KÜLFÖLD

2:03
Külföld
2023. január 9. 16:53

A volt elnök a floridai Disney World mellől nézte, ahogy támogatói megostromolják a brazil fővárost

Bolsonaro fiai apjuk választási veresége után az olasz követségen is megjelentek, hogy állampolgárságért folyamodjanak, de azt mondják, nem merült fel bennük, hogy elhagyják Brazíliát. Közben apjuk már a napfényes Floridában van, ahova hivatali idejének utolsó előtti napján érkezett, és akkor még államfőknek kijáró vízumot kapott, amivel addig maradhat az Egyesült Államokban, ameddig csak akar. De már most van olyan amerikai képviselő, aki szerint Bolsonaro nem kaphat menedéket az országukban, miközben egyelőre nem világos, mi történne a volt elnökkel, ha hazatérne. 
10:36
Reggeli
2023. január 9. 9:45

Járai Máté plüssállattal tesztelte, hogyan véd meg minket a biztonsági öv

Döbbenetes közlekedési balesetet élt túl egy négyfős amerikai család, 75 métert zuhantak egy szakadékba. A hátsó ülésen ülő két gyerek könnyebb sérülést szenvedett, a szülők közepesen súlyos, nem életveszélyes sérüléseket szereztek. A családfő nagy valószínűséggel szándékosan hajtott a szakadékba. A Reggeliben Zerkovitz Dávid közlekedési pszichológus beszélt a traumák okozta közlekedési veszélyekről. Kiderült: sodró ritmusú zene hallgatása magasabb arányban vezet gyorshajtáshoz.
4:28
Fókusz
2023. január 6. 19:49

Fizetett statisztákkal köszöntötte az újévet Vlagyimir Putyin egy fehérorosz újságíró szerint

A háborúban álló ország elnöke, Vlagyimir Putyin több tucat orosz katona előtt összegezte 2022-t. A beszéd után Putyin koccintott is a katonákkal, akik állítólag a Krím félszigetről, a frontról érkeztek haza. Egy fehérorosz újságíró viszont úgy tartja, fizetett statiszták lehettek az egyenruhások. Továbbá a fehérorosz ellenzéki lap, a Nexta főszerkesztőjének megfigyelése szerint a katonák között feltűnik egy szőke nő is, aki igencsak hasonlít arra a halászra, akivel 2016-ban találkozott Putyin, és akivel pár éve egy misén is összefutott.