KULTÚRA

2:16
Videó
2023. november 19. 8:16

Négy éve ezen a napon bocsátották el Gothár Pétert a Katona József Színházból

Négy éve ezen a napon küldte el szexuális zaklatás miatt a budapesti katona József Színház Gothár Pétert. Akkor még nem nevezték meg az érintett munkatársat, de néhány nappal a botrány kitörése után a színház Facebook-oldalán osztotta meg a rendező közleményét, amelyben nyilvánosan bocsánatot kért azért, mert egy évvel azelőtt „erkölcsileg elfogadhatatlan módon közeledett” egyik munkatársnőjéhez. Az eset kirobbanásakor a színház azt is közölte: az elbocsátott színházi dolgozó ezentúl az épületbe sem léphet be.
18:52
Fókusz
2023. november 19. 8:10

„Az évek óta tartó esti szívás okoz mentális problémákat, azt teljes mellszéleséggel vállalom” – Hujber Ferenc súlyos függőségeiről vallott

Hujber Feri hazaköltözött, hogy új élet kezdjen, és ezzel 49 évesen lezárja az elmúlt évek zűrös ügyeit is. A színész leette a füves cigit, ezzel pedig hét év után nagyon sok szorongástól szabadult – jelenlegi párja szerint teljesen más ember lett. A színész most őszintén beszél alkohol- és egyéb függőségeiről, sőt arról is, mi állt az egyik reggeli műsorban adott emlékezetes interjúja vagy a Valami Amerika sajtótájékoztatóján mutatott szokatlan viselkedése mögött.
3:54
Videó
2023. november 18. 20:13

Magyarországon ő zenélt először szintetizátoron – három éve halt meg a magyar zene legendás alakja, Benkő László

2020-ban ezen a napon hunyt el Benkő László, az Omega zenekar alapítója. A Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zenész évek óta küzdött daganatos betegséggel. Az egész magyar zenészvilág gyászolta. Kóbor János pedig – aki hat évtizeden keresztül zenélt együtt vele – arról beszélt, hogy szerinte mindig újabb célt keresett, amelybe kapaszkodott. Kóbor János egy évvel később hunyt el. Benkő László 77 éves volt.
2:20
Híradó
2023. november 18. 18:25

Leszakadt Besenczi Árpád ujja, de „ahogy mondani szokták: a show nem áll meg”

Újabb színházi előadás szakadt félbe súlyos baleset miatt. Péntek este a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színházban az Indul a bakterház című darab közben Besenczi Árpádnak beakadt a gyűrűje egy kiálló csavarba. A színész-igazgatónak leszakadt az egyik ujjának egy része. Azonnal kórházba vitték, megműtötték, de az ujját már nem tudták megmenteni. Besenczi Árpád már otthon lábadozik. Azt mondta a Híradónak, hogy kedden már nagyon szeretne újra játszani.
Kultúra
2023. november 18. 16:50

„Láttam, hogy nagy baj van, ott volt a maradék ujjam a színpadon” – Besenczi Árpád megszólalt a balesetéről

Amputálni kellett gyűrűsujja nagy részét a péntek esti baleset következtében – árulta el Besenczi Árpád színművész az RTL Híradónak, aki a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színházban a nagysikerű Indul a bakterház című darab alatt szenvedett balesetet. Azt mondta: a körülményekhez képest jól van, és már kedden játszana. 
4:45
Fókusz
2023. november 17. 16:17

Hatalmas buli, világhírű DJ-k és a magyar StadiumX duója: ilyen volt a 2023-as Amsterdam Dance Event

Félmillió látogató, több mint 2900 fellépő, ezer esemény több mint 200 helyszínén – ez volt az idei Amsterdam Dance Event, vagyis ADE. Nemcsak bulik, hanem találkozók, konferenciák, különleges rendezvények – erről szólt öt napig minden Amszterdamban. Az ADE-n a világszerte is népszerű magyar DJ-duó, a StadiumX is fellépett, ráadásul több bulin. Olyan lemezlovasok fogadták őket idén a holland fővárosban, mint Nicky Romero vagy Don Diablo. A Fókusznak Nagy Dávid és Milichovszki Zsolt mesélte el a hatalmas bulit. 
Kultúra
2023. november 17. 10:55

Ilyen lett volna, ha Budapestnek is van egy olyan szenzációs magazinja, mint New Yorknak

Képzeljük el, hogy 1873-ban, Pest, Buda és Óbuda egyesítésekor nemcsak Budapest születik meg, hanem a The Budapester is, az új európai nagyváros nevét viselő tartalmas magazin, ami máig szállítja hűséges olvasóinak a jobbnál jobb riportokat, közéleti publicisztikákat, elgondolkodtató novellákat, kortárs költők verseit, miközben borítója hétről hétre egy önálló műalkotásként tűnne ki az újságostandok kínálatából. Ha lenne egy ilyen patinás, de mégis a korral haladó magazin, akkor talán pont olyan lenne, mint amilyennek a Budapest 150. születésnapja alkalmából megjelenő képeskönyv elképzeli. 
Kultúra
2023. november 17. 6:01

„A pártház helyén gyorsétterem nyílt” – interjú Krusovszky Dénessel a Budapest Nagyregényről, bohémságról, irodalomról és néhány kamu füves cigiről

November 17-én jelenik meg a Budapest Nagyregény, amelyben a főváros 23 kerületét egy-egy fejezetben járják körül a szerzők, a hazai irodalom 23 ismert alakja. A második kerület Krusovszky Dénesé: a szerzővel egy Kádár-kori, pesthidegkúti mintaprojektről, a munkásőrökkel való riogatásról, az irodalompolitika legjobb és legrosszabb húzásáról, a kisvárosi lázadásról és a példányszám-paráról is beszélgettünk.
2:34
Híradó
2023. november 15. 19:45

Ókovács Szilveszter, Demeter Szilárd és Kálomista Gábor is kiállt Vidnyánszky Attila mellett

Nem jutott el Vidnyánszky Attilához a Nemzeti Színház színészeitől olyan aggodalom, hogy veszélyes lenne az a díszlet, amelyről pénteken két színész előadás közben lezuhant – az igazgató ezt a kormánypárti Magyar Nemzetnek adott interjúban mondta. Azt is közölte: a díszlet újraépítésével fogják modellezni, hogyan történhetett a baleset. A főigazgató hétfői lemondása óta kiállt mellette számos állami kulturális intézmény vezetője: mások mellett Ókovács Szilveszter, az Operaház főigazgatója, Káel Csaba, a Nemzeti Filmintézet vezetője, Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója, Kálomista Gábor filmproducer, színházigazgató és Turi Attila, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke is. Többen is felelős döntésnek nevezték a lemondását, ám igyekeztek maradásra bírni.
Kultúra
2023. november 14. 6:01

Palotai Zsolt: Itt az kell, hogy haverkodj mindenkivel, aztán jól hátba b*sznak, amikor elfordulsz

A magyar elektronikus zene legendás alakjával, DJ Palotaival beszélgettünk karriermélypontokról, politikusokról, akiket elzavarna, fiatalokról, akik azt sem tudják, hogy ki ő, az új zenékről, amik között alig találni jókat, valamint új DJ-kről, akik csak felvillantanak számokat. És az idei év legnagyobb bulijáról, amikor a Depeche Mode tagjai is lementek a rakpartra meghallgatni, amit Palotai Zsolt játszik.