EUEurópa

Tomio Okamura japán származású EP-képviselő jelentette be az új migránsellenes EP-frakciót, ahova a Mi Hazánk is csatlakozik

rtl.hurtl.hu

2024. július 10. 11:58

A szélsőjobboldali migrációellenes EP-frakció megalapítását Tomio Okamura, az SPD japán származású vezetője jelentette be.

Szövetségeseinkkel megalakítjuk az új európai pártcsaládot, az EP új frakcióját – közölte az X-en Toroczkai László, a Mi Hazánk elnöke. „Ennek az új európai szövetségnek tavaly Budapesten tettük le az alapjait, majd a Szófiai Nyilatkozattal erősítettünk meg. Európa ellenségeivel nem egyezkedni akarunk, nem kéredzkedünk be hozzájuk, hanem le akarjuk őket győzni” – tette hozzá.


Borvendég Zsuzsanna, a párt EP-képviselője is megszólalt az ügyben, azt írta a Facebookon, hogy nagyszerű híreket fog közölni szerda délután.

Bármennyire is titokzatosak a Mi hazánk politikusai, már kiderült, melyik csoportot fogja erősíteni Borvendég. A Politico szerint kedden a cseh Szabadság és Közvetlen Demokrácia Párt (SPD) közölte, hogy más pártokkal együtt összehozták a Szuverén Nemzetek Európája nevű új képviselőcsoportok. Tomio Okamura, az SPD japán származású vezetője a hvg.hu szerint elmondta, hogy a német AfD is a frakció tagja lesz, akik 15 mandátumot szereztek az EP-választáson.

A csoport a programjában főellenségként a klímaváltozást kivédeni akaró Green Dealt, a migrációt és Európa iszlamizálódását jelölte meg. 

Nyitókép: Getty Images/Laszlo Balogh

#Európa#európai parlament#frakció#csoport#mi hazánk#borvendég zsuzsanna