a következő öt évben, írja az MTI. Erről Ratatics Péter, a vállalatcsoport fogyasztói szolgáltatásokért felelős ügyvezető igazgatója nyilatkozott a PAP lengyel hírügynökségnek, abból az alkalomból, hogy hivatalosan is megnyitották a Mol első benzinkútját Lengyelországban.

A Mol első lengyelországi töltőállomása a Krakkót és Varsót összekötő S7-es gyorsforgalmi út mellett nyílt meg.

A Mol tavaly december elején zárta le a PKN Orlen lengyel állami tulajdonú energiavállalattal, valamint a PKN Orlen által átvett Grupa Lotosszal kötött megállapodást a több mint 410 lengyelországi, korábban a Lotos márkája alatt működő töltőállomás megvásárlásáról. Ezek arculatváltása két év alatt befejeződik.

A Mol-csoport Közép-Kelet-Európa kilenc országában közel 2000 töltőállomással rendelkezik (MOL, Slovnaft, INA, Tifon, Energopetrol és PapOil). Magyarországon csaknem ötszáz Mol-kút működik.

Lengyelországban 34,7 millióan élnek, az országban 107 olyan nagyváros van, aminek lakossága meghaladja 35 ezer főt. Hatszáz Mol-benzinkúttal a lengyel piac egy jelentős részét le tudja fedni a magyar olajipari cég.

Nyitókép: Nagy Attila Károly / rtl.hu

#Gazdaság#mol#benzinkút#lengyelország

Címlapról ajánljuk