Híradó

Több intézmény is bezár a spórolás miatt Esztergomban, de a veszteséges élményfürdő nyitva marad

Borsodi ZoltánBorsodi Zoltán

2022. október 31. 18:53

Nyitva tarthat a veszteségesen működő esztergomi Élményfürdő, miközben az iskolások és sportolók által is használt Szent István fürdőt a magas rezsi miatt bezárják a városban. A helyi ellenzék szerint azért, mert az Élményfürdő bezárása érzékenyen érintené a mellette lévő hoteleket, amelyek a Mol elnök-vezérigazgatójának érdekeltségébe tartoznak – aki a polgármester unokabátyja. A polgármester nem nyilatkozott, de azt írta, a sportolók edzését az Élményfürdőben biztosítják.

Hétfőn fogadott utoljára látogatókat az esztergomi Szent István fürdő, az önkormányzat ugyanis a magas rezsire hivatkozva a fűtési időszak végéig bezárja a fürdőt. Az úszók nem örülnek.

Itt tanulnak úszni az iskolások, és itt edzenek a sportolók is. Ők egyelőre nem tudják, hogy hol folytatják a felkészülést a versenyekre. Máshol is spórol az önkormányzat. Novembertől bezárják a Művelődés Házát, elhalasztják a színházi előadásokat, felfüggesztik az olvasókör, a közösségi ház és a könyvtár működését és összevonják az óvodákat is.

A takarékosság azonban a szintén önkormányzati tulajdonban lévő Aquasziget Élményfürdőt nem érinti. Pedig a fürdő 44 millió forint veszteséggel zárta a tavalyi évet, egy júliusi polgármesteri előterjesztésből pedig kiderült, hogy idén havonta átlagosan 4,7 millió forint hiányt termel. A helyi ellenzék a MOL elnök-vezérigazgatójának érdekeltségébe tartozó hotelekkel magyarázza a döntést.

A szállodák Hernádi Zsoltnak a tulajdonában vannak – így vagy úgy, különböző cégeken keresztül – míg a polgármestert is Hernádi Ádámnak hívják. Unokaöcs és unokabáty viszonyban vannak egymással. Nyilván ez megnehezíti egy olyan döntés meghozását, amely arról szólna, hogy itt most takarékossági okokból be kellene zárni 

– mondta az RTL-nek Bádi Gábor, esztergomi önkormányzati képviselő.

Hernádi Ádámtól hiába kért az RTL interjút. A fideszes polgármester rövid közleményt küldött, ebben azt írta: „A brüsszeli elhibázott szankciók” miatt emelkedő energiaárak Esztergomot is érintik, de igyekeznek mindenki számára megtalálni a legjobb megoldást. Hozzátette: a sportegyesületek plusz költségek nélkül, „a strandfürdőben biztosított feltételekkel használhatják” az élményfürdőt.

#Híradó#Videó#Belföld#esztergom#élményfürdő#spórolás#polgármester#top hírek