FŰTÉS

GazdaságTudta? Januártól nem adhat el és nem is adhat ki ingatlant enélkül
2023. október 13. 6:00

Tudta? Januártól nem adhat el és nem is adhat ki ingatlant enélkül

Novembertől új épületenergetikai szabályok lépnek hatályba, és megújul az épületek energetikai tanúsítási rendszere is. 2024 januárjától már minden ingatlan eladásánál vagy bérbeadásánál és új épületek kivitelezésénél is az újfajta energetikai tanúsítványt kell elkészíttetni. Az új tanúsítvány részletesebb információkat közöl az épületről, a felújítási lehetőségekről, és csak 5 évig lesz érvényes. Összefoglaltuk a változásokat, amelyeket az ingatlaneladóknak és -bérbeadóknak is fontos ismerni.
6:58
ReggeliKiderült, kik járnak a legrosszabbul az új napelemszabályozással
2023. szeptember 1. 9:03

Kiderült, kik járnak a legrosszabbul az új napelemszabályozással

Nagyon rossz üzenet 200 ezer háztartást úgy hátrányos helyzetbe hozni, hogy korábban a kormány ígéreteire támaszkodva telepítettek napelemet – mondta Mokry Tamás napelemszakértő a Reggeliben, aki szerint a kormány új napelem elszámolást érintő bejelentésével a jogbiztonság és a bizalom sérült. A legrosszabbul azok jártak, akik a fűtésüket is kiváltották a napelemmel. Ugyan az elektromos fűtés még mindig jobban megéri a magas gázárak miatt, de a háztartások úgy kalkuláltak és vettek fel hitelt adott esetben, hogy nullás lesz a villanyszámlájuk. Az új elszámolás azonban több százezres többletköltséget jelent az embereknek. 
IdőjárásÉvente több mint tízezer magyar hal bele, és ezekben a napokban különösen veszélyben vagyunk
2023. február 14. 14:20

Évente több mint tízezer magyar hal bele, és ezekben a napokban különösen veszélyben vagyunk

Nem hóvihar, nem ónos eső és nem is az aszály jelenti most a legnagyobb veszélyt az egészségünkre, hanem egy jóval megszokottabb, ugyanakkor cseppet sem kíméletesebb jelenség, ami nem más, mint a légszennyezés. Budapesten egy felnőtt napi 3 cigarettának megfelelő mennyiségű szennyezőanyagot szív be, de vidéken sem jobb a helyzet. Egyéni szinten is sokat lehet tenni azért, hogy megvédjük magunkat, de az állam még többet érhetne el néhány célzott intézkedéssel. 
Belföld„Nagyon fáznak, és nagyon elegük van” – kreatívan akarnak nyomást gyakorolni a kormányra a köztisztviselők
2023. február 9. 5:56

„Nagyon fáznak, és nagyon elegük van” – kreatívan akarnak nyomást gyakorolni a kormányra a köztisztviselők

Csatlakozni fognak mindenkihez, aki elégedetlen – ígéri Boros Péterné, a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének elnöke, aki az rtl.hu-nak arról is beszélt: a „közigazgatási elit” ma ellenérdekelt abban, hogy a területi dolgozók tisztességes bért kapjanak. Ők azonban már túl vannak a tűréshatáron.
11:22
Házon kívül„A gyerekeket nem fogom hagyni megfagyni” – sokaknak csak környezetszennyező tüzelőre futja, szociális tűzifáról pedig csak a tévében hallottak
2023. január 4. 17:03

„A gyerekeket nem fogom hagyni megfagyni” – sokaknak csak környezetszennyező tüzelőre futja, szociális tűzifáról pedig csak a tévében hallottak

Ez a tél egyelőre enyhének mondható, de fűteni ettől még kell, még ha kevesebbet is. Sokak számára azonban nem a magasabb gáz- és villanyárak jelentik a problémát, hanem az, hogy minél olcsóbban jussanak bármilyen tüzelőhöz. Sokszor olyanhoz, ami nagyon szennyezi a környezetet, amiért viszont büntetés jár. Kerepesen például egy teljes utcát bírságoltak végig, olyanokat, akik amúgy is fillérekből élnek. Nekik 75 ezer forintos büntetést kell fizetniük. Más pedig a temetőbe jár tüzelőért, bármennyire is szégyelli.
BelföldNagy Zsolt rosszul lett, Nádai Anikó elbúcsúzott, visszaköszönt a legsötétebb alvilág – a jó hír az, hogy egyelőre nem lesz tömeges elbocsátás
2022. december 17. 20:31

Nagy Zsolt rosszul lett, Nádai Anikó elbúcsúzott, visszaköszönt a legsötétebb alvilág – a jó hír az, hogy egyelőre nem lesz tömeges elbocsátás

Nyakunkon a tél, híznak a rezsiszámlák, és mindemellett egyszerre három vírustól kell tartanunk. Nem sok jóval kecsegtet a jövő év, az ideinél is magasabb infláció és visszaesés várható, pedig már most élelmiszerre megy el a fizetések nagy része. A Konyhafőnök VIP-ben egyre izzóbb a hangulat, a ValóVilágban pedig épp lehűteni igyekeznek a villalakókat. Ezek a hét videói.
2:00
HíradóInkább leszerelik a hőmérőket több iskolában, hogy ne derüljön ki, milyen hideg van bent
2022. december 13. 20:06

Inkább leszerelik a hőmérőket több iskolában, hogy ne derüljön ki, milyen hideg van bent

Lezárták a radiátorokat és mindössze 16 fok van egy kőbányai általános iskola folyosóin – erről beszélt Híradónknak az intézmény könyvtárosa. Állítása szerint hétfő reggel a könyvtárban is csak 17 fokot mért, pedig az állami előírás alapján legalább 20 fokra kell felfűteni az általános iskolákat. A PDSZ olyan intézményről is tud, ahol a hőmérőket is leszerelték azért, hogy a tanárok ne mérhessék a hőmérsékletet.
2:10
HíradóEgy apa szerint 18 foknál hidegebb, csótányos osztálytermekben tanulnak egy budapesti iskolában, de az igazgató szerint ez nincs így
2022. november 25. 18:46

Egy apa szerint 18 foknál hidegebb, csótányos osztálytermekben tanulnak egy budapesti iskolában, de az igazgató szerint ez nincs így

18 foknál hidegebb termekben, csótányok között kell tanulniuk a budapesti Jaschik Álmos Művészeti Szakgimnázium diákjainak – állította az RTL Híradónak egy odajáró diák apja állította Híradónknak. Arról is beszélt: azt kérték a gyerekektől, hogy vigyenek magukkal pokrócot az iskolába. Az intézmény igazgatója szerint nincs hideg az épületben és rovarirtást is rendszeresen végeztetnek.
1:55
HíradóA Parlament sajtóirodája szerint az ülésterem hőmérsékletét befolyásolja, hogy épp hányan vannak bent
2022. november 23. 18:48

A Parlament sajtóirodája szerint az ülésterem hőmérsékletét befolyásolja, hogy épp hányan vannak bent

Jakab Péter hőmérővel ment a Parlamentbe. A politikus szerint 18 fok helyett tegnap 23 fokban ültek a képviselők az ülésteremben, miközben a gyerekek fáznak az iskolákban. Ott ugyanis akár 18-20 fokig is csökkenthetik a hőmérsékletet. A Parlament Sajtóirodája szerint a parlamentben is 18 fokra törekszenek, de a hőmérsékletet befolyásolhatja, épp hányan vannak az ülésteremben.
BelföldMég a nyílászárók cseréje sem fért bele a gigafelújításba, elszállt a Parlament rezsije
2022. november 18. 6:08

Még a nyílászárók cseréje sem fért bele a gigafelújításba, elszállt a Parlament rezsije

Csaknem a duplájára nőtt a Parlament fűtésszámlája tavalyhoz képest – tudta meg az rtl.hu az Országgyűlés Hivatalától. Októbertől ráadásul az eddigi ár több mint négy és félszereséért veszik a gázt, az új tarifával azonban még nem kaptak számlát. A néhány éve lezárult felújítás alatt a Parlamentet kívülről gyakorlatilag újjáépítették, az épület gőzzel működő fűtésrendszerét ugyanakkor 120 éve nem korszerűsítették, és a rekonstrukció alatt a nyílászárókhoz sem nyúltak. 
5:05
FókuszAz elmúlt tíz évben a telek az átlagnál enyhébbek voltak – de mi lesz idén?
2022. november 16. 19:51

Az elmúlt tíz évben a telek az átlagnál enyhébbek voltak – de mi lesz idén?

Idén már novembert írunk, de még nem kellett elővennünk a hólapátot. Viszont azt már sejteni lehet, hogy mikor köszönt be az igazi tél, ami az energiaárak növekedése miatt most még inkább sokakat érdekel. A meteorológus szerint a hó már nem várat sokáig magára, a pénteki napon téliesre változhat az idő. De mi várható azután? A Fókusz ezt járta körül.  
5:08
ReggeliA túl magas páratartalom miatt egyre gyakoribb a penészgomba-allergia
2022. november 14. 8:03

A túl magas páratartalom miatt egyre gyakoribb a penészgomba-allergia

Fűtésszezonban vagy túl száraz, vagy túl párás az otthoni levegő. A túl magas páratartalom falgombásodást okozhat, ezért egyre gyakrabban előfordul a penészgomba-allergia. Az allergiás betegeknél pedig gyakoribb az orrpolip kialakulása – mondja Dr. Moric Krisztina allergológus, fül-orr gégész. Az otthoni párás levegő ellen már egyszerű szellőztetéssel is sokat tehetünk. Nem is gondolnánk, hogy a jól záródó nyílászárók és a benti teregetés ilyen nagy problémát is okozhat. Az orrpolip leggyakoribb tünete a megfázás nélkül, 5-7 nap után sem múló orrdugulás.
Külföld„Bármennyire is rossz lesz ez a tél, még mindig jobb lesz, mint orosz megszállás alatt élni” – hiába fokozzák a civilek szenvedéseit az orosz megszállók, nem biztos, hogy megtörik az ukránok ellenállása
2022. november 3. 10:32

„Bármennyire is rossz lesz ez a tél, még mindig jobb lesz, mint orosz megszállás alatt élni” – hiába fokozzák a civilek szenvedéseit az orosz megszállók, nem biztos, hogy megtörik az ukránok ellenállása

Humanitárius katasztrófával fenyegeti Ukrajnát Oroszország, miután Moszkva az ukrán elektromos hálózat ellen végrehajtott sorozatos támadásokkal igyekszik megfosztani az áramtól és a fűtéstől az ukrán nagyvárosokat, ennek pedig beláthatatlan következményei lehetnek a közelgő téli hónapokban. Moszkva szerint csak katonai célpontokat támadnak, de a nyugati országok szerint egyértelmű, hogy a valódi cél szenvedést okozni az ukrán civileknek. Ellenállásukat ez azonban csak megkeményítheti. 
2:25
HíradóMár arra is kíváncsi a Belügyminisztérium, hogy mely iskolákat és óvodákat lehetne barnaszénnel fűteni
2022. október 20. 19:16

Már arra is kíváncsi a Belügyminisztérium, hogy mely iskolákat és óvodákat lehetne barnaszénnel fűteni

A fatüzelés mellett már azt is vizsgálja a Belügyminisztérium, hogy mely iskolákat és óvodákat lehetne barnaszénnel fűteni – erről a Telex írt elsőként. Hétfőig várják a választ az intézményektől. A minisztériumtól azt írták az RTL Híradónak, egyelőre az elvi lehetőségeket mérik fel. A Pedagógusok Szakszervezete szerint betarthatatlan dolgokat vár el a kormány a takarékoskodás miatt.
11:16
Házon kívül„Nagyon félünk ettől a téltől” – nem tudják kifizetni a hatósági áras tűzifát, akiknek a legnagyobb szükségük lenne rá
2022. október 19. 19:58

„Nagyon félünk ettől a téltől” – nem tudják kifizetni a hatósági áras tűzifát, akiknek a legnagyobb szükségük lenne rá

Az olcsónak nevezett hatósági áras tűzifa néha kifejezetten drága. A legrászorultabbak számára a szállítással együtt megfizethetetlen, aki meg vásárolna, van, hogy csak tavasszal jut hozzá. Sokan pedig olyan fát kaphatnak, ami idén alkalmatlan a fűtésre. A Házon kívül körüljárta, mennyire segít az embereken a hatósági áras tűzifa bevezetése.