Tényleg Orbán Viktor akadályozta meg 25 éve, hogy Magyarország háborúba lépjen Szerbia ellen?

Mint arról az rtl.hu is beszámolt, Orbán Viktor a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában május 3-án, pénteken arról beszélt, hogy negyedszázaddal ezelőtt megakadályozta, hogy Magyarország háborúba keveredjen Szerbiával.

A kormányfő az Ukrajna elleni orosz háború és a kormány által képviselt békepártiság apropóján az alábbi történelmi távlatú kérdést kapta a műsorvezetőtől: „1999-ben szintén volt egy háború, akkor a déli határainknál, akkor is ön volt a miniszterelnök, akár ahhoz a helyzethez képest vagy az elmúlt harminc évhez képest miben más az, amit most látunk?”

A miniszterelnök szó szerint így beszélt a 25 évvel ezelőtt történtekről: „Még nem jött el az ideje annak, hogy a történészek teljes egészében föltárják az 1999-es évnek az eseményeit, amikor éppen hogy beléptünk a NATO-ba, szinte másnap már át kellett esni a tűzkeresztségen, mert a NATO Szerbia megtámadása mellett döntött, és Magyarországnak eszközöket kellett a rendelkezésére bocsátania, elsősorban a repülőtereket. Ezt tudjuk, ezek nyilvános információk. Amiről még én sem akarok hosszabban beszélni, az az, hogy volt amerikai törekvés arra, hogy nyissuk meg a déli front mellett az északi frontot.”

Az északi szerb front a magyar déli határnál megnyitandó frontot jelentette volna, ahol konkrét katonai elgondolásaik voltak az amerikaiaknak, hogy mit kellene Magyarországnak tenni, amit én visszautasítottam, és ezzel sikerült Magyarországot kívül tartanom a háborúból vagy háborún, és ezért nem jött létre egy szerb–magyar háború, ami szerintem tragikusan pecsételte volna meg Magyarország következő évtizedeit, nem beszélve a Délvidéken élő, akkor még 300 ezres magyar közösség sorsáról.

A beszélgetés egy másik pontján előkerült ismét a téma, a kérdező így hozta fel: „1999-ben egyszer már sikerült kimaradni egy háborúból. Mi kell ahhoz, hogy ebből a háborúból is ki tudjon maradni Magyarország, és esetleg van-e olyan tapasztalat 1999-ből, amelyet lehet most hasznosítani?”

Erre így felelt a miniszterelnök:

Bátorság mindenképpen kell, akkor is kellett. Akkor Bill Clintonnak hívták az Egyesült Államok elnökét, aki egy erős elnök volt, és akkor is gondot okozott, hogy hogyan kell nemet mondani úgy, hogy az elefánt ne ránk lépjen, hanem mellénk. De sikerült. Ez lehetséges, itt ülök, Magyarország is él és virul, tehát lehetséges az ilyesmi.

A kormányfő tehát azt állította, hogy személyesen neki köszönhető, hogy 1999-ben Magyarország nem sodródott a koszovói válság miatt kirobbant háborúba, mivel ellenállt az USA és a NATO titkos követelésének, hogy Magyarország felől induljon támadás a Jugoszláv Szövetségi Köztársaság ellen. 

Orbán Viktor azt állította, hogy ezekről a történésekről a nagy nyilvánosság nem tud, történészek alig kutatták, és egyben azt sugallta, hogy valami rejtélyes okból ő maga nem beszélhet róla.

A szóban forgó katonai konfliktus a Szerbia bombázásaként emlegetett Allied Force kódnevű NATO-hadművelet, ami mindössze két és fél hónapig, 1999. március 24-től június 10-ig tartott. A hadművelet célja lényegében a Koszovóra támadó szerb hadsereg kiűzése volt, hogy megelőzzék az újabb balkáni vérontást és véget vessenek az újabb etnikai tisztogatásnak. Az 1991-ben kezdődött délszláv háborúk második nagy felvonásának tekinthető koszovói albán–szerb konfliktus ugyanis súlyos eszkalálódással, a térség újbóli felperzselésével fenyegetett, ezért a NATO humanitárius okokra hivatkozva ismét a beavatkozás mellett döntött. 

Az ügy előzménye, hogy a Koszovói Felszabadítási Hadsereg 1998-ban gerillaháborút kezdett a jugoszláv erők ellen, amit a később háborús bűnökkel vádolt Slobodan Milosevics szerb nacionalista elnök úgy kívánt megoldani, hogy elűzi szülőföldjükről a koszovói albánokat. 

A három hónapnyi folyamatos bombázásban a szerb katonai célpontok mellett találat érte a pancsovai olajfinomítót, megsemmisült a kragujevaci Zastava autógyár, lebombáztak több újvidéki Duna-hidat, az autópályák használhatatlanná váltak. Június 12-én ENSZ békefenntartó csapatok vonultak be Koszovóba, fokozatosan átvéve a jugoszláv hadseregtől az irányítást. Június 20-án már az egész tartományt a KFOR felügyelte.

Vajon lesz-e második front?

Az 1999-es szerbiai NATO-légicsapásokat, a NATO-n belüli vitákat, majd a koszovói békehadtest bevonulását napról napra követte a nemzetközi és a magyar sajtó is, a hírügynökségektől kezdve a napilapokon át a kisebb nagyobb tévétársaságokig. A hírarchívumokban bőséges korabeli tudósításanyag lelhető fel, a Magyar Távirati Iroda (MTI) például minden nap közzétette Euroatlanti Hírlevelét, amibe a hazai és külföldi híradásokat szedte össze, lefedve a kormányzati, diplomáciai és harctéri történések szinte teljes spektrumát, ezen kívül pedig részletesen beszámolt minden sajtótájékoztatóról, amit a magyar kormány vagy a honvédelmi minisztérium tartott.

A szerb célpontok elleni bombázás másnapján arról írt az MTI, hogy Végh Ferenc tábornok, magyar vezérkari főnök a Jugoszláviával határos nem NATO-tag országok tanácskozása után sajtótájékoztatón elemezte a kialakult helyzetet, és egyebek közt azt közölte, hogy a magyar légteret már korábban is igénybe vette a NATO a délszláv háborúk során, és a taszári légibázisról már hajtottak végre korábban is különböző katonai műveleteket. Orbán Viktor kormányfő azt már korábban megerősítette, hogy a szövetségesek megkezdték a potenciálisan alkalmas magyarországi repülőterek áttekintését. Végh Ferenc azt mondta, hogy bármelyik magyar repülőtér szóba jöhet, és utalt arra, hogy a parlament által adott felhatalmazás nem tartalmaz számszerű korlátozásokat. A repülőterek tényleges igénybevételére irányuló kezdeményezésnek azonban a NATO európai erőinek főparancsnokától kell érkeznie, az előkészítés pedig 2-4 hetet vehet igénybe.

Deák Péter biztonságpolitikai szakértő 1999. március 25-én az MTI részére készített elemzésében már azt latolgatta, hogy vajon lesz-e második front.  

Deák Péter azt hangsúlyozta, hogy Magyarország a NATO-légicsapásokban logisztikai formában, a NATO légierő egyes elemeit befogadó országként vesz részt, közvetlen fegyveres erőként nem avatkozik be a szerb hadsereg ellen. A fő harci cselekmények Jugoszlávia déli határain zajlanak, délen kell felkészülni a NATO Macedóniában készenlétben álló csapatainak támadására. Második front megnyitása Magyarország irányába szerb részről hadászati értelemben abszurditás, szögezte le a szakértő, aki szerint Magyarország területe, lakossága, légtere, nemzeti vagyona nincs veszélyben, a NATO katonai szövetség friss tagjaként hazánk korábban nem tapasztalt védelmet élvez. Tehát egy esetleges hazánk elleni szerb katonai agresszió képében, de már az első nap jelen volt a második front gondolata a közvéleményben.

A kérdés aztán április elején ismét előkerült. Ekkor olasz lapok már arról cikkeztek, hogy Slobodan Milosevic jugoszláv elnök háborúval fenyegette meg Magyarországot arra az esetre, ha a NATO szárazföldi csapást indít Szerbia ellen és ehhez Magyarország a rendelkezésre bocsátja területét. Erről egyébként Thürmer Gyula beszélt korábban a Munkáspárt sajtótájékoztatóján, a La Stampa pedig azt írta, hogy a kommunista politikus szerint a NATO-bombázások kudarcot vallottak, és keményen bírálta a magyar kormányt a Jugoszláviával szemben folytatott politikája miatt.

Szárazföldi csapatok bevetése

„Magyarország határozottan támogatja a koszovói rendezés érdekében elhatározott NATO-fellépés politikai céljait” – közölte 1999. április 12-én, hétfőn, a NATO-tagországok külügyminisztereinek brüsszeli ülésén Martonyi János külügyminiszter. Martonyi fontosnak nevezte, hogy a NATO konszenzus alapján, egyhangúlag lép fel a politikai rendezésért és a kialakult, a XXI. század küszöbén elfogadhatatlan humanitárius katasztrófa megállítása érdekében. Martonyi ugyanakkor külön felhívta a figyelmet a vajdasági magyarság sajátos és kényes helyzetére: „A koszovói válság rendezésének olyan megoldást kell hoznia, amely a jövőben kizárja az etnikai alapú erőszak kialakulását Jugoszláviában. Ez a vajdasági magyarság szempontjából is fontos” – mondta a miniszter.

A brüsszeli ülésen arról is folyt egyeztetés, hogy a harmadik hete tartó légitámadás nem járt a várt politikai eredménnyel, így fölmerült a szárazföldi csapatok bevetése. A katonai beavatkozás egy évvel korábban elkészült tervei kilátásba helyezték szárazföldi csapatok bevetését. 

A legalább kétszázezer fővel (és jelentős veszteséggel) számoló tervet arra az esetre dolgozták ki, ha a légitámadás nem hozza meg a várt eredményt, ha a jugoszláv hadsereg általános mozgósítása a háború eszkalálódásával fenyeget.

A NATO katonai vezetői, Wesley Clark tábornok, az európai erők főparancsnoka és Klaus Naumann tábornok, a Katonai Bizottság elnöke pusztán katonai szempontból úgy látták, hogy hatékonyabb volna a koszovói albánok védelme, a menekültkérdés rendezése, ha csapatokkal vonulnának be a tartományba. A tagállamok többsége azonban elutasította a szárazföldi csapatok bevetésének lehetőségét; így az nem került napirendre.

Orbán: Magyarország támogatja a légi csapások intenzitásának növelését

Április 23-25-én tartották Washingtonban a NATO-tagországok állam- és kormányfőinek csúcstalálkozóját. A Koszovóval kapcsolatban közzétett nyilatkozatukban a légitámadások intenzívebbé tétele mellett foglaltak állást, ami azt jelentette, hogy nem volt napirenden a NATO szárazföldi erőinek bevetési terve. A közös nyilatkozat szerint „a NATO kész felfüggeszteni a Jugoszlávia elleni légi hadműveletet, ha Belgrád elfogadja az ismert nemzetközi feltételeket, illetve megkezdi csapatainak kivonását Koszovóból, a pontos és gyors ütemet kilátásba helyező menetrend szerint”. A NATO emellett Koszovó demilitarizálását, nemzetközi közigazgatás alá helyezését és egy NATO-gerincű nemzetközi katonai erő telepítését helyezte kilátásba ENSZ jóváhagyással. A tizenkilenc tagország állam- és kormányfőjének nyilatkozata leszögezte: „Támogatjuk a demokratikus Jugoszlávia megteremtését, amely védelmezi a kisebbségi jogokat, különösen a Vajdaságban és Szandzsákban.”

A magyar küldöttséget Orbán Viktor vezette, aki a csúcstalálkozó után azt közölte, hogy a nyilatkozat a magyar nemzeti érdekeknek megfelelő módon foglalkozik a Vajdaság kérdésével. 

Orbán Viktor kijelentette azt is, hogy Magyarország azért támogatja a légi csapások intenzitásának növelését, hogy elkerülhető legyen a stratégiaváltás, a szárazföldi bevetés. 

Martonyi János magyar külügyminiszter észszerűnek nevezte azt a feltételezést, hogy az atlanti szövetség az eddiginél intenzívebben fogja használni a magyarországi repülőtereket, még az sem volt kizárt, hogy bombázó repülőgépek is felszállhatnak bevetésre azokról. (A magyar parlament szabad hozzáférést biztosított a NATO számára a magyar katonai létesítményekhez, repülőterekhez, beleértve a taszári támaszpontot, amely évek óta átszállási, illetve átrakodási pontként szolgál a Németországból érkező, Balkánra küldött amerikai katonáknak, illetve szállítmányoknak, emlékeztetett ezzel kapcsolatban az MTI.) 

Az északi front „titkos” terve

A brit védelmi és biztonsági körökhöz leginkább közel álló napilap, a The Daily Telegraph katonai szakírója a washingtoni NATO-csúcs előtt arról írt, hogy a NATO-nak sikerült elérni a nem NATO-tag Szlovákiánál, hogy engedélyezze átvonulni területén a NATO-szerelvényeket, és ezzel összefüggésben Magyarországnak stratégiai szerep juthat egy esetleges szárazföldi beavatkozásnál. Magyarország még nem nyilvánította ki ugyan készségét arra, hogy NATO-katonákat fogadjon területén, ezért nyilvánvalóan nagy diplomáciai nyomást kell gyakorolni rá, hogy megtegye azt.

Ha a Magyarországra gyakorolt nyomás működni fog, Szlobodan Milosevicsnek egy átalakult és igen kényelmetlen stratégiai helyzettel kell szembenéznie, figyelembe kell vennie annak lehetőségét, hogy NATO-erők jelennek meg Szeged környékén, csak 150 kilométerre északra a Duna széles síkságától. A brit lap szerint a NATO fel is kérte Magyarországot, hogy biztosítson létesítményeket két, Németországból érkező páncélos hadosztály területén való elhelyezésére. Így megnyílna az út a NATO Németországban állomásozó fő szárazföldi erői előtt, Slobodan Milosevic pedig arra kényszerülne, hogy megossza erőit Koszovó, a Duna-mente és esetleg Montenegró adriai partja között.

1999. április 25-én, vasárnap a The Guardian Bill Clinton amerikai elnök köreiből származó információkra hivatkozva már arról írt, hogy terv készült Szerbia megszállására. E szerint Szerbia Magyarország felőli átfogó invázióját, Belgrád elfoglalását, Slobodan Milosevic jugoszláv elnök hatalmának megdöntését, a belgrádi rezsim vezetőinek háborús törvényszék elé állítását javasolta a Pentagon a Fehér Háznak. A brit lap szerint ez a terv a legrosszabb lehetőségre felkészülve született, a háború legszélsőségesebb kimenetelével számolva. A tervet állítólag támogatta Wesley Clark tábornok, a NATO európai erőinek főparancsnoka is, és a brit miniszterelnöki hivatallal is megvitatták. A NATO illetékesei azonban optimisták voltak azt illetően, hogy Szlobodan Milosevics előbb-utóbb megtörik, még mielőtt bármiféle szárazföldi akció szükségessé válna.

A The Guardian azt latolgatta, hogy Szerbia sikeres megszállásához feltétlenül szükség van Budapest támogatására, amiben azonban nagy bizonytalansági tényező a Vajdaságban élő háromszázezres magyar kisebbség. Egy észak felől meginduló NATO-offenzíva Csehország és Szlovákia ellenállásába is ütközhetne, mivel a Németországból Magyarországra tartó NATO-katonáknak az ő területükön kellene átvonulni. 

A The Guardian akkori információi szerint az északi frontról szóló elgondolás széles körű katonai támogatást élvezett egy esetleges koszovói szárazföldi hadművelet vélt nehézségei – az albán hegyvidék és a rossz macedóniai útviszonyok – miatt. A Pentagon tervezői szerint a kétfrontos háború létfontosságú lehetett volna a szerb erők megosztása érdekében.

A vég kezdete, az északi front felszívódása

A szerb célpontok elleni támadásokat elsősorban olaszországi légibázisokról, illetve az Adriai-tengerre átirányított repülőgép-hordozókról felszálló katonai gépek hajtották végre. Május elején azonban már Taszárról is szálltak fel a NATO üzemanyag-utántöltő és F-18-as harci gépei, ez utóbbiak elsősorban légi felderítésben és az üzemanyag-utántöltő tartálygépek légi védelmében vettek részt. A gépek telepítésének kérdése egyébként a politikai döntéshozás szintjén nem merült fel témaként a szövetség brüsszeli központjában. A kérdésben a politikai döntés már korábban megszületett – a magyar parlament megadta a felhatalmazást, a kormány meghozta a döntést a magyar légtér és repülőterek korlátlan használatáról.

Végh Ferenc tábornok, magyar vezérkari főnök ekkor arról számolt be, hogy a szerb hadsereg gyakorlatilag vesztésre áll, a NATO légi kampánya kezdi elérni célját: a jugoszláv katonai kapacitás kevés ahhoz, hogy bármiféle támadást kezdeményezzen. Hiányzik az utánpótlás, sérült a logisztika, a kommunikáció. Mindeközben a magyar védelmi erők megfelelő készültségben vannak a határvidéken, tette hozzá a magyar vezérkari főnök, aki szerint egy katonai támadás Magyarország ellen valóságos öngyilkosságot jelentene Belgrád számára, hiszen ezzel „mozgásba hozná a teljes atlanti szövetség valamennyi védelmi dimenzióját”.

The Wall Street Journal május 25-én arról írt, hogy Bill Clinton amerikai elnök és Wesley Clark, a NATO európai egyesített erőinek főparancsnoka egy 50 ezer fős szárazföldi erő Koszovóba küldésének tervéről tárgyalt a NATO brüsszeli központjában.

A tervet vezető amerikai katonai stratégák készítették, és lényegében arról szólt, hogy 1999 július elejétől ez a békefenntartó erő venné át a tartomány ellenőrzését a visszavonuló szerb erőktől. A terv szerint július végétől hat hetet venne igénybe a megmaradó szerb csapatok leszerelése, és a tél közeledtével a NATO már a humanitárius tennivalókra tudna koncentrálni. A terv megfontolásra ajánlotta a NATO katonai vezetőinek egy különálló NATO-erő telepítését Magyarországra is, a jugoszláv határ mentére, „hogy abból az irányból is invázióval fenyegessék Belgrádot, és tovább bonyolítsák a jugoszláv katonai tervezés dolgát”. 

Június elején egy finn-orosz közvetítőcsoport Belgrádba utazott, hogy Miloseviccsel tárgyaljon a légicsapások felfüggesztéséről szóló megállapodásról. A NATO megállapodott abban, hogy Koszovót az ENSZ felügyeli politikailag, és három évig nem lesz függetlenségi népszavazás, a jugoszláv kormány pedig – Oroszország erős diplomáciai nyomására – beleegyezett abba, hogy kivonja erőit Koszovóból. A bombázást június 10-én felfüggesztették, majd a háború június 11-én véget ért. Az amerikai hadsereg 82. légideszantos, 2–505. ejtőernyős gyalogezrede Koszovó területére lépett a Joint Guardian (később: KFOR) hadművelet részeként.

A NATO szárazföldi erőinek átfogó offenzívája végül nemhogy északról, de délről sem történt meg, Szlobodan Milosevics jugoszláv elnököt és a szerb hadsereget végül csak megtörték a légicsapások. 

Mindebben az akkor még csak 35 éves magyar miniszterelnök, illetve az első Orbán-kormány (főleg: Szabó János kisgazda honvédelmi miniszter és Martonyi János külügyminiszter) szerepét előtérbe helyezni és annyira felnagyítani, mint azt Orbán Viktor tette a múlt héten a Kossuth rádióban, politikai fogásnak mondható – mint arról Szent-Iványi István, a külügyi bizottság akkori elnöke és Jeszenszky Géza, akkori washingtoni nagykövet beszélt az ATV-ben:

„Én akkor a külügyi bizottság elnöke voltam, és mint ilyen hozzáfértem bizalmas, belső információkhoz is” – mondta az ATV-nek Szent-Iványi István, aki szerint lehet, hogy Orbán Viktor elmondta, hogy ő nem járulna hozzá az északról induló támadáshoz abban az esetben, ha erre sor kerülne, de konkrét tervek erre vonatkozóan akkor nem voltak. 

Ez most egy politikai termék, egy kampányfogás a részéről. Szeretne félelmet és aggodalmat kelteni a választókban a háborúval kapcsolatban és azt a látszatot kelteni, hogy majd ő fogja megvédeni a választókat a háborútól

– fogalmazott a volt SZDSZ-es politikus, a Magyar Atlanti Tanács alelnöke.

Jeszenszky Géza, az Antall-kormány külügyminisztere elmondta, hogy az első Orbán-kormány washingtoni diplomatájaként nem tapasztalta, hogy hivatalos körök bármiféle nyomást próbáltak volna gyakorolni Magyarországra. Jeszenszky azt azért hozzátette, hogy azt nem tudhatja, hogy Orbán Viktor milyen közvetlen megkereséseket kapott annak idején.

Nyitókép: Orbán Viktor miniszterelnök a Szerb Fegyveres Erők Napja alkalmából megrendezett „Gránit 2023” nyilvános katonai képességbemutató eseményen a batajnicai légibázison 2023. április 22-én – Fotó: Fischer Zoltán MTI / Miniszterelnöki Sajtóiroda