Hét embert öltek meg ciánkapszulára cserélt fájdalomcsillapítókkal: máig nincs elkövetője a rejtélyes Tylenol-gyilkosságoknak

Negyven évvel ezelőtt, 1982. szeptember 29-én Chicago egyik külvárosában, Elk Grove Village-ben a 12 éves Mary Kellerman megfázásos tünetekkel ébredt reggel negyed hétkor. Kiment a fürdőszobába, és bevett egy extra erős Tylenol fájdalomcsillapító kapszulát, amit az anyja előző este vett a vegyesboltban.

Másodpercekkel később Mary apja köhögést hallott, majd robajt, mintha valami a földre esett volna. A férfi hiába szólongatta lányát, nem válaszolt. Bement a fürdőszobába, a gyerekét a földön találta fennakadt szemekkel, levegőt kapkodva, mintha egy láthatatlan kéz fojtogatná.

A kiérkező mentők hiába próbálkoztak bármivel. A kórházban már csak mesterségesen tudták a kislány szívműködését fenntartani, papot hívtak, hogy feladja az utolsó kenetet. Tíz óra előtt nem sokkal halottnak nyilvánították.

Elk Grove Village mellett, Arlington Heightsben egy postai dolgozó, Adam Janus szabadnapot vett ki: már előző nap mellkasi fájdalmakra panaszkodott, de elég jól érezte magát ahhoz, hogy a napi teendőket elvégezze. Elhozta kislányát az óvodából, és megállt egy helyi élelmiszerboltnál, ahol több dolgot is vett, köztük egy tégely extra erős Tylenolt. Otthon a fürdőszobában kettőt is bevett.

Később a rendőröknek mondta el felesége, Teresa Janus, hogy látta, amikor a férje a mellkasát fogva, fájdalomra panaszkodva jött ki a fürdőszobából. Utána ment a hálószobába, ahol már azt látta, hogy a 27 éves férfi fennakadt szemekkel fekszik, és alig kap levegőt. A kórházban már nem tudtak segíteni rajta, kora délután halottnak nyilvánították. Janusék házában összegyűltek a családtagok, hogy megpróbálják tartani a lelket az özvegyben, és elkezdjék szervezni a temetést.

Közben nem túl messze, Winfieldben a 27 éves Mary Reiner a hatnapos kisfiát készült megszoptatni. Fájt a feje, ezért bevett kettőt a Tylenolból, amit aznap vett egy élelmiszerboltban. Szinte azonnal szédülni kezdett, majd összeesett. A férje segítséget hívott, egy kiérkező rendőr fennakadt szemekkel talált a nőre. Kórházba vitték, ahol másnap életét vesztette.

Arlington Heightsben, Janusék házában az elhunyt Adam öccse, Stanleyarra panaszkodott, hogy kiújult a krónikus hátfájása. Feleségének a feje fájdult meg. Fájdalomcsillapítót kerestek a fürdőszobában, ahonnan nem sokkal később Stanley a mellkasát fogva jött elő. Rosszul lett, testvére kapta el, és a földre fektette. Stanley felesége,Terri is a mellkasát kezdte fájlalni.

Adam felesége, Teresa Janus felkapta két kisgyerekét, és kiszaladt velük a házból: meg akarta őket kímélni a borzalmaktól, amiket néhány órával korábban már az apjukon látott. Amikor a helyi mentőszolgálathoz befutott a hívás arról, hogy két ember rosszul van, a mentők alig hittek a fülüknek: pár órával korábban hívták őket ugyanarra a címre.

Chuck Kramer, a mentőállomás parancsnoka tűzoltóautóval ment a riasztott mentők után, arra gyanakodott, hogy a levegőben, vagy egyéb módon terjedhet valamilyen mérgezés Janusék házában. A családtagokat is kórházba küldte, ahol elkülönítették őket. Az Adam Janust kezelő orvos, Dr. Thomas Kim, a kórház intenzív osztályának orvosigazgatója hazafelé készülődött egy hosszú műszak után, amikor szóltak neki, hogy újabb betegeket hoznak a Janus-házból: ekkor még nem lehetett tudni, hogy a korábban behozott férfi halálát mi okozhatta.

Arlington Heightstől és Elk Grove Village-től délre, egy lombardi bevásárlóközpont távközlési boltjának dolgozója, a 31 éves Mary McFarland a pihenőszobába ment, ahol gyógyszert vett be a fejfájására. Az üzletben a fejfájás mindennapos volt a vibráló neonfények és az állandóan panaszkodó vásárlók miatt, a cég még fájdalomcsillapítót is biztosított a dolgozóknak, de Mary McFarland inkább a sajátját szedte.

Kollégája, Diana Hilderbrand is a pihenőszobában volt: Mary McFarland neki is felajánlotta a fájdalomcsillapítóját, de nem kért belőle. Diana Hilderbrand visszaemlékezése szerint tíz perc sem telhetett el, amikor kollégája rosszullétre panaszkodott, és összeesett. Kihívták a mentőket, kórházba vitték, ahol a családtagokkal közölték az orvosok: Mary McFarland sztrókot kapott. Soha nem tért már magához.

Arlington Heightsben Chuck Kramer számára estére már nyilvánvaló volt, hogy szükség van egészségügyi szakértő bevonására. Egyetlen emberre tudott támaszkodni, Helen Jensenre, aki védőnőként az egyetlen helyi közegészségügyi tisztviselő volt. Ő azonnal a kórházba ment, ahol meghallgatta a karanténba helyezett hozzátartozókat arról, hogy mi történt aznap, és rögtön feltűnt neki, hogy mindhárom áldozat Tylenolt vett be.

A védőnő elkérte Teresa Janustól a ház kulcsát, és egy rendőrrel azonnal odament. Összeszedett több dolgot, amivel az áldozatok mindegyike érintkezhetett: megtalálta a Tylenolt is. Visszament a kórházba, ahol a megyei orvosszakértői hivatal képviselője elé letette a tégelyt, és azt mondta: valami van a Tylenolban. De ügyet sem vetettek rá: Helen Jensen a tehetetlenség érzetével ment haza, attól félve, hogy még többen lehetnek veszélyben.

Aznap estePaula Prince, a United Airlines légiutaskísérője egy hosszú munkanap után ért földet a chicagói O’Hare reptéren. Hazafelé beugrott egy gyógyszertárba, ahol extra erős Tylenolt vett. Otthon, miközben lemosta a sminkjét, bevett egy kapszulát. Testvére és barátnője két nappal később találták meg élettelen testét a lakásában.

Késő este Chuck Kramer megtudta Dr. Kimtől, hogy Stanley Janust halottnak nyilvánították, felesége pedig lélegeztetőgépen van, és nincs esély a felgyógyulására. Az orvos azt mondta, hogy a haláleseteknek nem környezeti oka lehetett: mindhárman fogyaszthattak valamit. Kramer így visszament a mentőállomásra, amit korábban elővigyázatosságból lezártak. Szabadnapos kollégája, Phil Cappitelli érdeklődött arról, hogy mi volt a lezárás oka.

Chuck Kramer mindent elmondott Cappitellinek a Janus családról, a rejtélyes megbetegedésekről, és megemlítette azt is, hogy mindannyian Tylenolt vettek be. Phil Cappitelli erre elmondta, hogy napközben beszélt egy Elk Grove Village-i kollégájával, aki említette neki a 12 éves Mary Kellerman halálát, és azt is, hogy a kislány is Tylenolt vett be, mielőtt összeesett.

A parancsnok rádöbbent, hogy valaki szándékosan mérgezhet meg embereket. Értesítették Dr. Thomas Kimet is, aki az eseteket tanulmányozva arra jutott, hogy csak cianiddal lehet ilyen gyorsan megölni valakit. Az elhunytaktól vett vérmintát taxival küldte egy laboratóriumba. Közben egy rendőr Elk Grove Village-ből behozta a Kellermanéknál talált gyógyszeres tégelyt, aminek a tételazonosítója ugyanaz volt, mint a Januséktól származónak.

A kórházi orvosszakértő felhívta felettesét, aki azt mondta neki: szagoljon bele a tégelyekbe. Mindkettőnek erős, mandulára emlékeztető szaga volt. A gyanú beigazolódott. Később kimutatták, hogy 

a megmaradt kapszulák mindegyikében háromszor annyi cianid volt, amennyi egy ember megöléséhez elegendő.

Hajnalra már megjelentek az első hírek a helyi sajtóban a mérgezésekről. A boltok polcairól elkezdték begyűjteni a fájdalomcsillapítókat, az utcákat rendőrautók járták, hangosbemondón értesítve az embereket, hogy dobják ki a náluk lévő Tylenolt. 

A gyártó több mint 31 millió tégelynyi Tylenolt hívott vissza, még néhány mérgezett kapszulát találtak, de ezeket szerencsére már senki nem vette be. A gyártó és a hatóságok feltételezése szerint a mérgezés azután történt, hogy a gyógyszerszállítmányok elhagyták a gyárat: valaki levehette a boltok polcairól a kapszulákat, megmérgezte, majd visszaállította a csomagolást és visszatette, hogy a gyanútlan fogyasztók megvásárolják.

A gyilkosságsorozat előtt a Tylenol részesedése több mint 35 százalék volt a vény nélküli fájdalomcsillapítók piacán, de a történtek hatására 8 százalék alá zuhant. A gyártó anyavállalata, a Johnson & Johnson azzal próbálta menteni a menthetőt, hogy új, biztonságos csomagolási megoldásokat dolgozott ki, hogy egyértelművé váljon, ha a gyógyszereket korábban felbontották. Később még voltak, akik hasonló módon próbálkoztak bolti áruk megmérgezésével, de ezeknek az eseteknek szerencsére már nem volt ennyire drámai következményük.

A mérgezések után nem sokkal a Johnson & Johnsontól zsaroló levélben követeltek egymillió dollárt a gyilkosságok megállításáért. A hatóságok megtalálták a levél feladóját, egy James Lewis nevű férfit, de nem sikerült bizonyítani, hogy a mérgezésekhez köze lett volna. A zsarolás miatt így is húsz év börtönre ítélték, de 13 év után, 1995-ben szabadulhatott. 1992-ben egy börtöninterjúban az ABC7 csatorna riporterének azt állította: zsaroló levele nem a gyilkosságok elkövetésének beismerése, a tettes továbbra is szabadon van.

A hatóságok azóta sem találták meg az elkövetőt, de nem tettek le az ügy megoldásáról: máig kapnak bejelentéseket, és a rendelkezésre álló bizonyítékokat is újra megvizsgálják az azóta rendelkezésre álló, fejlettebb technológiákkal. A közelmúltban ismét képbe került James Lewis: bár közvetlen bizonyíték nincs ellene, a nyomozók abba próbálnak kapaszkodni, hogy a férfi még azelőtt kezdhette el megírni a zsarolólevelet, hogy a nyilvánosság értesülhetett volna arról, hogy Tylenol kapszulát vettek be az elhunytak. Ám az sem biztos, hogy ennek alapján vádat lehet emelni a 76 éves James Lewis ellen, ugyanis korábbi vallomásától – ami szerint három nappal a postára adás előtt látott hozzá a megírásnak – azzal táncolt vissza, hogy lehet, hogy csak rosszul emlékezett.

A Tylenol-gyilkosságként ismertté vált esetek nem sokkal később a Halloweent is „megmérgezték”: voltak települések, ahol a történtek hatására, újabb mérgezésektől tartva betiltották a gyerekek édességgyűjtését, és a boltok édességeladása is visszaesett 20-50 százalékkal.

Nyitókép: Bernard Bisson/Sygma via Getty Images