MI HAZÁNK

Látta már Hadházy Ákost egyházi dalokat énekelni, Soproni Tamást 180 kilóval gyúrni, és mi hazánkos politikust játékkatonákat festeni?

Látta már Hadházy Ákost egyházi dalokat énekelni, Soproni Tamást 180 kilóval gyúrni, és mi hazánkos politikust játékkatonákat festeni?

2:20
HíradóEP-választás: 2010 óta nem sikerült úgy megközelíteni a Fideszt, mint Magyar Péteréknek, összeesett a DK, eltűnt a Momentum
2024. június 10. 18:51

EP-választás: 2010 óta nem sikerült úgy megközelíteni a Fideszt, mint Magyar Péteréknek, összeesett a DK, eltűnt a Momentum

Választási szakértők szerint 2010 óta nem volt olyan, hogy egyetlen párt ennyire meg tudja közelíteni a Fideszt. A Tisza Párt tegnap az Európai Parlamenti választáson a szavazatok 30 százalékát szerezte meg, míg a Fidesz nem egészen 45 százalékot ért el. Az elmúlt húsz évben csak egyszer végzett a Fidesz 50 százalék alatt EP-választáson. Orbán Viktor tegnap az eredményt sikerként értékelte. A DK csupán 2 helyet szerzett, a párt listavezetője, Dobrev Klára azt mondta, csalódás ez az eredmény. Nem jutott mandátumhoz a Momentum sem, az eredmények ismeretében Donáth Anna hétfőn lemondott az elnökségről.
BelföldÍgy rendezte át a választás a budapesti erőviszonyokat
2024. június 10. 3:16

Így rendezte át a választás a budapesti erőviszonyokat

Mindössze néhány szavazattal, az utolsó pillanatban előzte meg Karácsony Gergely a főpolgármester-választáson Vitézy Dávidot, de utóbbi 94 százalékos feldolgozottságnál azt mondta: ez még nem tekinthető végeredménynek, szerinte újraszámolják majd a szavazatokat. Budapest 23 kerületéből 17-et elveszített a Fidesz, és a kormánypártok mérsékelt szereplését mutatja az is, hogy a fővárosi listán szinte ugyanannyi voksot gyűjtöttek össze, mint a Tisza Párt.
2:58
HíradóMagyarországra jön a szélsőjobboldali AfD vezetője, Toroczkai Lászlóval tárgyal
2024. május 30. 19:27

Magyarországra jön a szélsőjobboldali AfD vezetője, Toroczkai Lászlóval tárgyal

Új jobboldali frakciót hozna létre a német AfD vezetésével az Európai Parlamentben a Mi Hazánk. Toroczkai László pártelnök-listavezető az RTL Híradónak adott interjújában azt mondta: a német radikális jobboldali párt vezetője pénteken Budapestre látogat, hogy erről tárgyaljanak. Az Alternatíva Németországnak (AfD) pártot épp listavezetőjük által a napokban tett, a náci SS-tagok bűnösségét kisebbítő kijelentése miatt zárták ki az EP radikális, jobboldali pártcsaládjából.
3:24
HíradóEP-választás: a vita a vitáról sokkal fontosabb politikai folyamat, mint maga a vita
2024. május 18. 19:00

EP-választás: a vita a vitáról sokkal fontosabb politikai folyamat, mint maga a vita

Deutsch Tamás és Magyar Péter nélkül zajlott az európai parlamenti választás listavezetőinek első vitája. Ezt a Partizán szervezte és pénteken végül a DK, a Momentum, a Kutyapárt és a Mi Hazánk politikusai jelentek meg. László Róbert választási szakértő az RTL Híradónak azt mondta: politikai szempontból egyeseknek sokkal fontosabb lehet a vita a vitáról.
EurópaZávecz: 15 százalékponton belül a Fidesz és a Tisza Párt
2024. május 14. 13:46

Závecz: 15 százalékponton belül a Fidesz és a Tisza Párt

A közvélemény-kutató legfrissebb felmérése szerint négy párt(szövetség) küldhetne képviselőt az Európai Parlamentbe, de még két további pártnak is lehet esélye erre. Az EP-listák május eleji erősorrendjét a Fidesz-KDNP vezeti (39%), a Tisza Párt (26%) pedig magabiztosan előzi a DK-MSZP-Párbeszéd listáját (17%) a biztos részvételt ígérő választók körében – derül ki a Závecz Research kutatásából, melyet az RTL megbízásából készített.
2:19
HíradóToroczkai László nem hajlandó elárulni, milyen kapcsolatban van az orosz befolyásolási hálózat tagjaként lebukott két férfival
2024. április 1. 19:03

Toroczkai László nem hajlandó elárulni, milyen kapcsolatban van az orosz befolyásolási hálózat tagjaként lebukott két férfival

Egy Budapestről szerkesztett weboldal is a héten lebuktatott orosz befolyásolási hálózat része lehetett a HVG információja szerint. A lap azt írja, magyar politikusok nem kaptak közvetlenül orosz pénzt, de két francia férfinak kapcsolata van a Mi Hazánkkal. Toroczkai László az RTL Híradónak azt mondta, hogy mindez az EP-választási kampány része.
BelföldA terrorizmusért elítélt Budaházy szabadon engedését még túlélte, a pedofilnak falazó igazgatóhelyettesbe már belebukott Novák Katalin
2024. február 10. 16:41

A terrorizmusért elítélt Budaházy szabadon engedését még túlélte, a pedofilnak falazó igazgatóhelyettesbe már belebukott Novák Katalin

„Államfőként utoljára szólok önökhöz, lemondok a köztársasági elnöki posztról” – mondta szombaton Novák Katalin. Áprilisban kegyelmet adott a bicskei gyermekotthon pedofil igazgatójának évekig falazó, majd a gyerekeket zsaroló igazgatóhelyettesének. Eleinte úgy tűnt, ezt a napokban kirobbant botrányt is túlélheti. Végül Orbán Viktortól érkezett a „selyemzsinór”. Schmitt Pál után Novák Katalin már a második államfője a NER-nek, aki kénytelen lemondani egy botrány miatt.
2:09
HíradóÚjra listássá tennék a fővárosi választást, a szakértő szerint ez a kormánypártoknak kedvezne
2023. december 8. 17:48

Újra listássá tennék a fővárosi választást, a szakértő szerint ez a kormánypártoknak kedvezne

A múlt héten még támogatta, most mégis módosítaná a Mi Hazánk által benyújtott választási törvényjavaslatot a Fidesz. Az ellenzéki párt újra listássá tenné a fővárosi választást. A Fidesz módosítója ugyanakkor a pártszövetségek számára lejjebb vinné a bejutási küszöböt. László Róbert választási szakértő azt mondja: a módosítás önmagában senkinek nem jelent könnyebbséget, a listás budapesti választás viszont a kormánypártoknak kedvezne. A Fidesz ma nem válaszolt a kérdéseinkre. 
2:15
HíradóFél évvel az önkormányzati választások előtt írhatják át a választás szabályait
2023. november 30. 17:52

Fél évvel az önkormányzati választások előtt írhatják át a választás szabályait

A parlament csütörtökön rendkívüli ülést tartott, ahol a kormánypártok szavazataival napirendre vették a Mi Hazánk javaslatát, és megkezdték róla a vitát. A Fidesz támogathatónak nevezte a javaslat önkormányzati választással kapcsolatos részét. A főpolgármester azt mondta: bármit is trükközik a Fidesz, a budapestiek megőrzik városuk szuverenitását.   
2:33
HíradóKarácsony Gergely a Mi Hazánk javaslatáról: A Fidesz fél évvel a választások előtt a saját érdekében alakítaná a szabályokat
2023. november 23. 18:02

Karácsony Gergely a Mi Hazánk javaslatáról: A Fidesz fél évvel a választások előtt a saját érdekében alakítaná a szabályokat

A fővárosi és az országgyűlési választások szabályaiba is belenyúlna a Mi Hazánk. A jobboldali ellenzéki párt kedden nyújtott be erről módosító javaslatot. A főpolgármester szerint valójában a Fidesz van a javaslat mögött, ami fél évvel a választások előtt a saját érdekeinek megfelelően módosítaná a szabályokat. A Mi Hazánk elnöke azt mondta az RTL Híradónak: nem egyeztettek a Fidesszel és csak együtt hajlandók tárgyalni a két módosítóról. 
2:41
Híradó„A javaslat mögött valójában a Fidesz áll” – Karácsony Gergely a RTL-nek beszélt a Mi Hazánk javaslatáról
2023. november 23. 16:37

„A javaslat mögött valójában a Fidesz áll” – Karácsony Gergely a RTL-nek beszélt a Mi Hazánk javaslatáról

Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere az RTL-nek reagált a Mi Hazánk által nemrég benyújtott javaslatra, miszerint megváltozna a fővárosi közgyűlés összetétele. A főpolgármester szerint a javaslat csak egy nagyobb változtatási folyamat első része, aminek végén nem tartja elképzelhetetlennek azt sem, hogy a főpolgármester-választás szabályait is átírná a kormány. A Híradónak megszólalt az elképzelést benyújtó Mi Hazánk elnöke, Toroczkai László is. A politikus szerint nem igazságos a jelenlegi választási rendszer, ugyanis nem a választók akaratát tükrözi.