Külföld

Korszerű harckocsikat kaphat Ukrajna a britektől

Nagy Attila KárolyNagy Attila Károly

2023. január 9. 18:04

Rishi Sunak kormánya azt fontolgatja, hogy tíz Challenger 2 tankot ad az ukrán fegyveres erőknek, amivel példát is mutatna más nyugati országoknak.

 

A Sky News értesülései szerint az Egyesült Királyság védelmi minisztériuma pár hete azt mérlegeli, hogy korszerű brit tankokat adnak Ukrajnának, hathatósan segítve ezzel az orosz megszálló erők elleni harcot.

A folyamatban lévő megbeszélések tárgya körülbelül tíz Challenger 2-es harckocsi, ami önmagában nem fordítja meg a háború menetét, de ennyivel már egy egész századot fel lehetne szerelni. Ráadásul ez jelentős előrelépés lenne az Ukrajnának nyújtott nyugati támogatásban, és más NATO-szövetségeseket is arra motiválhatna, hogy kövessék a brit példát.

Az ukrán katonai és politikai vezetés folyamatosan kéri, hogy erős nyugati harckocsikkal segítse a Nyugat az oroszok elleni védekezést. Rishi Sunak kormánya még nem hozta meg a végleges döntést, de ha az Egyesült Királyság a szállítás mellett döntene, precedenst teremtene.

Az Egyesült Államok vezette, Ukrajnának katonai támogatást nyújtó, mintegy 50 nemzetből álló csoportosulás január 20-án tartja következő ülését. Bármilyen hivatalos bejelentés az új segítségről, például a harckocsikról, a Kapcsolattartó Csoport összejövetelével ekkor történhet.

Ukrajna régóta kér német gyártmányú Leopard II harckocsikat, amelyeket több európai szövetséges is használ, köztük Németország, Lengyelország, Finnország, Hollandia és Spanyolország. Varsó és Helsinki már jelezték is, hogy hajlandóak Leopard tankjaikat Kijevnek szállítani, de ehhez Berlin jóváhagyása szükséges, mivel Németország rendelkezik az exportengedéllyel. Ukrajna szívesen látna amerikai Abrams harckocsikat is.

Az Egyesült Államok és Németország a túlzott eszkalációra hivatkozva egyelőre óvatosan kezeli ezt a kérdést. Berlin és Washington a múlt héten közös nyilatkozatban közölte, hogy páncélozott harcjárműveket szállítanak Ukrajnának. Németország számára ez a Marder gyalogsági harcjárművet jelenti, míg az Egyesült Államok esetében Bradley páncélozott harcjárműveket foglal magában.

Hamish de Bretton Gordon ezredes, az 1. királyi harckocsiezred korábbi parancsnoka szerint a nyugati harckocsik bevetése Ukrajna javára billentheti az egyensúlyt a harctéren:

Stratégiailag ez nagyon határozott üzenet lehet Putyinnak. A Challenger 2 és a Leopard II modern harckocsik. Sokkal jobban védettek, megbízhatóbbak és gyorsabbak.

Nyitókép: PA Images via Getty Images

#Külföld#orosz-ukrán háború#egyesült királyság#challenger 2#harckocsi#tank#ukrajna