Híradó

Spórolás: 366 postahivatal zár be az országban

Kéri BarnaKéri Barna

2022. október 31. 17:49

A nagyvárosokat sem kerülik el az átmeneti postabezárások. A megyeszékhelyek közül a legtöbb hivatalt Szegeden zárják be – egyelőre nem tudni, mennyi időre. Szegeden tizenkettő, Miskolcon, Debrecenben és Pécsen kilenc, Nyíregyházán hét, Győrben öt posta zár be az energiatakarékosságra hivatkozva. Salgótarjánban öt posta működését függesztik fel, a városban aláírásgyűjtés indult az intézkedés ellen. A Postás Szakszervezet elnöke a Híradónak azt mondta: 2 perccel azelőtt közölték velük a hírt, mielőtt megjelent az erről szóló rendelet.

Az országban összesen 366 hivatal zár be a kormány által elrendelt spórolás miatt. Nemcsak kistelepüléseken, nagyvárosokban is. Vidéken Szegeden zár be a legtöbb postahivatal, egészen pontosan egy tucat, Salgótarjánban pedig öt.

Molnár Károly salgótarjáni ellenzéki önkormányzati képviselő szerint érthető a spórolás, ám azt mondja: egyeztetni kellett volna a bezárásokról, mert a nagyvárosok peremkerületeiben élők is nehéz helyzetbe kerülnek a hirtelen meghozott döntés miatt. A képviselő éppen ezért levélben tiltakozik a postánál és aláírásgyűjtést is kezdeményezett.

Az elkövetkező napokban itt a helyiek előtt, a helyi boltokban, közösségi terekben, nyilvános helyeken aláírást gyűjtünk azért, hogy ez a több száz aláírás összejön, és érzékeltessük azt, hogy ez a döntés elhibázott 

– mondta Molnár Károly.

A Postás Szakszervezet elnöke, Tóth Zsuzsanna hétfőn azt mondta az RTL-nek: őket is meglepetésként érte a bezárások híre.

Péntek délre voltak az érdekképviseletek vezetői behívva munkáltatóval való találkozóra, tehát tulajdonképpen a dolgozókkal egyidőben kaptuk meg a tájékoztatást.

A szakszervezeti vezető azt mondta: a posta belső szabályai szerint 60 napra vezényelhetik át a dolgozókat más hivatalokba, úgy számol: az ideiglenes bezárásokat tavasszal oldhatják fel.

A kispostákon dolgozó kollegák a nagy postahivatalokhoz kerülnek átirányításra. A szüneteltetés során valamennyi érintett munkavállalónak munkahelye lesz 

– Tóth Zsuzsanna szerint.

Az RTL kérdésre, miszerint más állami szolgáltató vállalatoknál is kell-e számítani ideiglenes bezárásokra, a kormány hétfőn érdemben nem válaszolt.

#Híradó#Videó#Belföld#posta#bezárás#spórolás#top hírek

Címlapról ajánljuk