GAZDASÁG

Gazdaság
2024. március 18. 6:03

Reagált az eMAG, az IKEA és a Media Markt arra, hogy a kormány kötelezővé tette a postai kiszállítást is

Március végétől minden Magyarországon működő webáruháznak kötelező lesz a Magyar Postát is felajánlani a vásárlóknak kiszállításra. Bár a céggel nem kell szerződniük, ez így is helyzetbe hozhatja a vállalatot, aminek költségeit ráadásul a webshopoknak kell állniuk. Több online áruház azt közölte az rtl.hu-val, hogy megoldják az átállást, azonban a szektorban komoly aggodalmakról is hallani. Kérdéses például, hogy mi történne akkor, ha az eddigieknél hirtelen sokkal több csomagot kellene kiszállítania az állami vállalatnak. Közben az IKEA tárgyalásokat kezdeményezett a Magyar Postával „az együttműködés lehetőségeinek feltárása érdekében”.
11:00
Videó
2024. március 16. 10:27

Hány centi Balogh Levente? Mekkora a vagyona? És miért remélték, hogy pap lesz belőle?

Balogh Levente az rtl.hu kérésére megválaszolta azokat a kérdéseket, amelyekre leggyakrabban keresnek rá vele kapcsolatban az interneten. A Cápák között befektetője videónkban beszélt első és második feleségéről, a szüleiről és a gyerekeiről, akik közül a legkisebb csak fél évvel idősebb az unokájánál. Az álommelóban rövidesen újra asszisztenst kereső üzletember elmondta, milyen érzés volt három lány után fiús apukává válni, mesélt az iskoláiról, a vagyonáról, a vállalkozásairól és az autóiról, és hogy miért reménykedtek abban a nagyszülei, hogy a papi hivatást választja.
2:47
Híradó
2024. március 15. 18:23

„Soha nem létezett árak áthúzva, 97% kedvezménnyel” – tisztességtelen kereskedelem miatt vizsgálja a GVH a Temut

Versenyfelügyeleti eljárást indított a Gazdasági Versenyhivatal a kínai Temu online webshop európai működtetőjével szemben. Hazai cégek szerint kifogásolható a vállalat kereskedelmi gyakorlata, mivel az nem létező kedvezményeket és pszichés nyomásgyakorlást is alkalmazhat a vásárlókra. A cég megkeresésünkre azt írta: mindent megtesznek, hogy működésük megfeleljen a követelményeknek.
17:52
Portré
2024. március 15. 12:37

Balogh Petya élete legsötétebb időszakáról beszélt – erre ébresztette rá a válása

Balogh Petya 35 éves koráig mindent elért, amit szeretett volna: a Cápák között befektetője alapította a világ egyik legsikeresebb autónavigációs vállalatát. Miután kiugrott első cégéből, és elvált gyermekei anyjától, mindent újra kellett terveznie élete addigi legnehezebb fél éve után. Hogy hogyan lépett tovább, és miért készül fákat ültetni a Marsra, arról is beszélt Barabás Évinek még 2022 decemberében
7:46
Reggeli
2024. március 14. 11:04

Állandó szorongás és félelem az eladósodástól – így hat a fiatalokra, hogy szinte esélyük sincs saját lakásra

Nagyon el vannak keseredve a fiatalok, sokan teljesen kilátástalannak látják a helyzetüket vagy azt, hogy valaha saját lakáshoz jussanak – ez pedig egzisztenciális szorongást eredményez. Tóth Levente, a bank360 gazdasági elemzője szerint olyan élethelyzetekkel szembesültek a fiatalok, amelyre nem voltak felkészülve. Kaptak a nyakukba két járványévet és egy erős inflációt, a forint elveszítette fizetőképességének egyharmadát. Ami viszont óriási előnye a Z generációnak, az a digitális tudás, és az elemző szerint azt is érdemes észben tartaniuk, hogy a bankoknál most ők a királyok.
2:09
Híradó
2024. március 12. 19:45

25 ezer forintot spórolhat, aki lakásbiztosítást vált

Akár 25 ezer forintot spórolhat, aki lakásbiztosítást vált az alkuszok szerint. Új éves tarifákat hirdettek a biztosítók, miután idén először bárki felmondhatja a szerződését márciusban. Fele annyiért is kínálnak konstrukciót ugyanarra az ingatlanra, de a fedezetek is nagyon eltérőek. A tulajdonosok többségének egyelőre a saját zsebébe kell nyúlnia, ha komolyabb kár éri.
Pénzkérdés
2024. március 12. 6:02

Ez rázni fog: minden lakáseladásnál kötelező lenne, de alig tud róla valaki

Sok lakástulajdonos nem tud róla, de bérbeadáskor és tulajdonosváltáskor már kötelező a lakóingatlanok villamos hálózatának ellenőrzése, a villamos biztonsági felülvizsgálat. Egy új rendeletmódosítás szerint csak akkor lehet eltekinteni ettől, ha 6 éven belül volt felülvizsgálat, és erről megvan az igazoló dokumentum. Bizonyos esetekben időszakos felülvizsgálatot is el kell végezni. Mutatjuk a tudnivalókat és az árakat.
6:48
Fókusz
2024. március 11. 20:09

Félmillió forinttól indulhat egy négytagú család nyaralása a magyarok körében népszerű üdülőhelyen

Ki ne szeretné a homokos parton, a tenger zúgását hallgatva megnézni a napfelkeltét, majd a nyári hőségben egy koktéllal a kezében barnulni, jókat enni, felfedezőútra indulni, delfineket lesni vagy éppen csak kiszakadni a szürke hétköznapokból? A nyaralás az évünk fénypontja, már ha megengedhetjük magunknak, hogy elutazzunk néhány napra. A foglalások azt mutatják, hiába kell mélyebben a zsebünkbe nyúlniuk az embereknek, az utazási kedv töretlen. Már annak, aki megteheti. Mutatjuk, mennyit kell majd egy családi nyaralásért idén fizetni például Horvátországban. 
2:39
Gazdaság
2024. március 10. 7:59

Tényleg meg lehet keresni havi egymilliót futárként?

Nehéz manapság úgy kimenni az utcára Budapesten, hogy az emberrel kisvártatva ne jöjjön szembe egy futár. Van, aki iskola mellett, akad, aki a főállása után, és van, aki  nyugdíjkiegészítés céljából futárkodik. A munka sokak számára csábító lehet: szabadon alakított beosztás, nyakba lihegő főnök nélküli, mozgalmas élet ígérete, amivel egyes hírek szerint akár csillagászati összegeket is be lehet zsebelni. De vajon tényleg megéri csomagokat kiszállítani? Mennyit keres valójában egy futár, mik a munka előnyei és árnyoldalai? Futárokat és a futárcégeket kérdeztünk. 
1:44
Videó
2024. március 8. 6:36

Horoszkóptól és hindu tűzszertartástól várták az üzlet fellendülését a Quaestor vezetői

A Quaestor csoport vezetői több mint 70 millió forintot költöttek különféle ezoterikus szolgáltatásokra – derült ki a Híradó 2018. márciusi riportjából. Az ügyészség szerint a cégcsoport, amelynek vezetőit milliárdos családdal és sikkasztással vádolják, természetfeletti erők beavatkozásától várta az üzlet fellendülését. Az ezoterikus szolgáltatásokért 2009 és 2013 között több alkalommal fizettek, 72 millió forintnak megfelelő dollárt utaltak át egy indiai cégnek. Ezekről fiktív számlákat állítottak ki, amelyek tanácsadásról és ügynöki tevékenységről szóltak. A 2015-ben bedőlt brókercég 150 milliárd forint értékben bocsátott ki fiktív kötvényeket. Több mint 30 ezer embernek ragadt bent a pénze.
2:21
Híradó
2024. március 5. 20:15

Úgy tűnik, a külföldiek mégis elvehetik a magyarok munkáját, egyre több az állástalan

Egyre több az állástalan, miközben nő a külföldi munkavállalók száma Magyarországon – a Portfólió friss kutatása alapján. A GKI szerint a kormány ígéretével ellentétben a külföldiek elvehetik a magyarok munkáját, illetve az állások egy részére képtelenek itthoni munkavállalót találni a cégek. Már annyi a magyar munkanélküli, mint a koronavírus-járvány idején. Azt mondják, az elbocsátások miatt. Nagy Márton miniszter szerint viszont olyanok regisztrálnak a munkaügyi központokban, akik eddig dolgozni sem akartak. Kedden megkérdeztük a kormányt, mikorra csökkenhet a másfél évvel ezelőtti, 90 ezer fővel alacsonyabb szintjére a munkanélküliek száma, de erre érdemben nem válaszoltak.
3:59
Fókusz
2024. március 4. 19:51

Nincs pénze a magyaroknak vásárolni, de erre a két termékre az uniós átlag felett költünk

Kiderült: az egész Európai Unióban Magyarországon költenek az emberek a legkevesebbet, már Bulgária is megelőzött minket. A Fókusz riportere nyakába vette a várost és az utcán kérdezte a járókelőket arról, hogy mire és hogyan költenek kevesebbet. Ruhára? Vagy esetleg drágább élelmiszerekre? A GKI vezetője szerint azért nem költenek a magyarok, mert egész egyszerűen nincs miből.
2:54
Híradó
2024. március 4. 19:06

Nem tudja tartani a költségvetést a kormány, elszáll a hiány

Nem tudja tartani a kormány az idei költségvetést, a tervezettnél jóval nagyobb lesz a hiány. Ezt a pénzügyminiszter jelentette be az iparkamara gazdasági évadnyitóján. Orbán Viktor szerint azért van erre szükség, hogy tartani tudják az elért életszínvonalat. A Párbeszéd képviselője szerint a kormány a közelgő választások miatt próbálja élénkíteni a gazdaságot. 
Gazdaság
2024. március 4. 6:17

Lakásbiztosítás: itt a váltás lehetősége, akár féláron köthet újat

Márciustól teljes sebességre kapcsolt a lakásbiztosítási kampány, most először egy hónapig szabadon felmondhatjuk a szerződésünket az évfordulójától függetlenül. A biztosítók váltásra és maradásra egyaránt csábító kedvezményekkel ösztönzik az ügyfeleket. A Bank360.hu összegyűjtötte az akciókat, amelyekben akár 40-50 százalékos díjkedvezményt is adnak, és ingyenes vagy emelt összegben térítő szolgáltatásokat kínálnak.