Belföld

Kiakadtak Orbán Viktor kijelentésén a bosnyákok

rtl.hurtl.hu

2021. december 23. 16:31

A miniszterelnök szerint kihívás lenne integrálni kétmillió muszlimot, ha Bosznia-Hercegovina csatlakozna az Európai Unióhoz.

Boszniai tisztségviselők és vallási vezetők is elítélték Orbán Viktor kormányfő keddi, muszlimokkal kapcsolatos megjegyzését – írta az Aljazeera

A miniszterelnök a kormányinfón azt mondta, „kihívást jelent” Bosznia-Hercegovina integrációja az Európai Unióba, mert ott kétmillió muszlim is él. 

Kovács Zoltán kormányszóvivő ehhez a gondolathoz hasonlóan azt írta a Twitteren, hogy „a kihívás Boszniával szemben az, hogyan integráljunk egy kétmillió muzulmán lakosú országot”. 

A bosnyák ellenzéki pártok azt követelték, hogy mondják le Orbán Viktor tervezett szarajevói látogatását, az iszlám közösség vezetője, Huszein Kavazovics nagymufti pedig „xenofóbnak és rasszistának” nevezte a magyar miniszterelnök kijelentését. 

„Ha ezek az ideológiák válnak az egyesült Európa politikájának alapjává, akkor az 

visszavezet bennünket abba az időbe, amikor az európai egységet hasonló fasiszta, náci, erőszakos és népirtó ideológiákra kellett építeni, amelyek a holokauszthoz és egyéb bűncselekményekhez vezettek” 

– áll a közleményében. 

Az ország háromoldalú elnökségének bosnyák tagja, Sefik Dzaferovic „szégyenletesnek és durvanak” nevezte Orbán kijelentését. „Nem jelent kihívást az EU számára kétmillió muszlim integrálása, mert őslakos európai nép vagyunk, mindig is itt éltünk, és európaiak vagyunk” – mondta. 

A bosnyákokból, szerbekből és horvátokból álló Bosznia-Hercegovina a délszláv háború vége óta a legsúlyosabb politikai válságán megy keresztül. A boszniai szerbek ugyanis – Oroszország és Szerbia hallgatólagos támogatásával – önálló hadsereg, valamint saját igazságszolgáltatás és adóhatóság felállításával fenyegetőznek, emiatt pedig sokan attól tartanak, hogy az ország széthullik és ismét háború lesz.  

Nyitókép: Benko Vivien Cher / MTI

#Belföld#Külföld#bosznia-hercegovina#háború#szeparatista#orbán viktor#nyilatkozat#felháborodás

Címlapról ajánljuk