Legfrissebb tartalmak

1:51
Az álommelóBalogh Levente: Egyre szigorúbb vagyok, nem nagyon vagyok elnéző
2024. március 25. 6:00

Balogh Levente: Egyre szigorúbb vagyok, nem nagyon vagyok elnéző

Balogh Levente rengeteget tanult Az álommeló első évadából, így nagy reményekkel vágott neki az újabb elnöki asszisztens keresésének. Bár úgy érzi, tavaly kicsit óvatosabb és szelídebb volt a jelöltekkel szemben, idén már nem volt annyira lágyszívű: nagyobbak voltak az elvárásai, és magasabbra tette a lécet. Az elbocsátásoknál is sokkal konkrétabban mondja majd meg, hogy miért nem jó az adott teljesítmény. Azt, hogy Balogh Levente idén milyen embert keres, és mit üzen a kétkedőknek, kiderül a videóból.
2:00
VideóSimicska fia említette, hogy a Fidelitas tagja, gyorsan ki is zárták
2024. március 25. 5:58

Simicska fia említette, hogy a Fidelitas tagja, gyorsan ki is zárták

Kizárják a Fidelitasból Simicska Lajos fiát, Simicska Ádámot – közölte 2017 márciusában a kormánypárt ifjúsági szervezetének vezetője. Az egykori kormányközlei nagyvállalkozó fia 2006-ban lépett be a Fidelitasba, 2017. március 25-én pedig felfüggesztették tagságát, és azért akarták kizárni, mert egy interjúban arról beszélt: szerinte a Jobbik győz majd a 2018-as választásokon. Sőt, nem, hogy győz, akár kétharmadot is szerezhet. Simicska Ádámot végül 2017. május 25-én zárta ki a Fidelitas a soraiból. 
Belföld„A felügyelő pornót nézetett a gyerekekkel, áthelyezték egy másik otthonba, ennyi történt” – így látja egy családsegítő a gyermekvédelmi rendszert belülről
2024. március 25. 5:57

„A felügyelő pornót nézetett a gyerekekkel, áthelyezték egy másik otthonba, ennyi történt” – így látja egy családsegítő a gyermekvédelmi rendszert belülről

„A gyermekvédelmi rendszernél bántalmazóbb nincs” – mondja Zsuzsi, akinek nevét kérésére megváltoztattuk. Húsz éve dolgozik családsegítőként az egyik legélhetőbbnek választott Pest megyei településen. Baj ott is van, nem is kevés, és minden korosztályt érint, ráadásul, mint mondja, nem válogat szegény és tehetős közt sem. Hogy lehet, hogy Magyarországon erősebb az állatvédelem hangja, mint a gyermekvédelemé?
4:41
XXI. századA költő, aki nem tudott helyesen írni – így lett Kassák Lajos gyári munkásból a magyar avantgárd atyja
2024. március 24. 20:28

A költő, aki nem tudott helyesen írni – így lett Kassák Lajos gyári munkásból a magyar avantgárd atyja

Kassák Lajos otthagyta az iskolapadot, hogy lakatosinasnak, majd vasöntödei munkásnak álljon. És hónapokig gyalogolt, hogy eljusson álmai városába, Párizsba, hogy aztán csalódottan írja, „én láttam párist, és nem láttam semmit”.  Ahogyan az idézetből is látszik, helyesen írni nem tudott. Autodidakta, proletár költőként elismerték tehetségét, de a Nyugatosok megszólták kísérleti stílusát. Később mégis a magyar avantgárd irodalom és képzőművészet kiemelkedő alakja lett. Elkötelezett baloldali volt, de örök kívülálló maradt, egy pártokba és rendszerekbe tagozódni képtelen, független alkotó. Juhász Mátyás filmje mutatja be Kassák fordulatos életét a XXI. században.
1:17
HíradóHatalmas csoda: megégett és lebénult a gólyafióka, de újra megtanult járni és repülni
2024. március 24. 19:08

Hatalmas csoda: megégett és lebénult a gólyafióka, de újra megtanult járni és repülni

Szabadon engedték gondozói Visskét, a gólyafiókát, akit tavaly nyáron rázott meg a nagyfeszültségű áram a Borsod megyei Vissen. A sérült madár a Mályi Természetvédelmi Egyesülethez került. Megégett, a lába pedig lebénult. Újra kellett tanulnia járni, együl inni és enni sem tudott. Nyolc hónapig tartott a felépülése, de végül sikerült olyan jó állapotba hozni, hogy visszakerülhetett a természetbe.
2:00
HíradóNagy meglepetés a szlovák elnökválasztáson: statisztikákat és felméréseket cáfolt az ellenzéki Ivan Korčok
2024. március 24. 19:01

Nagy meglepetés a szlovák elnökválasztáson: statisztikákat és felméréseket cáfolt az ellenzéki Ivan Korčok

Meglepetés a szlovák elnökválasztáson: az ellenzéki Ivan Korčok kapta a legtöbb szavazatot az első fordulóban. Pedig a felmérések a kormánypárti Peter Pellegrini győzelmét jósolták. Ő 2020-ban, napokkal az akkori országgyűlési választások előtt Orbán Viktortól kért segítséget egy oknyomozóportál szerint egy moszkvai találkozó megszervezésében, mert úgy tudta: a magyar kormány jó kapcsolatot ápol Putyinnal.
2:53
HíradóNemzeti gyásznap Oroszországban: megrázó felvételek kerültek elő a pénteki tömegmészárlásról
2024. március 24. 18:59

Nemzeti gyásznap Oroszországban: megrázó felvételek kerültek elő a pénteki tömegmészárlásról

Megrázó videót tett közzé az Iszlám Állam terrorszervezet a pénteki moszkvai tömegmészárlásról. Az egyik merénylő testkamerája rögzítette, ahogy a fegyveresek behatolnak a koncertterembe, és tüzet nyitnak az emberekre. A támadók közül többet elfogtak, társaik után hajtóvadászatot indítottak. Oroszországban nemzeti gyásznapot tartanak a terrortámadás több mint 130 halálos áldozatának emlékére. 
2:19
HíradóTöbb kerületben még nem dőlt el, mikor és milyen feltételekkel lehet előválasztás
2024. március 24. 18:55

Több kerületben még nem dőlt el, mikor és milyen feltételekkel lehet előválasztás

Perlai Zoltán a DK, az MSZP, a Párbeszéd, az LMP és a Jobbik közös jelöltje nyerte Budafok-Tétényben az ellenzéki polgármesteri előválasztást a Momentumos Havasi Gábor előtt – jelentették be a pártok. Több kerületben viszont még nem dőlt el, hogy mikor, és milyen feltételekkel lehet előválasztás. Van, ahol már van időpont, de a részleteken még vitatkoznak, és több helyen van esély arra is, hogy előválasztás híján egymás ellen indulnak majd az ellenzéki polgármester-jelöltek.
2:19
HíradóRészben sikerült megállapodni: felfüggesztették a sztrájkot az Operában
2024. március 24. 18:51

Részben sikerült megállapodni: felfüggesztették a sztrájkot az Operában

Felfüggesztették a sztrájkot a Magyar Állami Operaházban, miután részben sikerült megállapodnia a dolgozóknak az intézmény vezetésével. A sztrájkfelhívás visszavonása április végére várható, ha aláírják a munkabeszüntetést lezáró kollektív szerződést is. Ókovács Szilveszter, az intézmény főigazgatója azt mondta a Híradó kérdésére, hogy az elmúlt 13 évben többször jelezte már, hogy komoly anyagi gondokkal küzd az Operaház.
2:54
HíradóOrbán Viktor arról, hogy Magyar Péternek bizonyítékai lehetnek Rogán Antallal szemben: Igen, de én a miniszterelnök vagyok
2024. március 24. 18:48

Orbán Viktor arról, hogy Magyar Péternek bizonyítékai lehetnek Rogán Antallal szemben: Igen, de én a miniszterelnök vagyok

Nem foglalkozik tévésorozatokkal – mondta Orbán Viktor a 444-nek, amikor Magyar Péterről kérdezték. Szombaton, a budapesti Szabadság téren, egy étterem előtt érdeklődtek a miniszterelnöktől, hogy mi a véleménye Varga Judit volt férjének kijelentéséről, amely szerint Rogán Antal manipulálhatta a Schadl-Völner-ügy iratait. Rogán Antal ugyanott mosolyogva azt mondta, hogy soha nem találkozott Schadl Györggyel. 
2:11
HíradóLépni kell vagy hamarosan szó szerint belefulladunk az elektronikai hulladékba
2024. március 24. 18:38

Lépni kell vagy hamarosan szó szerint belefulladunk az elektronikai hulladékba

Az emberiség rövidesen szó szerint belefullad az elektronikai hulladékba, ha nem történik valamilyen radikális változás – figyelmeztetnek az ENSZ szakértői. Világszerte egyre nagyobb problémát okoz a kukákban landoló használt mobiltelefonokból és számítógépekből keletkező szeméthegy. A több milliárd tonnányi mérgező hulladék általában a fejlődő országokban landol, ahol súlyosan károsítja a környezetet.
2:12
HíradóA környéken élők félnek: szabadon kóborolnak a disznók Debrecen-Bánkon
2024. március 24. 18:28

A környéken élők félnek: szabadon kóborolnak a disznók Debrecen-Bánkon

Milliós károkat okoznak egy gazda szabadon garázdálkodó disznói Debrecen-Bánkon. Gazdájuk azért nem zárja be az állatait, mert a szabad állattartás híve. A környéken élők félnek az ellenőrizetlenül kóborló disznóktól és kutyáktól. A helyiek most összefogtak, bejelentésük után két eljárás is indult az ügyben. Ha a gazda nem teljesíti a kötelezettségeit, akár börtönbe is kerülhet.
1:53
HíradóBolondos március végi időjárás? Tavasz, tél és egy kis nyár is lesz pár nap alatt
2024. március 24. 18:26

Bolondos március végi időjárás? Tavasz, tél és egy kis nyár is lesz pár nap alatt

Tavaszi melegből késő télibe váltott, majd újra kora nyáriasba fog átmenni az időjárás. Szombaton erős széllel és esővel érkezett egy hidegfront északnyugatról az országba. Volt, ahol hirtelen közel 10 fokot esett a hőmérséklet. A szél nagyobb károkat ugyan nem okozott, de sokáig riasztás volt érvényben emiatt, ahogyan jelenleg is zivatarok miatt. A János hegyen például megdőlt a fővárosi napi szélrekord is. 
2:29
HíradóÚjabb mérgezéses eset történt a pilisborosjenői óvodában, most lila akác miatt
2024. március 24. 18:25

Újabb mérgezéses eset történt a pilisborosjenői óvodában, most lila akác miatt

Hat kisgyerek evett belőle, rosszul lettek, hánytak, két kicsit kórházba is kellett vinni. A lilaakác nem szerepel a Nemzeti Népegészségügyi Központ mérgező növényekre figyelmeztető listáján, de a híradónak nyilatkozó toxikológus szerint gyerekeknél okozhat rosszullétet. A pilisborosjenői intézményben ez már a második mérgezéses eset néhány héten belül. Februárban öt gyerek reggelijébe került tisztítószer porcukor helyett.
3:50
HíradóEgy gyerek is életveszélyesen megsérült, legalább négyen meghaltak a tömegtragédiába fulladt raliversenyen
2024. március 24. 18:23

Egy gyerek is életveszélyesen megsérült, legalább négyen meghaltak a tömegtragédiába fulladt raliversenyen

Tömegtragédia a raliversenyen: legalább négy ember meghalt és nyolcan megsérültek amikor a nézők közé csapódott egy versenyautó az Esztergom Rally vasárnapi szakaszán Lábatlan és Bajót között. A legsúlyosabb sérült egy gyerek, őt életveszélyes állapotban vitték kórházba. Az RTL Híradó által megszerzett felvételek alapján a raliautó egy egyenes szakaszon egy lassító előtt csúszott le az útról, ahol elsodorta az ott állókat. A versenyt azonnal leállították. 
8:13
Házon kívül„Dühöt, gyűlöletet, még azt sem. Semmilyen érzelmet nem véltem felfedezni az arcán” – a nap, amikor K. Endre újságíróknak tolatott
2024. március 24. 17:56

„Dühöt, gyűlöletet, még azt sem. Semmilyen érzelmet nem véltem felfedezni az arcán” – a nap, amikor K. Endre újságíróknak tolatott

Egy nappal azután, hogy lement a riportunk arról, hogy K. Endre újra vallomása megváltoztatására akarta rávenni az egyik bicskei áldozatot, a volt igazgatóhelyettes beletolatott egy autóba. Épp a Gulyáságyú Média kocsijába. Moskovics Judit kíváncsi volt, pontosan hogyan is történt ez, és hogyan látja az ügyet az újságíró, aki ma is Bicskén él és dolgozik. És közben kiderült az is: hogyan gondolnak ma az egykor igencsak tisztelt díszpolgárra, a gyermekotthon pedofília miatt elítélt igazgatójára a helyiek.
5:17
Házon kívülMagyar Péter vádjai – üres szóbeszéd, vagy a kormányt megrengető botrány?
2024. március 24. 17:56

Magyar Péter vádjai – üres szóbeszéd, vagy a kormányt megrengető botrány?

Médiahekk, és abból sem a legjobb – így reagált Magyar Péter vádjaira a kormányfő politikai igazgatója, Orbán Balázs. Magyar viszont állítja: bizonyítani tudja, hogy Schadl György a végrehajtói kar korrupcióval gyanúsított elnöke kinek az embere volt a kormányban. Magyar szerint vannak hangfelvételei, de ezekről ennél többet nem tudni, az ügyészség mindenesetre már meghallgatta őt. 
9:09
Házon kívül„Kiment és aztán azt a bilit odaöntötte a református egyház asztalára” – feszült lett a hangulat a református egyházban
2024. március 24. 17:55

„Kiment és aztán azt a bilit odaöntötte a református egyház asztalára” – feszült lett a hangulat a református egyházban

A református egyház megszenvedte a kegyelmi botrányt. A hívek össze vannak zavarodva, vannak, akik már misére sem járnak emiatt. A Házon kívül stábja több egyházi embert is megkeresett, de csak egyikük vállalta, hogy interjút is ad. A református egyházból ennek ellenére nincs kibeszélés. Mint ahogy Balog Zoltán püspök sem magyarázta meg eddig a nyilvánosságnak: miért tartotta fontosnak, hogy a pedofil igazgató segítője, K. Endre kegyelmet kapjon.
1:07
Az álommelóKeserű Balázs bebizonyította Balogh Leventének, hogy magasabb pozícióban is megállná a helyét
2024. március 24. 16:39

Keserű Balázs bebizonyította Balogh Leventének, hogy magasabb pozícióban is megállná a helyét

Keserű Balázs számára sorsfordító esemény volt, amikor megnyerte Az Álommeló első évadát, és Balogh Levente elnöki asszisztense lett. Balázs remekül kihasználta a lehetőségeit és kemény munkával bebizonyította, hogy magasabb pozícióban is megállná a helyét. Levente előléptette, és az így megüresedett pozícióra új jelölteket keres Az álommeló 2. évadában. 
EurópaEzért a sütiért bolondulnak a svédek, íme a kanelbullar receptje
2024. március 24. 14:54

Ezért a sütiért bolondulnak a svédek, íme a kanelbullar receptje

Minden nemzet konyhájának megvannak a maga jellegzetes ételei, amelyeket érdemes megkóstolni, ha külföldre megyünk. Mi azonban most abban szeretnénk segíteni, hogy ezt utazás nélkül megtehessük. Recepsorozatunkban bemutatjuk, hogyan kell elkészíteni az Európai Unió országainak egy-egy nemzeti ételét. Lássuk Svédország kedvencét, íme a kanelbullar, vagyis a svéd fahéjas zsemle.