ÍTÉLET

2:17
HíradóKényszerítés miatt is elítélték a bicskei gyermekotthon volt igazgatóját
2019. november 25. 18:20

Kényszerítés miatt is elítélték a bicskei gyermekotthon volt igazgatóját

Kényszerítés miatt is elítélték a bicskei gyermekotthon volt igazgatóját a Fehérvári Törvényszéken. Elsőfokon 2 év 3 hónap börtönbüntetést kapott, a szexuális visszaélés miatt jogerősen kiszabott 8 év fegyház mellé. A vád szerint már felfüggesztett igazgatóként próbálta helyettese segítségével rábírni az egyik ellene valló gyereket, hogy vonja vissza a vallomását. Úgy tudjuk, az egykori helyettes most is egy általános iskolában tanít.
2:35
HíradóNégy év börtönre ítélték Aureliót
2019. október 16. 17:55

Négy év börtönre ítélték Aureliót

Emberrablásért ítélték el a ValóVilág győztes Aureliót! Sírva mentegette magát az utolsó szó jogán az egykori valóságshow szereplő, akit két barátjával együtt emberrablas miatt állították bíróság elé. A vád szerint Aureliót még 2017-ben lopta meg egykori barátja Baján, a pénzt két társával együtt próbálta visszaszerezni. Aurelio és társa tagadott, harmadik társuk viszont az előkészítő tárgyaláson bűnösnek vallotta magát. A bíróság szerint emberrablás történt, az egykori valóságshow szereplő első fokon 4 évet kapott, társa két és felet.
14:32
Házon kívülCsak felfüggesztett börtönbüntetést ér két fiatalkorú zaklatása?
2019. október 1. 23:55

Csak felfüggesztett börtönbüntetést ér két fiatalkorú zaklatása?

A bicskei gyerekotthonban történt molesztálási ügy másodrendű vádlottja felfüggesztett büntetést kapott, ott voltunk az ítélethirdetésen. A nevelő két rábízott gyerekkel bizonyíthatóan intim kapcsolatba került. Kíváncsiak voltunk arra, miért döntött így a bíróság, és arra is, hogy ez a döntés más ítéletekhez képest enyhének vagy szigorúnak számíthat-e. A forgatás közben kiderült, hogy a most már csak VOLT nevelő újra feltűnik gyerekek között.
2:01
HíradóHűtlen kezelés miatt ítélték el Alsószentmárton polgármesterét
2019. június 11. 18:46

Hűtlen kezelés miatt ítélték el Alsószentmárton polgármesterét

Első fokon felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a bíróság a Baranya megyei Alsószentmárton polgármesterét. Az általa vezetett önkormányzat ugyanis a polgármester feleségét bízta meg az önkormányzati hivatal takarításával, a napi két órás munkáért főállású bért fizettek neki.  A bíróság hűtlen kezelés miatt ítélte el a település vezetőjét, aki fellebbezett.  
9:32
Házon kívülEgy éve börtönben kéne lennie az ex-polgármesternek, ehelyett…
2019. május 28. 23:50

Egy éve börtönben kéne lennie az ex-polgármesternek, ehelyett…

Veres Margit Balmazújváros független, fideszes és MSZP-s támogatású polgármestere volt. Egészen addig, amíg hivatali vesztegetés miatt el nem ítélték jogerősen 5 évre. Mert hogy az ítélet szerint Veres Margit, még a város jegyzőjeként, pénzt és egy autót fogadott el egy vállalkozótól, segítségért cserébe. Egy éve született meg az ítélet, de még mindig nem vonult börtönbe: egy önkormányzati cégnél dolgozik, jön-megy a városban, és vezető fideszes politikusokkal mutatkozik különféle rendezvényeken, mint ha mi sem történt volna…
7:27
Házon kívülElső fok: 8 év fegyházat kapott a volt igazgató, akit a Házon kívül leplezett le
2018. november 27. 23:20

Első fok: 8 év fegyházat kapott a volt igazgató, akit a Házon kívül leplezett le

Kicsit több mint két éve jó egy hónapot dolgozott a Házon kívül szerkesztősége azon, hogy mi magunk is biztosak legyünk abban, amit nevelőintézeti fiatalok és egykori nevelők állítanak: azt, hogy a bicskei gyermekotthon igazgatója hosszú-hosszú éveken keresztül molesztálta a rábízott gyerekeket. Két év kellett ahhoz, hogy ne csak mi, hanem a bíróság is bizonyítottnak lássa, V. János tényleg elkövette azt, amit mondtak róla: ezért 8 év fegyházra ítélték első fokon.
2:09
Híradó11 napig kínozták lakótársukat, több év börtönre ítélték őket
2018. november 22. 18:15

11 napig kínozták lakótársukat, több év börtönre ítélték őket

7 év börtönt kapott egy fiú és barátnője, akik 2016 őszén 11 napig válogatott módon kínozták Szegeden szellemileg sérült lakótársukat. A kínzásokban részt vett a fiú húga is, akit 3 évre ítéltek, és az anyjuk is, aki 4 évet kapott. Szexuális erőszakkal vádolta őket az ügyészség. Az ítélet nem jogerős. A megkínzott fiú két éve részletesen elmesélte stábunknak, hogy mit élt a kegyetlenkedések alatt.
5:26
FókuszÍtélet a 11 halálos áldozatot követelő hurghadai buszbalesetben
2018. június 27. 19:20

Ítélet a 11 halálos áldozatot követelő hurghadai buszbalesetben

7 évvel a hurghadai, 11 halálos áldozatot követelő buszbaleset után ma délután megszületett az első kártérítési ügyben hozott ítélet. Egy súlyosan sérült testvérpárnak ítéltek meg első fokon összesen havi 500 ezer forint életjáradékot életük végéig. A döntést mindkét gyerek édesapjával együtt hallgatta végig. Édesanyjuk és nagymamájuk a balesetben meghalt.
5:21
FókuszBűnbak lenne? Két év börtönre ítélték Geréb Ágnest
2018. január 10. 19:00

Bűnbak lenne? Két év börtönre ítélték Geréb Ágnest

Jogerősen két év börtönt kapott tegnap az otthonszülés hazai népszerűsítésével ismertté vált nőgyógyász és 10 évre eltiltották a hivatásától. Sok támogatója szerint ez boszorkányüldözés. Nagyon sok országban engedélyezett az otthonszülés, ezekben az országokban meg is vannak a törvényi szabályozások. Nálunk azután próbálták-próbálják szabályozni, hogy sok szülő nő az otthonszülést választotta, mivel máshogy nem tehette, saját felelősségére.
1:39
HíradóTöbbször vezetett részegen
2017. május 24. 18:32

Többször vezetett részegen

Maratoni tárgyalást tartottak a ceglédi bíróságon. 20 olyan sofőr ügyében hoztak ítéletet gyorsított eljárásban, akik úgy ültek kormány mögé a húsvéti ünnepek idején és utána, hogy alkoholt ittak. Egy férfit fél év felfüggesztett fogházbüntetésre ítéltek, mert részegen vezetett a Pest megyei Törtelen. Másfél évre pedig eltiltották a vezetéstől. Ő korábban is vezetett már ittasan – a bíró szerint speciális bűnismétlő, ezért a súlyos ítélet.
2:27
HíradóNehezen fogadják el a felmentő ítéletet
2017. május 10. 18:00

Nehezen fogadják el a felmentő ítéletet

Nehezen tudják elfogadni a harsányiak a Kúria tegnapi döntését, amely alapján felmentették azt a fiatalembert, aki öt évvel ezelőtt egy kocsmai vita után leszúrta a helyi focicsapat egyik tagját. A Kúria végleges döntése szerint jogos védelem volt, a fiatal azután vette elő a kését, miután későbbi áldozata rátámadt. Az ügyben több ítélet is született. Első fokon felmentették, majd kétszer is letöltendő börtönre ítélték a férfit emberölés miatt. A végleges döntés miatt a meghalt fiú családja most nagyon elkeseredett.
2:00
HíradóMegkéselte, nem hívott mentőt
2017. január 24. 18:12

Megkéselte, nem hívott mentőt

Nem akarta megölni, mégsem hívta a mentőket, mert félt a következményektől. Tavaly márciusban brutálisan megkéselte volt szeretőjét egy 58 éves férfi Győrben. Többször is megszúrta az asszonyt, akinek végül sikerült az utcára menekülnie és segítséget kérnie. Kedden kezdték a tárgyalást. A bíróságon a férfi azt mondta azért szúrt, mert nem akarta, hogy barátnője végleg szakítson vele, és mással randevúzzon.
0:35
HíradóFELROBBANTOTTA MAGUKAT: Életfogytiglan börtönre ítélték
2016. október 28. 17:50

FELROBBANTOTTA MAGUKAT: Életfogytiglan börtönre ítélték

Zokogva hallgatta a bírót - életfogytiglan börtönre ítélték azt a szolnoki nőt, aki két éve felrobbantotta lakását. Nemcsak ő, hanem élettársa és kétéves fia is életveszélyesen megsérült. A vád szerint megrongálta a gázcsövet, hogy a szivárgó gáz berobbanjon. Hangosan sírt, lába pedig remegett, miközben az ítéletet hallgatta. A bíró szerint készült a robbantásra.
2:14
Híradó18 évet kapott a combinós gyilkos
2016. szeptember 15. 18:03

18 évet kapott a combinós gyilkos

18 évet kapott jogerősen a combinós gyilkos. A bíróság döntése szerint semmiképpen sem szabadulhat korábban. Két évvel ezelőtt rúgott a villamos elé egy idős asszonyt a Margit híd budai hídfőjénél. Azt mondta: annyira részeg volt, hogy semmire sem emlékszik. A bíróságon most arról beszélt felfoghatatlan számára, ami történt. Nem akart ölni, nem látta, hogy jön a villamos. A bírót nem hatotta meg amit mondott.
2:48
FókuszHalálra éheztették gyermeküket
2016. május 12. 17:50

Halálra éheztették gyermeküket

Hogy nem vette észre senki, hogy a másfél éves kisfiú állapota válságos? A háziorvos miért nem látta, hogy csontsovány gyerek? Az agárdi, "Fényevőként" elhíresült család története három éve az egész országot hetekig foglalkoztatta. Miért nem tett valamit a halálra éheztetett kisgyereket látó természetgyógyász, vagy a szülőkkel együtt élő valamelyik anyai nagyszülő? A bíróságon azt mondták nem gondolták, hogy ekkora a baj és ártatlannak vallották magukat. Első fokon tizenöt év börtönt kaptak.
2:12
HíradóFéltékenységből ölte meg az ötgyerekes apát
2016. április 21. 18:10

Féltékenységből ölte meg az ötgyerekes apát

Féltékenységből ölt meg egy ötgyerekes édesapát tavaly Martonyiban az a férfi, akit csütörtökön 8 évre ítélt gyilkosság miatt a bíróság. A férfi azt hitte, hogy az áldozat az élettársa szeretője, pedig a nő csak azért ment át hozzá, hogy megkérje, vigye el őket vásárolni Miskolcra. A meggyilkolt férfi özvegye Híradónknak azt mondta, elégedett az ítélettel, de nagy düh és fájdalom van benne.
1:48
HíradóKiengedték a börtönből, uzsorakamatot követel
2016. április 4. 18:10

Kiengedték a börtönből, uzsorakamatot követel

Újra akcióban az ormánsági uzsorás. Csaknem 50 embernek adott kölcsön és a pénz sokszorosát követelte tőlük. Ezért korábban elítélték, de áldozatai szerint, alig hogy szabadult, újra megjelent, és a kamatokat követeli. Egy siklósnagyfalui asszonytól a 2006-ban kölcsönadott 100 ezer forint helyett most több mint 3 milliót kér. Az uzsorástól sokan félnek, de van, aki feljelentést tett, a rendőrség nyomoz.