ÍTÉLET

1:45
HíradóHúsz év fegyházat kapott a villamoson gyilkoló férfi
2021. november 10. 16:57

Húsz év fegyházat kapott a villamoson gyilkoló férfi

20 év fegyház a villamoson gyilkoló férfinak. A bíróság szerint egyértelműen bebizonyosodott, hogy tavaly áprilisban, a 28-as villamoson, szándékosan szúrta le áldozatát egy vita után. Az áldozat a kutyájával és a barátjával volt a villamoson. A férfi az eljárás alatt végig azzal védekezett, hogy az áldozat beleesett a késébe. Két társa közül az egyik 8 és fél évet, a másik 2 év felfüggesztettet kapott.
3:42
XXI. századEgy halálos ítélet története, ami már a tárgyalás előtt megszületett
2021. október 16. 9:45

Egy halálos ítélet története, ami már a tárgyalás előtt megszületett

26–an haltak meg a császárfürdői vonatbalesetben, amikor egy HÉV és egy személyvonat összeütközött Budapesten. Már másnap kivégezték a váltóőrt, egy háromgyermekes apát. Jeltelen sírba temették és még a családját sem értesítették. Ződi Péter filmje az 1952 karácsonyán történt tragédiáról hétfőn késő este a XXI. században! Nézd vissza a teljes adást: ITT!
2:10
Híradó25 millió forintot kell fizetnie a lúgos orvosnak, aki megcsonkította korábbi szerelmét
2021. július 7. 18:14

25 millió forintot kell fizetnie a lúgos orvosnak, aki megcsonkította korábbi szerelmét

Jogerős az ítélet, 25 millió forintot kell fizetnie a lúgos orvos néven elhíresült támadónak, aki még 2013-ban brutálisan megcsonkította korábbi szerelmét, Renner Erikát. A büntetőper már korábban lezárult, a volt kórházigazgató 11 év börtönt kapott. A férfi végig tagadta bűnösségét, és a jelek szerint a kártérítést is szerette volna megúszni, de áldozata kitartóan harcolt az igazáért. A lúgos orvosnak 15 napon belül fizetnie kell.
2:41
HíradóJogerős ítélet a Dózsa György úti, két halálos áldozatot követelő baleset ügyében!
2021. július 2. 15:38

Jogerős ítélet a Dózsa György úti, két halálos áldozatot követelő baleset ügyében!

A másodfokú bíróság enyhítette mindkét sofőr korábbi büntetést. Az elsőrendű vádlott, aki luxusautójával száguldott, a korábbi 4 év helyett, 3 és fél év fogházat kapott. A másik sofőr, aki a kanyarodás szabályait sértette meg, 1 év, 3 hónap felfüggesztettet, a korábbi 1 év 10 hónap helyett. Az utolsó szó jogán csak az elsőrendű vádlott beszélt. Azt kérte a bíróságtól, hogy ne a múltja miatt ítéljék meg.
2:12
HíradóElső fokon 20 évet kapott az a férfi, aki életveszélyesen megtámadta barátnőjét
2021. június 16. 18:08

Első fokon 20 évet kapott az a férfi, aki életveszélyesen megtámadta barátnőjét

20 évet kapott, és egy perccel sem kerülhet hamarabb szabadlábra az a férfi, aki tavaly januárban Budapesten megtámadta és életveszélyesen megszurkálta korábbi barátnőjét. A támadóról kiderült, hogy feltételesen volt szabadlábon. Azért ült korábban, mert az előző barátnőjét is megpróbálta megölni. A döntés nem jogerős. Az ügyészség életfogytig börtönbe küldené a férfit.
1:34
HíradóBocsánatot kért a bíróságon a férfi, aki tavaly a nyílt utcán szúrta nyakon volt élettársát
2021. június 4. 18:09

Bocsánatot kért a bíróságon a férfi, aki tavaly a nyílt utcán szúrta nyakon volt élettársát

Hat év fegyházbüntetésre ítélték azt a férfit, aki a nyílt utcán nyakon szúrta volt élettársát tavaly májusban Bátonyterenyén. Az asszony életveszélyesen megsérült. A támadó az előkészítő ülésen beismerte a bűnösségét, és lemondott a tárgyalásról, ezért ítélhették el. A férfi azt mondta a bíróságon, nagyon megbánta, amit tett, és bocsánatot kért.
2:08
Híradó6 év 10 hónap börtönt kapott a pedofil zsarolót
2021. május 20. 18:04

6 év 10 hónap börtönt kapott a pedofil zsarolót

Szexuális tartalmú fotókat és videókat szerzett kislányoktól egy győri férfi - most ítélték el jogerősen. 6 év 10 hónap börtönt kapott. Közösségi oldalakon férkőzött a gyerekek bizalmába, majd intim felvételeket kért tőlük. Később ezekkel zsarolta őket. Az egyik kislány apja buktatta le. Ő most Híradónknak azt mondta: szomorú, hogy nem kapott súlyosabb büntetést a pedofil zsaroló.
2:03
HíradóEgymást vigasztalta a sértett családja és a vádlott
2021. január 8. 18:09

Egymást vigasztalta a sértett családja és a vádlott

Másfél év felfüggesztett börtönre ítélték és három évig nem vezethet az újpesten karambolozó rendőr. Társával 2018. február 15-én egy bűnesethez siettek és az egyik kereszteződésben kocsijuk egy ugyanoda tartó másik rendőrautóval ütközött. Emiatt egy rendőr meghalt, hárman pedig megsérültek. Az ítélet szerint a meghalt rendőr társa hibázott, mert a szirénázó rendőrautóval úgy hajtott át egy piros jelzésen, hogy nem győződött meg jön-e másik kocsi. Az ítélet nem jogerős.
1:58
HíradóHónapokig bántalmazta magatehetetlen anyját
2020. október 14. 18:10

Hónapokig bántalmazta magatehetetlen anyját

Hónapokig verte magatehetetlen anyját, 5 év börtönt kapott jogerősen a kegyetlen férfi. Az ügyészség szerint a vádlott rendszeresen ivott, ha elfogyott a pénze, anyjától kért. Ha nem kapott, ütött. A szociális gondozó vette észre, hogy baj történt. A férfit első fokon 4 év börtönre ítélte tavaly a bíróság, a Szegedi Ítélőtábla viszont úgy látta, ennél súlyosabb büntetést érdemel a vádlott.
2:12
Híradó4 év fogház első fokon a Dózsa György úti baleset egyik okozójának
2020. szeptember 30. 18:04

4 év fogház első fokon a Dózsa György úti baleset egyik okozójának

4 év fogházat kapott és örökre eltiltották a vezetéstől a Dózsa György úti baleset egyik okozóját. A másik vádlottat 1 év 10 hónapra ítélték, de az ő büntetését felfüggesztették. A bíróság szerint mindkét sofőr hibázott a baleset előtt. A Dózsa György úton 2017 tavaszán ütközött össze két autó. A balesetben ketten haltak meg, mindketten az egyik kocsi utasai voltak. Az ítélet nem jogerős.
1:53
HíradóEgymásra mutogattak a tatai rablógyilkosság vádlottai
2020. július 23. 18:01

Egymásra mutogattak a tatai rablógyilkosság vádlottai

Egymásra mutogattak a tatai rablógyilkosság vádlottai. Az utolsó szó jogán mindegyikük tagadta, hogy 2015-ben ők verték meg az idős házaspárt az otthonukban. A férj később a kórházban belehalt sérüléseibe, a felesége pedig az egyik szemére megvakult. A banda három tagját csütörtökön jogerősen is életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélték, egyikük már ki sem teheti a lábát a börtönből. Negyedik társuk időközben meghalt.
2:38
HíradóA szakértő szerint, nem visszatartó erejű a pedofília esetén kapott felfüggesztett
2020. július 4. 18:42

A szakértő szerint, nem visszatartó erejű a pedofília esetén kapott felfüggesztett

Nem visszatartó erejű a pedofília esetén kapott felfüggesztett büntetés. Így reagált az RTL híradónak nyilatkozó gyermekjogi szakértő arra az ítéletre, amit Kaleta Gábor volt perui nagykövet kapott, akinek a számítógépén 19 ezer, gyerekeket ábrázoló pornográf felvételt találtak. Szakértők azt mondják, az ilyen képek mögött egy rengeteg pénzt mozgató iparág áll. Németországban a napokban egy 30 ezernél is több tagú pedofilhálózatot lepleztek le.
2:03
HíradóTizenkét év börtönre ítélte az olasz bíróság a veronai buszbaleset magyar sofőrjét
2020. június 19. 17:00

Tizenkét év börtönre ítélte az olasz bíróság a veronai buszbaleset magyar sofőrjét

Első fokon a maximálisan kiszabható, 12 év börtönre ítélte az olasz bíróság a veronai buszbaleset magyar sofőrjét. 2017. januárjában 17-en haltak meg, amikor egy iskolai sítúráról hazafelé a busz hídpillérnek csapódott és kigyulladt. Több áldozat hozzátartozója is jelen volt a mai, veronai tárgyaláson, egyikük az RTL Híradónak azt mondta, megkönnyebbültek az elsőfokú ítélet hallatán.
1:55
HíradóPszichiátrián kezelik az áldozat édesanyját az ítélet miatt
2020. március 4. 18:05

Pszichiátrián kezelik az áldozat édesanyját az ítélet miatt

Pszichiátrián kezelik azt az asszonyt, aki kedden a bíróságon a 17 éves lánya halála miatti ítélet után omlott össze. A lányt egy ismerőse verte össze, és félholt állapotban vízaknába dobta, ott vesztette életét. A fiatalember 4 év börtönt kapott, a szerintük az enyhe ítélet felháborította a borsodnádasdiakat. Úgy tudjuk, a környéken élők a hétvégére demonstrációt szerveznek.
3:30
FókuszMegrázó: Összeomlott a bíróságon a meggyilkolt lány édesanyja
2020. március 3. 19:25

Megrázó: Összeomlott a bíróságon a meggyilkolt lány édesanyja

Soha semmi nem enyhítheti egy szülő fájdalmát, aki elvesztette a gyermekét. A kínkeserves érzéssel maximum együtt élni lehet, de elengedni nem. A tehetetlenséget pedig csak fokozni tudja, amikor a gyermek gyilkosa a szülő szerint nem kap megfelelő büntetést. Csenge 17 éves volt, amikor B. Roland a vád szerint megütötte majd az ájult lányt egy vizes aknába tette. Mindezért 4 év fogházat kapott és kedden szabadlábra helyezték, amit az áldozat édesanyjának is végig kellett néznie. Megrázó riport következik.