REJTÉLY

2:59
FókuszRejtélyes eltűnések: 2700 embert keresnek Magyarországon a hatóságok
2019. május 23. 19:11

Rejtélyes eltűnések: 2700 embert keresnek Magyarországon a hatóságok

Egyelőre semmi nyoma annak a két autókkal foglalkozó vállalkozónak, akik május elején egymás után tűntek el. Egyikük maglódi otthona elől tűnt el kutyájával együtt. Luxusterepjáróját később valaki visszavitte a házához. A kutyát pedig épségben megtalálták. A rendőrök szerint elrabolhatták. A másik vállalkozónak Újpesten, egy erdő mellett veszett nyoma: az ő ügyében gyilkosság miatt nyomoznak.
5:19
FókuszHol és hogyan halt meg Petőfi? - a legnagyobb magyar történelmi rejtély nyomában
2019. május 21. 19:15

Hol és hogyan halt meg Petőfi? - a legnagyobb magyar történelmi rejtély nyomában

Még a rokonok között sincs egyetértés a magyar irodalom egyik legrejtélyesebb eltűnésével kapcsolatban. Petőfi Sándornak ma körülbelül 200 leszármazottja él világszerte, mégis mindenki tudni szeretné az igazságot: mi történt a költővel 1849-ben, a segesvári csata után? A leszármazottak ezért közösen petíciót írtak , hogy végre megoldódjon a legnagyobb magyar történelmi rejtély.
16:38
FókuszLehet, hogy nem is egy kamaszlány írta Heyman Éva naplóját?
2019. május 11. 20:00

Lehet, hogy nem is egy kamaszlány írta Heyman Éva naplóját?

Hogyan kerül egy Auschwitzban megölt tizenhárom éves magyar lány története az internetre? Az Instagramon másfél millióan úgy követik a második világháború szörnyű eseményeit, mintha ma tenné fel Heyman Éva a szelfiket, bejegyzéseket. Sokan felháborodva kérdezik, hogyan kerülhet a holokauszt így az Instagramra. Lehet, hogy nem is egy kamaszlány írta a naplót? Mi köze van egy budapesti ház padlásán talált filmes naplónak ehhez? A Heyman Éva rejtélyről, Deák Krisztina filmrendező ide kattintva még több részletet árul el.
1:20
HíradóElesett, másnap meghalt a fiú
2018. október 11. 18:03

Elesett, másnap meghalt a fiú

Meghalt egy 11 éves kisfiú Nyírmadán. Az iskolába készült reggel, amikor hirtelen otthonában összeesett. Előző nap az iskolában leesett a lépcsőn, ezután a nevelő anyja kórházba is vitte, de onnan hazaengedték őket.  Szerdán azonnal mentőt hívtak a gyermekhez, amikor rosszul lett. Mentőhelikopter is érkezett hozzá, de már nem tudták megmenteni az életét. A rendőrség nyomoz a fiú halálával kapcsolatban.
Barátok köztBarátok közt: Ez történt a 34. héten
2017. augusztus 25. 21:20

Barátok közt: Ez történt a 34. héten

Hanna döntést hoz Ágnes kérésével kapcsolatban, és talán egy másik rejtélyre is fény derülhet. Judit és Miklós mégiscsak találkoznak, és nagyon jól érzik magukat egészen addig, amíg sokkoló dolog nem történik Judittal. Rudi randira hívja Natasát, de a randi helyszínén Péternek köszönhetően kellemetlen meglepetés éri. Bözsi elhatározza, hogy megtanul vezetni, a gyakorlás során több oktatót is „elfogyaszt”. Tóbiás jó hírt kap Kristóftól, de ezt a jó hír nem biztos, hogy mindenki számára jót jelent. Nóra új stratégiát dolgoz ki Bandi perével kapcsolatban.
2:49
X-FaktorByeAlex a negyedik mentorról: "Én nem féltem őt magunktól!"
2017. május 5. 10:00

ByeAlex a negyedik mentorról: "Én nem féltem őt magunktól!"

Puskás Peti már nagyon várja a negyedik mentort, és kíváncsi, hogy az új zsűritag hogyan fog megbirkózni ezzel a kihívással. Gáspár Laci úgy véli, hogy az új tagnak nehéz dolga lesz mellettük, ugyanis a három srác nagyon összeszokott az előző széria alatt, mégsem félti őt ettől a feladattól. Alex egész jól ismeri az új zsűritagot, és úgy véli, hogy abban, amit csinál, nagyon profi, ezért már alig várja a közös mentorkodást!
3:05
FókuszHol vannak a Seuso-kincsek hiányzó darabjai?
2016. január 19. 19:20

Hol vannak a Seuso-kincsek hiányzó darabjai?

Az 1600 éves Seuso-kincsek rejtélyével már korábban is sokat foglalkoztunk a Fókuszban. Előkerülésük legalább annyira titokzatos, mint eredetük. Sokak szerint egyértelműen Magyarország a tulajdonosuk, de vannak, akik vitatkoznak ezzel. Egy magyar filmrendező, Dézsy Zoltán több mint húsz éve nyomoz az ezüstök után. Azt mondja, mára mindent kiderített, és szerinte képtelenség nyom és feltűnés nélkül, vagy legalábbis információcsepegtetés nélkül ilyen tárgyakat megvásárolni a feketepiacon.
1:02
HíradóMegoldódott a repülő autók rejtélye
2015. november 30. 18:25

Megoldódott a repülő autók rejtélye

Megoldódott a kínai repülőautók rejtélye. Több mint másfél millióan látták csak a youtube-on, és ezrek osztották meg a többi közösségi oldalon azt a térfigyelő kamerás felvételt, amelyen úgy tűnik, mintha egy láthatatlan kéz visszarántana két kisbuszt és egy autót egy kereszteződésben. Többen már paranormális jelenéségről beszéltek, de mostanra kiderült, hogy a magyarázat valójában igen egyszerű.
FókuszMi történt a titokzatos magnéziumdarabbal?
2015. július 14. 15:52

Mi történt a titokzatos magnéziumdarabbal?

2000-ben, 15 évvel ezelőtt a Fókusz foglalkozott egy rejtélyes, azonosítatlan fémrúddal, amelyet Bakó László talált. Az ágya mellett világított az egyik vége, közelebbről megnézte, majd ki tudja miért elásta a kertjében. Ez még 1974-ben történt. A kilencvenes évek elején a debreceni UFO Klub vezetője segített megvizsgáltatni a rudat és kiderült, hogy a Földön nem használt tisztaságú magnéziumból készült. Aztán a rúdnak nyoma veszett, a megtalálóról pedig elterjedt, hogy elvesztette a józan eszét. Azt mondják az igazság mindig odaát van, de hol? Polgár Géza riportja.