Legfrissebb tartalmak

2:20
Híradó
2022. október 31. 18:53

Több intézmény is bezár a spórolás miatt Esztergomban, de a veszteséges élményfürdő nyitva marad

Nyitva tarthat a veszteségesen működő esztergomi Élményfürdő, miközben az iskolások és sportolók által is használt Szent István fürdőt a magas rezsi miatt bezárják a városban. A helyi ellenzék szerint azért, mert az Élményfürdő bezárása érzékenyen érintené a mellette lévő hoteleket, amelyek a Mol elnök-vezérigazgatójának érdekeltségébe tartoznak – aki a polgármester unokabátyja. A polgármester nem nyilatkozott, de azt írta, a sportolók edzését az Élményfürdőben biztosítják.
3:18
Híradó
2022. október 31. 18:49

Spórolás: 366 postahivatal zár be az országban

A nagyvárosokat sem kerülik el az átmeneti postabezárások. A megyeszékhelyek közül a legtöbb hivatalt Szegeden zárják be – egyelőre nem tudni, mennyi időre. Szegeden tizenkettő, Miskolcon, Debrecenben és Pécsen kilenc, Nyíregyházán hét, Győrben öt posta zár be az energiatakarékosságra hivatkozva. Salgótarjánban öt posta működését függesztik fel, a városban aláírásgyűjtés indult az intézkedés ellen. A Postás Szakszervezet elnöke a Híradónak azt mondta: 2 perccel azelőtt közölték velük a hírt, mielőtt megjelent az erről szóló rendelet.
Külföld
2022. október 31. 17:01

Hét embert öltek meg ciánkapszulára cserélt fájdalomcsillapítókkal: máig nincs elkövetője a rejtélyes Tylenol-gyilkosságoknak

A Janus családban már az egyik elhunytat gyászolták a hozzátartozók, amikor további két családtag is gyanútlanul bevette a mérget hát- és fejfájás miatt. Időbe telt, amíg a hatóságok rájöttek, miért halnak sorra az emberek. Egy férfi zsarolólevelet írt a gyógyszergyárnak, de sosem tudták rábizonyítani, hogy ő követte el a rémtettet.
Celeb vagyok, ments ki innen!
2022. október 31. 13:28

Janicsák Veca: Amikor előkerülnek a nyílméregbékák és a madárpókok a növényzet alól, az ember rájön, hogy mégiscsak a dzsungel közepén van

A nézők szavazatai alapján újabb celeb távozott a táborból, így egyre kevesebben vannak versenyben a dzsungel királya vagy királynője címért. Janicsák Veca az rtl.hu-nak elárulta, hogy milyen nehézségekkel kellett szembenéznie a dzsungelben, és szerinte ki fogja megnyerni a játékot.
1:17
Celeb vagyok, ments ki innen!
2022. október 31. 11:58

Exkluzív: „Ez egy akkora fegyver mások kezében, bármikor elő lehet húzni” – Curtis drogproblémájáról és Majkával való kapcsolatáról vall a dzsungelben

Drogproblémájának kezelése után újra közös fellépéseket terveztek, de a két zenész, Curtis és Majka kapcsolata mégis megromlott. Curtis a Celeb vagyok, ments ki innen! ma 19 órakor kezdődő adásában nyíltan, eddig még el nem mondott gondolatokat oszt meg arról, hogy nála mi vezetett ehhez a töréshez, hogyan látta saját helyzetét a barátságukban és miként próbálja kezelni, hogy évekkel ezelőtti függősége bármikor fegyverré válhat bárki kezében. A táborlakóknak őszintén vall a drog okozta legsötétebb pillanatairól is, az okokról, a következményekről, és hogy miként tervezi a múltja fényében a jövőt. Celeb vagyok, ments ki innen! – ma 19 órakor az RTL-en!
1:40
Az RTL Sztori
2022. október 31. 10:00

„Egy ilyen erős 25 év nem tűnhet el csak úgy” – így látják a televíziózás jövőjét a hazai képernyősök

Nemcsak az elmúlt 25, de az elkövetkezendő 25 évről is kérdeztük az RTL egykori és jelenlegi arcait. A kérdés már csak azért is aktuális, mert az RTL Magyarország hamarosan belép egy új piacra, ahol reklámmentes és előfizetéses rendszerben kínál majd számos exkluzív, elsősorban kifejezetten a magyar közönségnek készített digitális tartalmakat.
3:41
A Konyhafőnök VIP
2022. október 31. 9:00

„Az ember tuti, hogy akkor ejti az ingébe a rántott húst” – Járai Máté kétszer is meggondolja, mit eszik az első randin

A Reggeli műsorvezetője eljátszott a gondolattal, hogy mi lehet a jobb: biztonságosan koktélozgatni – ezzel elkerülve a nem kívánt kellemetlen szitukat – vagy inkább bevállalni, hogy néha az emberre csöpög a hamburgerszósz. Kamarás Norbi és Kármán Odett is elkerülnek mindent, ami „tucskos-lucskos”, Tokár Tomi pedig a könnyű ételekre esküszik, hiszen ki tudja, hova viheti még az este…  
Külföld
2022. október 31. 8:07

Száz éve vonultak be Mussolini fasiszta seregei Rómába, az egykori diktátor neve még ma is jól csengő brand Olaszországban

A Duce feketeingesei 1922. október 31-én végigmasíroztak Róma utcáin, ezzel a szimbolikus akcióval vette át Benito Mussolini a hatalmat és épített ki a nácikkal együttműködő gyilkos diktatúrát Olaszországban. Bár az ország vezetője csúfos véget ért, a Mussolini név, szemben Hitlerével, még ma is jól cseng az olasz nyilvánosságban. Többen is politikai pályát választottak és a szélsőjobboldalnál találtak otthonra, ennek ellenére nem valószínű, hogy visszatér a fasizmus az országba.