Belföld

Magyar Péter pártja 13 százalékot kapna azok körében, akik hallottak róla

rtl.hurtl.hu

2024. március 13. 12:38

További 20 százalék pedig nem zárta ki, hogy szavazna rá.

Már a kétharmadot közelíti azok aránya, akik szerint „rossz irányba mennek a dolgok”, ráadásul ismét abszolút többségben vannak azok, akik kormányváltást szeretnének (55 százalék) – derült ki a Medián felméréséből, amelyet a HVG ismertetett.

Mindez nem járt együtt a kormánypártra szavazók abszolút számának csökkenésével, a Fidesz–KDNP a teljes szavazókorú népességben pontosan ugyanannyi támogatót tudhat maga mögött, mint legutóbb, ám az aktivitás általános növekedése miatt a választani tudó „biztos” szavazók körében a támogatottsága januárról márciusra 53-ról 46 százalékra esett vissza.

A kutatás szerint a pártok a következő támogatottsággal rendelkeznek a biztos szavazók között:

  • Fidesz-KDNP – 46 százalék 
  • Demokratikus Koalíció – 12 százalék 
  • Magyar Kétfarkú Kutya Párt – 11 százalék 
  • Mi Hazánk – 8 százalék
  • Momentum Mozgalom – 8 százalék 
  • Jobbik – 3 százalék
  • A Nép Pártján – 2 százalék
  • MSZP – 1 százalék
  • Második Reformkor – 3 százalék 
  • Mindenki Magyarországa Mozgalom – 3 százalék 
  • LMP – 1 százalék
  • Párbeszéd – 1 százalék
  • Egyéb – 1 százalék

A felmérés szerint a közvélemény a kegyelmi botrányt a lemondások ellenére sem tekinti lezártnak, mutatja, hogy közel kétharmad azok aránya, akik a miniszterelnök felelősségének felvetését is indokoltnak tartják, sőt még a kormánypárti szavazók közül is minden ötödik ezt az álláspontot képviseli.

A szavazópolgárok 68 százaléka hallott arról, hogy „a botrány után színre lépett Varga Judit elvált férje, Magyar Péter, aki bírálta a rendszert, és bejelentette, hogy új pártot alapít”. A Medián kérdezőbiztosai arról is érdeklődtek, hogy az emberek adott esetben milyen valószínűséggel szavaznának erre az új pártra.

A hétfokú skálán kapott 6-os és 7-es válaszok azt mutatják, hogy a Magyar Péter fellépésének tudatában lévők 13 százaléka biztosan vagy nagyon valószínűen voksolna a felmérés idején még ismeretlen nevű szervezetre, és ennek lehetőségét további 20 százalék sem zárta ki, miközben „csak” 45 százalékuk mondta, hogy biztosan nem szavazna rá.

A felmérést március 6. és 9. között készítette a Medián, 1000 fős országos reprezentatív minta telefonos megkérdezésével.

Nyitókép: Illusztráció – Fotó: Komka Péter/MTI

#Belföld#magyar péter#párt#közvélemény-kutatás#Medián#mszp#dk#momentum#magyar kétfarkú kutya párt#mi hazánk