Gazdaság

Hatalmas áremelés kezdődött a bankszámláknál

Herman BernadettHerman Bernadett

2023. február 8. 13:30

Az OTP várhatóan már márciusban jelentősen megemeli a bankszámlái díjait, több pénzintézet pedig áprilisban követi a piacvezetőt. Az MNB szerint két hónappal előre közzé kell tenni az új kondíciós listát, de sok bank az általános üzletszabályzatban írta csak meg, hogy az infláció mértékével – vagyis az idén 14,5 százalékkal – emeli a díjait. Drágább lesz a számlavezetés, az átutalás, a készpénzfelvétel, a bankkártya és az sms is, az áremelés a hiteleket is érinti.  

Alighogy közzétették a tavalyi évi átlagos inflációra vonatkozó adatokat, több bank már lépett is. Tavaly az áremelkedés átlagos üteme 14,5 százalékos volt, a K&H Bank, az Oberbank és a Magnet pedig erre hivatkozva ugyanilyen mértékben meg is emelte a díjait a bankszámláinál.

A bankok néhány héttel ezelőtt küldték ki az ügyfeleiknek a költségelszámolást a bankszámlák tavalyi díjairól. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) hangsúlyozta, a hitelintézetek kizárólag szigorú jogszabályi feltételek betartásával módosíthatják a bankszámla- vagy kártyaköltségeiket. Erre csak olyan ok, illetve egyértelműen meghatározott körülmény alapján kerülhet sor, amely az ügyféllel kötött számlaszerződés idején a bank általános szerződési feltételeiben vagy üzletszabályzatában már szerepelt. 

Az infláció pedig ilyen körülmény az összes banknál.

A költségek változásáról az ügyfeleket legalább két hónappal korábban tájékoztatni kell, megnevezve az oklistában szereplő, az emelést megalapozó indokot. Új díjat emiatt nem lehet bevezetni, és nem szabad megváltoztatni a meglévő díj számítási módját sem.

Áprilistól emelnek többen

A Bank360.hu összesítése szerint egyelőre három bank lépett, de a korábbi évek tapasztalatai alapján a többi piaci szereplő is követi majd őket. A K&H-nál továbbra is lenullázható a Minimum Plusz, a Bővített Plusz és a Kényelmi Plusz számlacsomag havi díja, ezek feltételei sem változtak tavalyhoz képest, sem az elvárt jövedelemre, sem a banknál elhelyezett megtakarításra vonatkozó limit nem lett nagyobb.

Ha viszont az ügyfél nem teljesíti a csomaghoz kapcsolódó elvárásokat, akkor a számlavezetési díj emelkedni fog, és ha több tranzakciót végez, mint amennyi ingyen jár a számlacsomagban, akkor szintén többet fizethet, mind most. Egyenként kis tételekről van szó, de összességében már szemmel látható összeg lehet a többletköltség. A Minimum Plusz számlacsomag havi díja például, ha nem teljesülnek a feltételek, 866 forintról 1036 forintra ugrik, egy mobilbankos vagy netbankos átutalás pedig bankon belülre a korábbi 0,44 százalék, minimum 90 forint, maximum 5124 forint helyett 0,50 százalék, minimum 103 forint, maximum 5867 forint lesz. A bankon kívüli utalások díja 0,63 százalékról 0,72 százalékosra emelkedik, a minimumdíj 76-ról 87 forintra, a maximális díj 5182-ről 5 933 forintra nő. Ez azt jelenti, hogy egy 50 ezer forintos bankon kívüli átutalás díja például 315-ről 360 forintra emelkedik. Sok egyéb mellett nő az üzenetküldés és az sms-ek havi díja is.

A mobilinfó havi díja 338-ról 455 forintra drágul, az üzeneteké 45 forint lesz a jelenlegi 39 forint helyett. Emelkednek a díjak a devizaszámláknál és a junior számláknál is. A bankkártyák díja is nőni fog, egy Mastercard érintőkártya éves díja a korábbi 7258 forintról 8310 forintra növekedik. Az arany bankkártya éves díja 26 944 forint volt eddig, áprilistól 30 851 forint lesz. Emelkednek a bankkártyákhoz kapcsolódó egyéb díjak is, a belföldi és külföldi készpénzfelvétel, a PIN-kód-emlékeztető díja, sőt a bankkártyához kapcsolódó utasbiztosítás is drágul.

Ugyancsak az inflációval emeli a díjakat az Oberbank, náluk sincs szinte olyan fontosabb tétel, amely ne változna a bankszámlák kondíciós listáján. Emelkedik a számlavezetés ára, a tranzakciók díjai, de a számlakivonatok és a bankkártyák díjai is emelkednek. Hasonlóra számíthatnak a Magnet Bank kliensei is. Az MKB Bank és az Erste Bank is lépett már, de csak a hitelkártyáknál tett közé új kondíciós listát, amely a díjemeléseket tartalmazza.

A 60 napos előzetes hirdetmény sem mindig kell

A korábbi kondíciós listák alapján az Erste tavaly május 1-től emelte a díjait a számlacsomagoknál. Az OTP ügyfelei pedig már március 1-től magasabb díjakkal szembesülnek. Hogy pontosan mekkorák lesznek az új díjak, arról még nem jelent meg a friss kondíciós lista a honlapon. Nincs is rá szükség, az OTP ugyanis az Üzletszabályzatában írta le, hogy ha a KSH közölte a friss inflációs adatot, a közzétételt követő második hónap első napjától emeli a díjait.

Az OTP-hez hasonló eljárást követ több hitelintézet. A Raiffeisen és a CIB Bank is az általános üzleti feltételek között írta le, hogy a fogyasztói árindex mértékével emeli a díjakat, náluk április 1. a fordulónap. A fogyasztói árindex alapján történő módosítás jogát a többi hitelintézet – Unicredit, MKB, Takarékbank – is leírja az üzletszabályzataiban. Bár pontos dátumot nem mindegyik bank közöl, az már most látszik, hogy legkésőbb áprilisban sok hitelintézeti ügyfél szembesül majd magasabb díjakkal. Ráadásul a díjemelés nemcsak a bankszámlákat és a bankkártyákat érinti majd, de emelkedhetnek a költségek a hiteleknél is.

Nyitókép: d3sign/Getty Images

#Gazdaság#bank360#ma#bankok#áremelés#drágulás#infláció#bankszámla

Címlapról ajánljuk