NYILATKOZAT

Az a fontos, hogy nem a hullaházban fekszem – a kórházból nyilatkozott az Árpád hídi balesetet túlélő taxis

Az a fontos, hogy nem a hullaházban fekszem – a kórházból nyilatkozott az Árpád hídi balesetet túlélő taxis

2:18
HíradóMagyarország nem járult hozzá, hogy az EU elítélje 81 európai médium, köztük a 444 oroszországi betiltását
2024. június 26. 18:56

Magyarország nem járult hozzá, hogy az EU elítélje 81 európai médium, köztük a 444 oroszországi betiltását

Egyedül Magyarország nem járult hozzá ahhoz, hogy az EU közösen ítélje el Oroszországot 81 európai médium, köztük a 444.hu oroszországi betiltása miatt. Az Európai Bizottság szóvivője mai sajtótájékoztatóján ugyan nem nevezte meg az egyetlen kimaradó tagállamot, de kérdésünkre a külügy megerősítette, hogy Magyarország nem szavazta meg a közös állásfoglalást. Ezt azzal indokolták, hogy az unió is kitiltott korábban három orosz médiumot, ez pedig szerintük ellentétes a médiaszabadság európai értékeivel.
Tudomány-Tech„Mélyen elszomorít” – lenyúlták Mága Zoltán egymillió követős Facebook-oldalát, hogy bizarr tartalmakkal szemeteljék tele
2023. december 28. 5:02

„Mélyen elszomorít” – lenyúlták Mága Zoltán egymillió követős Facebook-oldalát, hogy bizarr tartalmakkal szemeteljék tele

Meghökkentő tartalmak követik egymást Mága Zoltán Facebook-oldalán immár fél éve. A hegedűművészt ért kár millió forintokban mérhető, ráadásul sokan azt hiszik, ő maga osztja meg a röhejes hülyeségeket, vagy eladta az oldalt. A Facebook nemhogy nem segítőkész, de még rá is tett egy lapáttal a zenész hányattatásaira. Mága az rtl.hu-nak mondta el, mit gondol a hónapok óta megoldatlan ügyről. 
1:30
SztárboxÁrpa Attila: Ha én nyertem volna, mindenki azt mondja, hogy bunda, és az is lett volna
2023. december 10. 21:03

Árpa Attila: Ha én nyertem volna, mindenki azt mondja, hogy bunda, és az is lett volna

Árpa Attila szerint ahhoz az emberhez került a bajnoki öv, aki a leginkább megérdemli. Úgy érzi, semennyire sem sikerült neki ez a meccs, de megköszönte a szurkolást a támogatóinak. Árpát nem viselte meg a két rászámolás, edzője, Bogdán Zsolt Golyó pedig büszke rá, és azzal viccelődött, hogy Brasch Bencét a csillagállás is segítette a mérkőzés alatt.
2:52
VideóEzen a napon tudtuk meg, miért nem nyilatkozik Orbán Viktor a független médiának
2023. július 30. 12:26

Ezen a napon tudtuk meg, miért nem nyilatkozik Orbán Viktor a független médiának

Azért nem ad interjút Orbán Viktor a nem kormánypárti médiának, mert a kérdéseikből süt az elfogultság – ma 4 éve, hogy Kovács Zoltán, Magyarország kormányzati kommunikációért felelős államtitkára ezzel az indokkal állt elő. A miniszterelnök évek óta nem ad interjút független lapnak vagy televíziónak, nyilvános eseményein pedig testőrei nem engedik közel hozzá az újságírókat. A helyzet azóta sem változott, néhány kormányinfós, illetve külföldi szerepléstől eltekintve a miniszterelnök csak a kormánypárti médiának nyilatkozik.
1:38
HíradóÉrdemes nyilatkozatot beadni az adóhivatalnak, ha valaki biztosan meg akarja kapni februárban az adóvisszatérítésé
2021. október 2. 18:33

Érdemes nyilatkozatot beadni az adóhivatalnak, ha valaki biztosan meg akarja kapni februárban az adóvisszatérítésé

Sokaknak kell majd nyilatkozatot tenniük az adóhivatalnak, hogy még februárban megkaphassák a személyi jövedelemadó visszatérítést. Az RTL Híradónak nyilatkozó adószakértő szerint erre azért van szükség, mert a NAV sok esetben nem ismeri azoknak a szülőknek a számlaszámát, akiknek az Államkincstár nem utal családi pótlékot. A nyilatkozatot még idén be kell küldeni, különben csak hónapokkal később lehet hozzájutni az adóvisszatérítéshez.
5:00
HíradóHÁZIORVOS: „Nyilatkoztatni kell a 60 év felettieket, hogy kérik-e a védőoltást!”
2021. augusztus 10. 16:34

HÁZIORVOS: „Nyilatkoztatni kell a 60 év felettieket, hogy kérik-e a védőoltást!”

A kormány július elején a 60 év feletti korosztályban indított oltási akciót azoknak, akik még egyetlen egy vakcinát sem kaptak. A háziorvosok feladata az, hogy felkeressék az oltás lehetőségével azokat a 60 év feletti betegeiket, akik még nem regisztráltak az oltásra. Nyilatkoztatni is kell őket, amiben a személyes adatok mellett számot kell adni arról is, hogy elfogadják-e az oltást.
2:03
HíradóTévedésből küldték ki a nyilatkozatokat az egészségügyi dolgozóknak
2021. április 23. 18:32

Tévedésből küldték ki a nyilatkozatokat az egészségügyi dolgozóknak

Az állásuk elvesztésével fenyegető nyilatkozat aláírására kérték az egészségügyi dolgozókat több kórházban a napokban. Abba kellett volna beleegyezniük, hogy titkos módszerekkel információkat gyűjtsenek róluk, és akár a telefonjaikat is lehallgassák a hálapénz elleni küzdelem érdekében. A Magyar Orvosi Kamarát arról tájékoztatták, hogy csak tévedésből küldték ki a nyilatkozatokat.
2:43
HíradóAlkotmányjogász: Szijjártó Péter nem hivatkozhat arra, hogy a nyaralása magánügy
2020. augusztus 26. 18:24

Alkotmányjogász: Szijjártó Péter nem hivatkozhat arra, hogy a nyaralása magánügy

Szijjártó Péter nem hivatkozhat arra, hogy a nyaralása magánügy – ezt mondta az RTL Híradónak az alkotmányjogász a külügyminiszter keddi nyilatkozatáról. Nyolc éve a német államfő egy nagyon hasonló ügy miatt lemondani kényszerült. Karácsony Gergely az RTL Híradónak azt mondta, hogy ő egy kávét sem fogad el olyan üzletemberektől, akik közpénzhez jutnak a fővárostól. A Jobbik az Országgyűlés mentelmi bizottságától kéri, hogy vizsgálják meg Szijjártó Péter nyaralását.
5:12
FókuszForrong a celebvilág: szinte mindenki megszólalt Norbi kijelentése után!
2020. január 22. 18:52

Forrong a celebvilág: szinte mindenki megszólalt Norbi kijelentése után!

Forrong a celebvilág tegnap óta. Schobert Norbert videója elképesztő botrányt okozott egész Magyarországon. Szinte mindenki megszólalt az ügyben, a legtöbben élesen támadták a fitneszguru szavait. Norbi szerint az elhízás a válás egyik leggyakoribb oka, amiről a nők tehetnek, mert nem fogynak vissza szülés után. A videó után rengeteg színész, énekes, sportoló és modell nyilvánított véleményt. Akadt, aki ellene volt, akadt, aki mellette.
8:10
FókuszKÓSZ ZOLTÁN: „Egy ujjal nem nyúltunk hozzá a kislányhoz”
2018. szeptember 18. 13:55

KÓSZ ZOLTÁN: „Egy ujjal nem nyúltunk hozzá a kislányhoz”

Kameránk elé állt és elmondta a saját verzióját a nemi erőszakkal vádolt olimpikon vízilabdázó. Kósz Zoltán az óriási botrány egyik szereplője, aki egy kislány szerint többször is megerőszakolta őt még 11 éves korában. A sztársportoló már januárban kapott levelet a kislány anyukájától, az ügy azonban csak most robbant ki, az olimpikon mindent tagad, a Fókusznak erről is mesélt.
2:35
HíradóOrbán egyre többször beszél egyes szám első személyben
2017. július 23. 18:39

Orbán egyre többször beszél egyes szám első személyben

Egyre többször beszél egyes szám első személyben Orbán Viktor parlamenti vagy kormányzati döntésekről. A miniszterelnök legutóbb Tusnádfürdőn mondta, hogy ő veszi el a multiktól a pénzt, amit aztán a családoknak adnak. Néhány hete pedig arról beszélt, hogy ő vásárolta vissza a MOL-részvényeket az oroszoktól, és a nyugdíjemelést is magának tulajdonítja. Ezekben az ügyekben azonban egyszemélyben a miniszterelnök nem, csak az Országgyűlés vagy a kormány dönthet.
3:12
HíradóTöbb száz orvos tiltakozik névvel
2015. december 23. 17:40

Több száz orvos tiltakozik névvel

Már több mint 300 orvos írta alá azt a nyilatkozatot, amiben arra kérik a magyar embereket: írjanak levelet az egészségügyért felelős államtitkárnak és tegyenek fel kérdéseket neki például arról, hogy és mikor kopik ki a rendszerből a hálapénz. A minisztériumtól többek között kedden azt írták: soha ennyi pénzt nem fordítottak még az egészségügyre. A nyilatkozatot aláírók viszont elégedetlenek a válasszal.