Minden a műsorvezetőkről

4:00
Fókusz„Megjelent az apósom és kiderült, hogy ő vadászpilóta, onnantól kezdve én már nem érdekeltem senkit” – Czutor Zoli tejfakasztóbulijáról mesélt
2023. szeptember 22. 20:05

„Megjelent az apósom és kiderült, hogy ő vadászpilóta, onnantól kezdve én már nem érdekeltem senkit” – Czutor Zoli tejfakasztóbulijáról mesélt

„Hagyjátok azt az idióta tejfakasztó bulit!” – csattant fel Puskás-Dallos Peti a közösségi oldalán. Dallos Bogival közös gyerekük, Ábel 2 hete született meg és Peti azóta igyekszik minden percet a családjával tölteni. Emiatt még a barátaival közös ünneplésről is lemondott. A poszt kisebb vitát robbantott ki a kommentelők között. Utánajártunk milyen hagyományai vannak itthon és külföldön a tejfakasztó buliknak.
1:38
VideóIstenes Bence ringbe szállna azzal, akiről úgy tudja, szívesen megverné őt
2023. szeptember 7. 8:27

Istenes Bence ringbe szállna azzal, akiről úgy tudja, szívesen megverné őt

Istenes Bence már izgatottan várja a mérkőzéseket, hiszen most, 36 évesen sokkal jobb formában érzi magát, mint fiatalabb korában. Az rtl.hu-nak elárulta, hogy a Sztárbox számára nem is egy tévéműsor, hanem inkább egy sportesemény, és többek között arról is mesélt, hogy kikkel szállna ringbe a legszívesebben, ugyanis volt, akiről már hallotta korábban is, hogy szívesen megverné őt. 
BelföldA The Voice gigantikus díszlete, egy magyar család 400 négyzetméteres háza Las Vegasban és egy magyar hallgató beszámolója az egyetemi lövöldözésről
2023. szeptember 2. 19:20

A The Voice gigantikus díszlete, egy magyar család 400 négyzetméteres háza Las Vegasban és egy magyar hallgató beszámolója az egyetemi lövöldözésről

Vannak budapesti kerületek, ahol a rovarok miatt nem adhatnak vért az emberek. Terjesztik vagy sem a tigrisszúnyogok a nyugat-nílusi vírust? Kiket érint a legrosszabbul az új napelemszabályozás? Hogyan küzdötték fel magukat Péterék Amerika leggazdagabbjai közé? Milyen a The Voice díszlete, és mit mondtak annak idején a coachok, amikor először adtak interjút az RTL-nek? Mutatjuk a hét legfontosabb és legizgalmasabb videóit. 
3:20
A KonyhafőnökHörcher László bosszút esküdött: „Ki az a Sebestyén Balázs? Mit képzel magáról?”
2023. augusztus 22. 22:20

Hörcher László bosszút esküdött: „Ki az a Sebestyén Balázs? Mit képzel magáról?”

„Lóg nekem a csóka minimum egy nyilvános bocsánatkéréssel” – akadt ki Hörcher László, miután Sebestyén Balázs félbolond idiótának nevezte őt, amikor Rácz Jenő felhívta a stúdióból. A Konyhafőnök Castingján ugyanis a híres gitártörő is megjelent és brutális fogásokat készített a zsűrinek. Extra videónkban nemcsak a Gyertek át! műsorvezetőjéről mesél, de a zsűriről is elmondta a véleményét.
4:39
Fókusz„Nekem nem lehet büntetlenül beszólni” – a gitártörő Hörcher László berágott Sebestyén Balázsra
2023. augusztus 22. 20:17

„Nekem nem lehet büntetlenül beszólni” – a gitártörő Hörcher László berágott Sebestyén Balázsra

Egy jól ismert arc, aki meglepő módon új terepet választott magának, hogy megmutassa tehetségét. Hörcher László most nem gitárt törni érkezett, egészen másra készül a Konyhafőnökben. Annak, hogy hogyan is került Hörcher László Zé, Ákos és Jenő színe elé, majd egy évre nyúlik vissza a története. Egészen pontosan 2022 szeptemberéig, amikor ByeAlex egy ártatlan mondatot ejtett el az X-Faktor válogatóján.
8:03
ReggeliPuskás-Dallos Peti új daláról: Valójában semmi tartalma nincs, ez egy hazamenős dal
2023. augusztus 18. 12:10

Puskás-Dallos Peti új daláról: Valójában semmi tartalma nincs, ez egy hazamenős dal

Negyedik klipjét kezdi forgatni Puskás-Dallos Peti. A műsorvezető arról mesélt, mennyire szereti a csapatot, akikkel együtt dolgozik. Most, hogy kevesebb színházi munkája van, több ideje van a zenélésre. A klipben VV Kriszti szerepel, a VFX-et (vizuális effekteket) pedig egy korábbi mentoráltja készítette. A Celebrandi utolsó adása lesz ma este, amiről Peti azt mondta, hogy nem a celebek választása a legfontosabb, hanem az odáig vezető út.
3:38
Videó„Szakításról abszolút nincsen szó” – Istenes Bence mindenkit halálra rémített külföldre költözésével hét éve
2023. augusztus 18. 6:13

„Szakításról abszolút nincsen szó” – Istenes Bence mindenkit halálra rémített külföldre költözésével hét éve

Lesz „Schönen Abend meine Damen und Herren”, és lesz „Jó estét hölgyeim és uraim, ez az X-Faktor első élő show-ja” – ezt mondta Istenes Bence éppen ma hét éve a Fókuszban. Istenest hatalmas lehetőséggel keresték meg Németországból, egy televíziós produkcióba hívták dolgozni. Családjával együtt költöztek, és ez nagyon fontos állomása lett életüknek. Hogyan érintette mindez az RTL-es feladatait? Ezt is elmondta az interjúban.
3:24
Celebrandi„Danica annyira vonzza szexuálisan Gyurit, hogy szinte felrobban a feje” – Puskás-Dallos Peti felállította a diagnózist
2023. augusztus 11. 21:25

„Danica annyira vonzza szexuálisan Gyurit, hogy szinte felrobban a feje” – Puskás-Dallos Peti felállította a diagnózist

A jól alakult medencés randi után – ahol Danicáék testileg is el tudtak mélyülni egymásban –, Köcse Gyuri beszámolt érzéseiről a Puskás-Dallos házaspárnak. Amikor Bogi egyenesen rákérdezett, hogy mi is történt egészen pontosan, a táncos csak ennyit reagált: „Azt szokták mondani, hogy »Úriember ilyenre nem válaszol«.”
BulvárBanánok, melltartók és szent ereklyék – a hazai zenészek elmesélték, miket dobálnak fel nekik a színpadra
2023. augusztus 9. 14:54

Banánok, melltartók és szent ereklyék – a hazai zenészek elmesélték, miket dobálnak fel nekik a színpadra

Nem csak külföldön jellemző, hogy a rajongók furcsa tárgyakat dobálnak fel a színpadra. Több hazai zenészt kérdeztünk erről a jelenségről: Szikora Robi szent ereklyéket, Krúbi melltartókat és bugyikat, Pásztor Anna baracklekvárokat kap, de olyan előadó is akad, akit direkt szívatnak a fellépései közben. Bár Puskás Peti elmondása szerint eddig még nem kapott nem színpadra illő dolgokat, ő egyszer már járt tilosban. 
6:15
FókuszJön a Celebrandi és a Nagy Szingliparty: bemutatkozik a másik oldal, ők pályáznak a celebek szívére
2023. július 25. 20:58

Jön a Celebrandi és a Nagy Szingliparty: bemutatkozik a másik oldal, ők pályáznak a celebek szívére

A Puskás-Dallos randiügynökség nevét már jól ismerjük, ahogy azt a nyolc hírességét is, akik a következő egy hónapban búcsút intenének a szingliségnek. A két randiguru és szenzációs segítőjük hétfőn megnyitotta az ügynökség kapuit, ám arról még keveset beszéltünk, mi vár a celebekre és a civilekre a következő hetekben. De hogy kik is azok a civilek, akik azért jöttek, hogy talán egy híresség oldalán találjanak rá életük párjára – most először, a Fókuszban mutatunk egy kis ízelítőt.
9:49
ReggeliMély vallomások és szívszorító pillanatok – íme néhány kulisszatitok a Celebrandiról, egyenesen a Puskás-Dallos házaspártól
2023. július 24. 11:40

Mély vallomások és szívszorító pillanatok – íme néhány kulisszatitok a Celebrandiról, egyenesen a Puskás-Dallos házaspártól

Puskás-Dallos Bogi és Puskás-Dallos Peti a műsorvezetői a Celebrandinak, az RTL vadonatúj, ma este induló műsorának. A Reggeliben elárulták, hogy a feladat újdonság volt számukra is, mert eddig a képernyőn inkább szakmai társakként szerepeltek, most viszont a házaspár énjüket vették elő. Ennek kapcsán felidézték egy kínos helyzetet a megismerkedésükről is. Bogi szerint a randizás intim helyzet, így nagyon megtisztelőnek érezték, hogy a párkereső celebek megbíztak bennük. Hogy sikerült-e a Puskás-Dallos Randiügynökség küldetése, kiderül 20:10-től az RTL-en. 
BelföldA könyveket lefóliázzák, a tanárok felmondanak, Lázár János meg gyilkosságot emleget – a hét videói
2023. július 15. 17:55

A könyveket lefóliázzák, a tanárok felmondanak, Lázár János meg gyilkosságot emleget – a hét videói

Miközben itthon megszavazták a státusztörvényt és sorra mondanak fel a pedagógusok a Fókusz riportjából megtudtuk, hogy Svájcban havonta négymilliót visznek haza a tanárok, de már a szomszédos Romániában is sokkal jobban keresnek, mint itthon. A Lírára rekordbüntetést szabtak ki egy képregény miatt, Borbély Alexandra és Nagy Ervin pedig bejelentették: egy időre külföldre költöznek. A héten káprázatos felvételekből sem volt hiány: a látványos lávafolyam után a tenger mélyére is elvittük önöket. Kiderült, hogy ki vezeti a Celebrandit és azt is megtudtuk, hogy mit gondol a mesterséges intelligencia a magyarok legfurcsább kérdéseiről.  A hét legmegrendítőbb riportjában bemutattunk egy édesapát, aki öt gyermekével maradt egyedül.
1:01
ActivitySchumacher Vanda pajzán megjegyzéseket tett Puskás-Dallos Petinek, aki sajnálja, hogy feleségétől ilyet már nem hall
2023. július 12. 21:25

Schumacher Vanda pajzán megjegyzéseket tett Puskás-Dallos Petinek, aki sajnálja, hogy feleségétől ilyet már nem hall

A legváratlanabb helyzetben lepte meg félreérthető és erősen túlfűtött megjegyzéseivel Schumacher Vanda a celebeket. Puskás-Dallos Peti figyelmét is azonnal felkeltette, hogy miket akar csinálni a lány a stúdióban. Lukács Miki azonban rászólt a házas Petire, majd kifejtette, milyen nehéz idők várnak mostantól az újdonsült apukára.
6:25
FókuszA Puskás-Dallos házaspár már nagyon készül a Celebrandira – elárulták, mi a sikeres párkapcsolat titka
2023. július 11. 19:35

A Puskás-Dallos házaspár már nagyon készül a Celebrandira – elárulták, mi a sikeres párkapcsolat titka

Ki más is lenne jobb műsorvezető a Celebrandiban, mint egy olyan páros, akiknek a kapcsolata álomszerű? A Puskás-Dallos házaspár magasra teszi a lécet a szerelemre vágyó celebeknél, hiszen már 4 éve együtt vannak, Bogi éppen első gyermekükkel várandós, és úgy tűnik, teljes az összhang közöttük. Ráadásul Petiék randiguruk is lesznek, és nagyon szeretik kitalálni azt is, hogy ki kihez illene a legjobban.