Baleset-bűnügy

Hátba szúrta 17 éves öccsét, majd rágyújtotta a házat, 16 év börtönt kapott

rtl.hurtl.hu

2022. február 16. 11:38

A 23 éves férfire az ügyészség életfogytig tartó börtönbüntetést kért. 

Jogerősen tizenhat év fegyházbüntetéssel sújtotta a Szegedi Ítélőtábla szerdán azt a mórahalmi férfit, aki 2020 januárjában leszúrta öccsét, majd rágyújtotta a haldokló áldozatra a házat – írta az MTI. A bíróság különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettében mondta ki bűnösnek a 23 éves, székelyudvarhelyi születésű, román-magyar kettős állampolgárságú vádlottat.

A férfi 2020. január 4-én ölte meg 17 éves öccsét, miután éjjel kettő óra után részegen felkereste a korábbi közös családi házukban Mórahalmon. A testvérek vitatkozni, majd dulakodni kezdtek, és közben a fiatalabb fivér késsel megsértette bátyja kezét. A jóval erősebb vádlott ekkor elvette a kést és hátba szúrta testvérét.

A vádlott ezután magához vette öccse mobiltelefonját, az udvarról benzint hozott, szétlocsolta a házban és a melléképületben, majd meggyújtotta. A két épület szinte teljesen leégett. A szakértői vélemény szerint a 17 éves férfi még legalább 15 percig élt a tűz keletkezése után, de nem a lángok miatt nem tudott kimenekülni.

A vádlott azt állította, hogy öccse kábítószer-fogyasztása miatt szólalkoztak össze, és elismerte, hogy felgyújtotta a tanyát. A táblabíróság előtt is azt mondta, nagyon bánja testvére halálát. A férfit elsőfokon tíz évig tartó börtönbüntetésre ítélték, ezt az ítélőtábla a jogerős ítéletben 16 évre hosszabbította.

Nyitókép: A felgyújtott ház. Fotó: MTI/Donka Ferenc

 

#Baleset-bűnügy#gyilkosság#emberölés#gyújtogatás#tűzhalál#mórahalom#bíróság#ítélet

Címlapról ajánljuk