Fókusz

Egymást segítik, hogy átvészeljék a hideget – így küzdenek meg a téllel egy borsodi településen

Kecsmár AlexandraKecsmár Alexandra

2022. december 19. 18:39

Élelmiszerre, tűzifára alig jut, így egymásra szorulnak a falubeliek.

Alig füstöl egy-egy kémény a borsodi településeken. Pedig sok helyen még a hó is megmaradt, ami csak egyet jelenthet – nagyon hideg van. A Fókusz stábja megmutatta, hogyan vészelik át a telet az egyik faluban.

A helyiek arra panaszkodnak: drága a tűzifa, sok megy el a rezsire, és az élelmiszerek ára is felment.

Nagyon sok villanyt fizetek, 10 ezren felül. A vízért 12 ezer forintot fizetek, és 80 ezer forint nyugdíjat kapok. Ebből nekem fát kell vennem, nagyon szorosan élek

– mondta egyikük.

Egy másik asszony arról mesélt, csak úgy tud megélni, hogy elmegy a másik faluba főzni valakinek. Az úgynevezett népkonyhában napi egyszer ételt is kapnak a rászorultak, van, akinek ez jelenti az egyetlen élelemforrást.

Igyekeznek segíteni egymásnak, ha kell, adnak ételt és fát is. 

Hogyha van nekem, és látom, hogy a másiknak nincs, inkább odaadom neki, mert én jobban kibírom, mint azok a kisgyerekek

– mondta egy idős asszony.

Egymás segítsége nélkül esélyük sem lenne megküzdeni a hideggel és az éhséggel, így is a legtöbben napról napra élnek. Hálásak minden falatért és egyetlen reményük, hogy idén enyhe lesz a tél.

#Fókusz#Videó#Belföld#borsod#falu#szegénység#rezsi#fűtés#rászorulók#tél#hideg#drágulás

Címlapról ajánljuk