Sztárbox

Forrtak az indulatok Rácz Jenő és Istenes Bence között a ringben, végül pontozással dőlt el a mérkőzés

rtl.hurtl.hu

2023. november 26. 22:53

Az egész ország várta, hogy Rácz Jenő és Istenes Bence szembekerüljön egymással a szorítóban. Noha mindkét versenyző elmondta korábban, hogy a felfokozott hangulatú előzmények dacára higgadtan fognak a ringbe lépni, ennek nem sok nyomát lehetett látni. Tapogatózásról szó sem volt, a séf és a műsorvezető azonnal egymásnak estek, és felváltva támadták egymást, ami többször szabálytalanságba is torkollt. A bírónak folyton szét kellett szedni a viaskodó ellenfeleket, előfordult, hogy Rácz Istenes nyakát szorította, máskor Istenes lökte neki kőkeményen a köteleknek a séfet, miközben olykor gúnyosan vigyorogtak egymásra. Elsősorban azonban végtelenül feszült és izgalmas ökölvívást láthattunk: Rácz Jenő ugyanolyan agresszívan ment előre, mint a Kabát elleni meccsén, és sokszor veszélyesebbnek is tűnt ellenfelénél. Istenes azonban állta a rohamokat, és az esetek nagy részében vissza is tudott támadni, máskor taktikusan fogásba menekült, amikor pedig a séf nem tudott hozzá közel kerülni, jól ki tudta használni a hosszabb karjait, különösen a harmadik menetben. Ütésből biztosan nem volt hiány egyik oldalon sem, mind a négy menetben ugyanolyan vehemenciával csépelték egymást, nem véletlenül hajtogatta Kovács Kokó István a végén, hogy „nem tudom, nem tudom, nem tudom, nem tudom”, utalva arra, hogy ember legyen a talpán, aki ezeket a pontokat összesíteni tudja. A pontozók azonban kevésbé látták szorosnak a küzdelmet, és egyhangú pontozással Rácz Jenőnek ítélték a győzelmet. 

#Sztárbox#Videó#istenes bence#elődöntő#rácz jenő#boksz

Címlapról ajánljuk