ELŐDÖNTŐ

Rácz Jenő: Mindjárt elkezdek sírni

Rácz Jenő: Mindjárt elkezdek sírni

SportNégy perc alatt fordított Spanyolország  a franciák ellen, és bejutott az Eb-döntőbe
2024. július 9. 23:12

Négy perc alatt fordított Spanyolország a franciák ellen, és bejutott az Eb-döntőbe

Finisbe fordult a németországi Európa-bajnokság, melynek első elődöntőjét Spanyolország és Franciaország játszotta. A francia csapat hamar vezetést szerzett, de a spanyolok gyorsan megfordították a meccset Dani Olmónak és az Európa-bajnokságok történetének legfiatalabb gólszerzőjének, Lamin Yamalnak köszönhetően. Az előző két világbajnokságon döntőt játszó Franciaország búcsúzott, Spanyolország pedig története ötödik Eb-fináléjára készülhet.
SztárboxMolnár Áron: Rácz Jenő is baltafejű, mint én, lehet ütni, nem kell félteni
2023. december 5. 13:14

Molnár Áron: Rácz Jenő is baltafejű, mint én, lehet ütni, nem kell félteni

Molnár Áron úgy tekint a bokszringre, mintha leképezné az aktivizmussal töltött éveit. A Sztárbox középsúlyú döntőse mesélt az elmúlt hét hónap nehézségeiről, hogy hogyan „ették meg reggelire” az edzéseken elé állított ellenfelek, és a telepi gyerekkorról, ahol a mindennapok részei voltak a verések, így számára nem újdonság, ha földre kerül pofontól. Józan Lászlónak a világért sem akart sérülést okozni, ezért visszafogta az ütéseit, Rácz Jenő ellen azonban mindent belead majd a döntőben, a műsor eleje óta vár erre a küzdelemre. Csak azt sajnálja, hogy nem bunyózhatott a középsúly összes versenyzőjével, Istenes Bencével nagyon szeretne egyszer kesztyűzni, akár kamerák előtt, akár nélkülük.
13:32
SztárboxIzzott a levegő Dobos Evelin és Nyári Dia bokszmeccsén
2023. december 3. 21:01

Izzott a levegő Dobos Evelin és Nyári Dia bokszmeccsén

A Sztárbox második elődöntőjében Dobos Evelin és Nyári Dia küzdött meg azért, hogy döntőben találkozhasson Berki Mazsival a női bajnoki címért. A felek első meccsei alapján parázs csatára lehetett számítani, de a valóság felülmúlta a várakozásokat: taktikázásról szó sem volt, a két színésznő négy meneten keresztül csépelte egymást. Az első menetben Dobos Evelin akarata érvényesült, a másodikban Nyári Dia ritmust váltott, és ő tűnt a dominánsabbnak. A harmadik Kovács Kokó István szerint nagyon szoros volt, a negyedik pedig már leginkább egy Rocky-film végjátékára hasonlított, Evelin és Dia az utolsó erejükkel, a védekezéssel már mit sem foglalkozva folyamatosan ütötték egymást. A bírók döntése szerint Dobos Evelin hatékonyabban tette ezt: az egyik pontozó ugyan döntetlennek látta a meccset, a másik kettő 39-37-es pontozással neki ítélte a győzelmet.
SztárboxBerki Mazsi: Példát akarok mutatni
2023. november 28. 14:03

Berki Mazsi: Példát akarok mutatni

Berki Mazsi tisztában van vele, hogy korábban megosztó személyiségével hívta fel magára a figyelmet, és szokatlan dolgok történtek körülötte. Most azonban úgy érzi, amit a Sztárboxban letett az asztalra, arra fel lehet nézni. Azt mondja, a helyszínen olyan brutális feszültség volt Istenes Bence és Rácz Jenő között, hogy szinte tapintani lehetett, a következő nehézsúlyú elődöntőben pedig reméli, hogy Pintér Tenya nem csak a parasztlengőit fogja bevetni. Interjúnkból kiderül az is, hogy párja nevelt fia az ő hatására kezdett el bokszolni.
SztárboxIstenes Bence nem hiszi, hogy beszélni fog Rácz Jenővel
2023. november 27. 13:42

Istenes Bence nem hiszi, hogy beszélni fog Rácz Jenővel

Istenes Bence úgy érzi, szoros meccset vívott Rácz Jenővel a Sztárboxban, de szerinte egyértelműen az ő javára billent a mérleg, és a csapata is igazságtalannak érezte a pontozók döntését. A műsorvezető csak az edzői miatt szomorú, szerinte ők nem ezt érdemelték volna, ezzel együtt nem bánja, hogy számára véget ért ez a verseny. Nem volt baja azzal sem, hogy Rácz Jenővel olykor szabálytalanul összegabalyodtak a ringben, a séf állítólagos káromkodását viszont zokon vette meccs közben. Ennek ellenére úgy véli, kettőjük párharcában benne van akár egy trilógia lehetősége is.
SztárboxA meccs után sem csitult Istenes Bence és Rácz Jenő ellentéte, Brasch Bence újabb kiütéssel menetelt a Sztárbox döntőjébe
2023. november 26. 23:53

A meccs után sem csitult Istenes Bence és Rácz Jenő ellentéte, Brasch Bence újabb kiütéssel menetelt a Sztárbox döntőjébe

A női mérkőzéssel indult a Sztárbox első elődöntője: Berki Mazsi és Janicsák Veca színvonalas bunyót mutatott be és rendkívül sportszerűen nyilatkoztak egymásról a Mazsi győzelmével zárult meccs után. Ez a hangulat azonban nem maradt meg a gála végéig: Istenes Bence és Rácz Jenő parázs összecsapása a győztes séf szavai szerint kicsit mocskosra sikerült, Istenes pedig a meccs után azt mondta: Rácz ordenáré dolgokat ordított neki küzdelem közben, ezért először nem akart vele kezet fogni. Nehézsúlyban Brasch Bence hozta a papírformát: hiába rontott neki Szegedi Fecsó az első menetben, a színész a második menetben kiütötte az üzletembert.
14:56
SztárboxForrtak az indulatok Rácz Jenő és Istenes Bence között a ringben, végül pontozással dőlt el a mérkőzés
2023. november 26. 22:53

Forrtak az indulatok Rácz Jenő és Istenes Bence között a ringben, végül pontozással dőlt el a mérkőzés

Az egész ország várta, hogy Rácz Jenő és Istenes Bence szembekerüljön egymással a szorítóban. Noha mindkét versenyző elmondta korábban, hogy a felfokozott hangulatú előzmények dacára higgadtan fognak a ringbe lépni, ennek nem sok nyomát lehetett látni. Tapogatózásról szó sem volt, a séf és a műsorvezető azonnal egymásnak estek, és felváltva támadták egymást, ami többször szabálytalanságba is torkollt. A bírónak folyton szét kellett szedni a viaskodó ellenfeleket, előfordult, hogy Rácz Istenes nyakát szorította, máskor Istenes lökte neki kőkeményen a köteleknek a séfet, miközben olykor gúnyosan vigyorogtak egymásra. Elsősorban azonban végtelenül feszült és izgalmas ökölvívást láthattunk: Rácz Jenő ugyanolyan agresszívan ment előre, mint a Kabát elleni meccsén, és sokszor veszélyesebbnek is tűnt ellenfelénél. Istenes azonban állta a rohamokat, és az esetek nagy részében vissza is tudott támadni, máskor taktikusan fogásba menekült, amikor pedig a séf nem tudott hozzá közel kerülni, jól ki tudta használni a hosszabb karjait, különösen a harmadik menetben. Ütésből biztosan nem volt hiány egyik oldalon sem, mind a négy menetben ugyanolyan vehemenciával csépelték egymást, nem véletlenül hajtogatta Kovács Kokó István a végén, hogy „nem tudom, nem tudom, nem tudom, nem tudom”, utalva arra, hogy ember legyen a talpán, aki ezeket a pontokat összesíteni tudja. A pontozók azonban kevésbé látták szorosnak a küzdelmet, és egyhangú pontozással Rácz Jenőnek ítélték a győzelmet. 
3:25
SztárboxIstenes Bence: Ez a tockos kellett ahhoz, hogy nyerjek
2023. november 26. 21:22

Istenes Bence: Ez a tockos kellett ahhoz, hogy nyerjek

Istenes Bence szerint a ringben állni olyan volt, mintha egy másik dimenzióban lenne. A negyeddöntőben nyert Schobert Norbi ellen, majd rögtön a győzelme után kihívta Rácz Jenőt, aki szerinte a háta mögött, sunyiban beszélt arról, hogy mennyire meg akarja őt verni. A mérkőzés előtti üzengetés azonban az utolsó héten szintet lépett: Istenes közzé tett néhány olyan kommentet figyelmetlenségből, ami miatt rasszizmussal vádolta meg a séf. Istenes azonban elmondta: az elmúlt 15 évben a nyilvánosság előtt éli az életét és soha nem volt gyűlöletkeltő megnyilvánulása. Tanult az esetből, elnézést kért, és úgy érzi, ez a tockos kellett neki ahhoz, hogy győzni tudjon az elődöntőben.
6:51
SztárboxBrasch Bence megállíthatatlan, Szegedi Fecsót is kiütötte
2023. november 26. 20:51

Brasch Bence megállíthatatlan, Szegedi Fecsót is kiütötte

Előzetesen Brasch Bence és Szegedi Fecsó meccse tűnt a legegyértelműbb kimenetelű összecsapásnak, a tévénézők és az rtl.hu olvasói is óriási fölénnyel a színészt tartották a favoritnak a mérkőzést megelőző szavazások alapján. Ehhez képest Szegedi Fecsó oroszlánként vetette rá magát ellenfelére és folyamatosan ütésekkel sorozta, ezek azonban Bence fedezékén landoltak. Bár sem megfogni, sem megijeszteni nem sikerült a színészt,  Kokó szerint az első menetet talán még el is vihette a vehemensen küzdő üzletember. Szegedi a második menetben sem vett vissza a tempóból, Braschon azonban ezúttal is látszott, hogy nagyon iskolázott bunyós, ügyesen tért ki a támadások elől, és közben pár pofont is kiosztott. Végül pedig Fecsó éppen úgy végezte, ahogy KKevin: az egyik támadása közben Brasch Bence egy jobbegyenessel úgy keresztbe verte, hogy a kombináció többi ütésére már nem is igazán volt szükség: Fecsó a földre rogyott, és bár fel tudott tápászkodni, egyáltalán nem úgy festett, mint aki folytatni tudná, a bíró pedig kiszámolta.
3:11
SztárboxBrasch Bence: Az öv nélkül nem megyek haza!
2023. november 26. 20:31

Brasch Bence: Az öv nélkül nem megyek haza!

Brasch Bence úgy érzi, sokkal jobban bokszol annál, mint amit a KKevin elleni meccsen láttak a nézők. Fegyelmezetten bunyózott a negyeddöntőben, de nem adott ki mindent. Bence örült, hogy Szegedi Fecsót kapta ellenfélnek, mert szerinte Fecsó „próbál majd bokszolni”. A színész nemcsak a technikáját, hanem az idegrendszerét is edzi, hogy bírja a mentális terhelést az elődöntőben. És hogy mi vár Fecsóra Bence edzője, Flóris László szerint? „Hozza mindenki a karókat, a fokhagymákat, aztán irány vissza Erdélybe!” 
2:37
SztárboxSzegedi Fecsó edzője az elődöntő előtt: Ha ezt a meccset megoldod, bajnok leszel
2023. november 26. 20:28

Szegedi Fecsó edzője az elődöntő előtt: Ha ezt a meccset megoldod, bajnok leszel

Szegedi Fecsó KO-val nyert Curtis ellen a negyeddöntőben, a ringben úgy érezte, mintha 300-zal száguldana az autópályán és nem látna semmi mást, csak a célt. Fecsó édesapjától is elismerő üzenetet kapott a győzelem után, ami még több erőt adott neki a következő meccsre. Bár elődöntős ellenfele, Brasch Bence magasabb és nehezebb is nála, ez őt nem rettentette el a harctól.
11:27
SztárboxBerki Mazsi magabiztosan verte Janicsák Vecát a Sztárboxban
2023. november 26. 19:58

Berki Mazsi magabiztosan verte Janicsák Vecát a Sztárboxban

Betegségektől és sérülésektől hátráltatva szállt szembe egymással Berki Mazsi és Janicsák Veca a Sztárbox első elődöntőjében. Noha az első menetben Janicsák Veca látványos találatára hördült fel először a közönség, Berki Mazsi aktívabban és pontosabban bokszolt ellenfelénél, és nem volt ez másképp a következő felvonásban sem. Féltávnál Janicsák is érezhette, hogy ez kevés lesz, és megindult előre a negyeddöntőben is látott tankszerű módon, de Mazsi rendre megelőzte őt a balegyeneseivel, és magabiztosan tartotta az előnyét. Az utolsó menetben Veca megint nekidurálta magát, de ismét Berki Mazsi akarata érvényesült, és megint csak többször is tisztán eltalálta ellenfelét. A Sztárbox szakmai supervisora, Kovács Kokó István szerint az eddigi legszínvonalasabb női mérkőzést láthatták a nézők, ahol Janicsák Vecának is voltak szép ütései, de Berki Mazsi sokkal jobb lábmunkával és védekezéssel, több találattal az énekesnő fölé kerekedett. Ennélfogva nem volt meglepő a pontozók döntése, akik egyhangúan Berki Mazsit ítélték győztesnek, így ő jutott be elsőként a Sztárbox döntőjébe. 
SztárboxIstenes Bence: Az, hogy Rácz Jenő mennyire kemény, a mi meccsünkön fog kiderülni
2023. november 23. 13:09

Istenes Bence: Az, hogy Rácz Jenő mennyire kemény, a mi meccsünkön fog kiderülni

Vasárnap este Istenes Bence kihívásából valóság lesz: Rácz Jenő ellen száll ringbe az elődöntőben. A mérkőzést hosszú ideje húzódó üzengetés előzi meg, amit Istenes Bence szerint Rácz Jenő kezdett el, ő csak beleállt a nyilvánosság előtt. Úgy véli, ellenfele egy szerencsétlen KO-nak köszönheti a győzelmét, amibe Kabát Peti már legyengülve futott bele. Istenes Bence és Rácz Jenő összecsapását egy egész ország várja, és bár a két résztvevő között egyre feszültebb a viszony, Istenes sokkal erősebbnek érzi magát mentálisan, mint az első meccse előtt.
4:57
Survivor„Ez volt az a játék, amitől már az elejétől kezdve féltem” – az elődöntőből egy játékos azonnal a Fináléba jutott
2023. november 16. 21:55

„Ez volt az a játék, amitől már az elejétől kezdve féltem” – az elődöntőből egy játékos azonnal a Fináléba jutott

Martin Anett, Kiss Viki, Korábián Tamás és Pusztai Zsombor foggal-körömmel küzdöttek az elődöntőben, hogy egy valaki közülük bekerüljön a Fináléba. A túlélők különböző taktikákat választottak, hogy eltereljék a figyelmüket játék közben. Egyikőjük egy József Attila költeményt szavalt, miközben egy óriási oszlopon csimpaszkodott, hogy ne gondoljon a fájdalomra.
SurvivorAz egyik versenyző lesérült, és kiderült, ki az a túlélő, akinek már biztos helye van a Survivor Fináléjában
2023. november 16. 21:55

Az egyik versenyző lesérült, és kiderült, ki az a túlélő, akinek már biztos helye van a Survivor Fináléjában

A Survivor elődöntőjében Martin Anett, Kiss Viki, Pusztai Zsombor és Korábián Tamás közül az jutott a Fináléba, aki a legkitartóbban tudott csimpaszkodni egy farönkbe. Ezután a három alulmaradt versenyzőnek egymással kellett megküzdenie egy végső összecsapáson, az egyikőjük lába azonban már az első akadály során megsérült. 
2:04
A KonyhafőnökLesöpört asztalok, zokogó hobbiszakácsok és brutális szívatások – ez vár A Konyhafőnök versenyzőire az Elődöntők alatt
2023. augusztus 28. 10:34

Lesöpört asztalok, zokogó hobbiszakácsok és brutális szívatások – ez vár A Konyhafőnök versenyzőire az Elődöntők alatt

„Ennyire rossz páros alakítást még nem láttam” – hallható Rácz Jenőtől, aki keményen megdorgálja versenyzőit az Elődöntő hetén. Mellette Sárközi Ákos is keményen fogja saját embereit, és ellentmondást nem tűrően mindent leborít az asztalokról, amivel nem elégedett. A séfek kiképzése mellett a fekete kötény is újabb terhet tesz a versenyzők vállára, hiszen emiatt nem várt szívatásokon kell átverekedniük magukat a brutális feladatok mellett.
UEFAUEFA Európa Konferencia Liga-elődöntők élőben az RTL+ felületén
2023. május 16. 17:09

UEFA Európa Konferencia Liga-elődöntők élőben az RTL+ felületén

A héten eldől, kik jutnak be az UEFA Európa Konferencia Liga döntőjébe. Az AZ Alkmaar – West Ham United összecsapáson eltiltása után immár újra játszhat Milos Kerkez is, a másik elődöntőben pedig megnézhetjük, a Fiorentina képes lesz-e ledolgozni a Basellel szembeni egygólos hátrányát. Az RTL+ felületén mindkét mérkőzést élőben közvetítjük csütörtökön 21 órától, ne hagyják ki.
UEFAA Juventus jutott az elődöntőbe
2023. április 21. 17:35

A Juventus jutott az elődöntőbe

A Juventus lesz ott az UEFA Európa Liga elődöntőjében, miután a negyeddöntő második mérkőzésén 1-1-es döntetlent játszott a Sporting otthonában – így az első meccsen elért 1-0-ás sikerének köszönhetően 2-1-es összesítéssel bizonyult jobbnak ellenfelénél. Rajta kívül az AS Roma, a Leverkusen, a Basel és a West Ham is ott lesz a legjobb négy között – nézzük meg, mi történt az általunk közvetített, 21 órakor kezdődött Európa Liga- és UEFA Európa Konferencia Liga-találkozókon!