REJTÉLY

Túlélés a szörnyű völgyben: a kriptozoológusok a magyar hiedelemvilág különös lényeit kutatják

Túlélés a szörnyű völgyben: a kriptozoológusok a magyar hiedelemvilág különös lényeit kutatják

Tudomány-TechOlyan boldogtalanok a fiatalok, hogy tudományos alapvetéseket kell újragondolni miattuk
2024. augusztus 28. 13:50

Olyan boldogtalanok a fiatalok, hogy tudományos alapvetéseket kell újragondolni miattuk

A szociológiában korábban nagyjából mindenki által elfogadott igazságnak számított, hogy az ember boldogsága élete során egy U alakú görbe mentén alakul: a boldog, fiatal évek után jön az életközepi válság, majd az öregkor, amikor meglepő módon ismét elégedettebbek az emberek. Ez olyan univerzális szabály, hogy még a főemlősökre is igaz. Azonban mára annyira boldogtalanok lettek a fiatalok, hogy erre a kőbe vésettnek hitt tételre is rácáfolnak.
2:32
HíradóÍme a kupac, ami miatt napok óta trágyaszag terjeng Budapest körül
2024. augusztus 9. 19:04

Íme a kupac, ami miatt napok óta trágyaszag terjeng Budapest körül

Budaörstől a Hajógyári-szigetig lehet érezni napok óta, hogy valami szokatlan van a levegőben. Egyértelműen azonosítható trágyaszag. A bűz a Pilis nyugati részén és a Zsámbéki-medence falvaiban szinte mindenhol érezhető. A híradónak nyilatkozó lakók azt mondták, inkább nem nyitnak ablakot, de a legyekkel is fel kell venniük a küzdelmet. A trágyaszagot a Gyermelyi élelmiszerüzem okozza. Néhány napja ugyanis a baromfirészlegről származó szerves hulladékkal kezdték táplálni a bérelt földjeiket. A szél ennek az aromáját szállította az alacsonyabban fekvő budai területekre. A büdös még valószínűleg többször is visszatér: a gyár szerint a munkák akár októberig is tarthatnak. 
10:08
FókuszItt a titkos, börzsönyi bunker: építői a világvégét akarhatták túlélni, máig titkokat rejt
2024. július 9. 19:25

Itt a titkos, börzsönyi bunker: építői a világvégét akarhatták túlélni, máig titkokat rejt

Katasztrófák, járványok, háborúk, zavargások, hogyan lehet felkészülni az ilyen esetekre? Hova menekül az, aki a világvégétől retteg? Laklóth Pállal a Börzsönyben találkozott a Fókusz stábja, hogy pontosan hol, az titok. Ő hívott minket, hogy megmutassa nekünk évekkel ezelőtt vásárolt bunkerét: a föld alatti bunkert hasznosítani vagy eladni szeretné, de egyelőre nem tudja, mire lehetne használni. A több bejárattal rendelkező, 2700 négyzetméter alapterületű betonbunkert alaposan feltérképezték, de egy rejtélyt nem tudtak megoldani.
Külföld10 éves a repülés történetének legnagyobb rejtélye: ma sem tudni, miért tűnt el az M370-es maláj gép
2024. március 8. 11:32

10 éves a repülés történetének legnagyobb rejtélye: ma sem tudni, miért tűnt el az M370-es maláj gép

Tíz éve, 2014. március 8-án nyom nélkül eltűnt a Malaysia Airlines malajziai légitársaság M370-es jelzésű Boeing 777-es utasszállító repülőgépe. A repüléstörténet egyik legnagyobb rejtélyének számító esetre azóta sincs magyarázat, és pár roncsdarabot leszámítva a repülőt sem sikerült megtalálni. A malajziai kormány a tízéves évforduló előtt azonban bejelentette, nyitottak egy újabb kutatás megindítására az eltűnt maláj gép után. 
KülföldGloria Ramirez: a nő, akinek a teste vegyi fegyverré változott
2024. február 19. 14:58

Gloria Ramirez: a nő, akinek a teste vegyi fegyverré változott

A Mérgező Hölgy. Így vált híressé Gloria Ramirez, miután az őt kezelő orvosok és ápolók egymás után lettek rosszul egy kaliforniai kórház sürgősségi osztályán, látszólag a nő testéből felszabaduló mérgező gáz miatt. A vizsgálatok azonban nem találtak semmit. Tudósok végül egy olyan magyarázattal álltak elő, ami talán még megdöbbentőbb, mint maga a rejtély: a nő teste gyakorlatilag vegyifegyver-tartállyá változott. 
KülföldA Navalnij holttestén talált sérülések alapján meggyilkolhatták, de más rejtélyes körülmény is akad
2024. február 18. 15:29

A Navalnij holttestén talált sérülések alapján meggyilkolhatták, de más rejtélyes körülmény is akad

A hivatalos orosz állami közlés szerint Navalnij összeesett egy séta során. A holttestén azonban olyan sérülések találhatóak, amelyekből arra lehet következtetni: Putyin kérlelhetetlen kritikusát erősen a földre szorították, miközben teste görcsrohamtól remegett. Egy fogolytársa pedig rejtélyes körülményekről számolt be Navalnij halálának estéjén.
Belföld800 fokos öntőgödörbe zuhant a reformer miniszterelnök-helyettes, bőrébe égett a nejloning – 50 éve halt meg Vályi Péter
2023. szeptember 18. 6:14

800 fokos öntőgödörbe zuhant a reformer miniszterelnök-helyettes, bőrébe égett a nejloning – 50 éve halt meg Vályi Péter

Csak másfél évtizeddel a történtek után írhatta meg a sajtó, hogy mi történt pontosan a politikussal 1973. szeptember 15-én. Három nappal később belehalt súlyos sérüléseibe. A temetésén tízezrek voltak, sokan csak azért mentek el, hátha ott hallanak majd arról, hogy nem is baleset történt. Mégsem tűnik valószínűnek, hogy merénylet áldozata lett volna Vályi Péter, akit egyszerűen le is válthattak volna, ha útjában volt valakinek.
12:56
Fókusz„Mutatják, hogy ott az ajtó, és csúnyán beszélnek” – meglátogattuk Magyarország legelhagyatottabb „szellemjárta” helyeit
2023. július 14. 20:35

„Mutatják, hogy ott az ajtó, és csúnyán beszélnek” – meglátogattuk Magyarország legelhagyatottabb „szellemjárta” helyeit

A legtöbb világvallás hisz benne, a tudomány hallani sem akar róla. A szellemvilág létezése mindig is megosztotta az embereket. A balatonedericsi Fekete-kastélyról és az enyingi temetőről több mendemonda is kering. Szellemekről, sírásról és mocskos beszédről hallani. A Fókusz most meglátogatta Magyarország elhagyatott, egyesek szerint „szellemjárta” helyeit, hogy utánajárjon a legendáknak. 
KülföldRejtélyes halálesetek borzolják Amerikát – sorozatgyilkos banda vagy puszta véletlen állhat a háttérben
2023. június 2. 15:16

Rejtélyes halálesetek borzolják Amerikát – sorozatgyilkos banda vagy puszta véletlen állhat a háttérben

Alkohol fűtötte vakmerőség okozza a hatóságok szerint, hogy húszas éveik elején járó fehér férfiak fulladnak vízbe Amerika-szerte, de vannak, akik nem törődnek bele ebbe a magyarázatba. Átfogó elméletet építettek fel a mosolygó fejes gyilkosokról, akik irigységből vadásznak privilegizáltnak vélt áldozataikra. A cáfolatok sem szegik kedvét azoknak, akik hinni akarnak abban, hogy többről van szó felelőtlenségből adódó baleseteknél.
KülföldTíz hónap után derült ki, hogy nem az életfogytiglanra ítélt gyilkosé a cellájában talált elszenesedett holttest
2023. március 29. 14:04

Tíz hónap után derült ki, hogy nem az életfogytiglanra ítélt gyilkosé a cellájában talált elszenesedett holttest

De akkor kié, és hol van most a „facebookos erőszaktevőként” elhíresült Thabo Bester? Forrong Dél-Afrika: elképzelhetetlen, hogy belső segítség nélkül meg tudott volna szökni a férfi a szigorúan őrzött börtönből, és politikai védelemre is szükség lehetett ahhoz, hogy szökött rabként magabiztosan járkálhasson Johannesburg előkelő negyedében. A hírek szerint egy sztárorvos volt a szeretője, aki a szökését is segíteni próbálta, és ha mindez nem lenne még elég megdöbbentő, a börtönből indított egy dél-afrikai hírességeket is megtévesztő médiacéget, azt állítva, hogy New Yorkból irányítja azt.