ÍTÉLET

6:13
FókuszHazavárja a gyilkost, megszólal Bene László testvére
2016. március 21. 17:40

Hazavárja a gyilkost, megszólal Bene László testvére

Négy ember halála szárad a lelkén, a skálás gyilkosként elhíresült Bene László huszonkét év után heteken belül szabadulhat a börtönből, most még igazságügyi pszichiáter vizsgálja. Testvéréhez mehet haza, bátyja egy szobát előkészített a számára, bár senki sem tudja róla, hogy egyáltalán testvére van. Fél, de befogadja öccsét. Ha a szakértő szerint a sorozatgyilkos még nem alkalmas a visszatérésre a társadalomba, akkor legkorábban egy év múlva vizsgálhatják újra az ügyét.
1:37
HíradóEnyhítették a molesztáló kalauz büntetését
2016. február 19. 18:05

Enyhítették a molesztáló kalauz büntetését

Enyhébb büntetést kapott másod fokon az a kalauz, akit azzal vádoltak, hogy egy tizennégy éves lányt molesztált a vonaton 2013 nyarán. A férfit első fokon még 2 év börtönre ítélték, négy évre felfüggesztve és pártfogó felügyelőhöz is kellett volna járnia. A mostani jogerős ítélet a börtönbüntetést három évre függesztette fel és pártfogót sem rendeltek ki a férfi mellé. A bíróság azért enyhítette a férfi büntetését, mert szerintük nem aljas indokból követte el a bűncselekményt.  
13:33
Házon kívülVörösiszap: Vannak felelősök, de nem ők ültek a vádlottak padján
2016. február 10. 23:00

Vörösiszap: Vannak felelősök, de nem ők ültek a vádlottak padján

Egy évekig tartó büntetőper, rengeteg irat, vádlottak és ügyvédek hada, és egy ítélet, ami enyhén szólva is felháborodást keltett. A vörösiszap-katasztrófáról van szó. Csalódtak az áldozatok, reklamált az ügyészség, dühösnek mutatták magukat a politikusok, értetlenkedtek a kommentelők. Pedig ha az ember végignyálazza az ítéletet, sok mindent megérthet belőle: ahogy a bírónő is mondta, vannak felelősök, csak nem azok, akiket perbe fogtak. Serdült Szilvia erről is beszélgetett az áldozatokkal, és elmagyarázza a nagy vitákat kiváltó döntés hátterét.  
2:34
HíradóÉletük végéig börtönben maradnak
2016. január 12. 18:04

Életük végéig börtönben maradnak

Élete végéig börtönben marad a romagyilkosságok három fő vádlottja. A bíróság jogerős ítéletében helybenhagyta a korábban kiszabott tényleges életfogytiglani fegyházbüntetéseket. Negyedik társuk 13 éves börtönbüntetése már tavaly májusban jogerőre emelkedett. A vádlottak azt szerették volna elérni, hogy elölről kezdődjék a sorozatgyilkosság tárgyalása. A négy vádlott 2008 és 2009-ben összesen kilenc helyszínen támadt rá romákra. Hat ember, köztük egy gyerek meghalt, öten súlyosan megsérültek. A bíróság szerint összesen 78 lövést adtak le, 11 Molotov-koktélt dobtak el és 55 ember testi épségét veszélyeztették.
2:06
HíradóHarminc év börtön a fészekrakó-perben
2015. december 10. 18:18

Harminc év börtön a fészekrakó-perben

Véget ért a gigaper: hét év börtönbüntetést kapott első fokon a miskolci, úgynevezett fészekrakó-per elsőrendű vádlottja, egy ügyvédnő. 277-en álltak bíróság előtt, majdnem mindenkit elítéltek. A nyolc fővádlott összesen több mint harminc év börtönbüntetést kapott. Az ügy 2009-ben robbant, amikor kiderült, ügyvédek, banki ügyintézők, értékbecslők éveken át visszaéltek az állam által nyújtott úgynevezett fészekrakó hitellel.
2:37
Híradó9 évet kapott, egyszer már halálra ítélték
2015. december 3. 18:07

9 évet kapott, egyszer már halálra ítélték

Gyilkosság miatt már halálra ítélték korábban, most pedig emberölési kísérletért kapott 9 évet egy 79 éves férfit. A nyugdíjas tavaly nyáron kalapáccsal vert majdnem halálra egy idős nőt Győrzámolyon. A tárgyaláson kiderült ez már a harmadik alkalom volt, hogy valakinek az életére tört. Nyereségvágyból elkövetett emberölési kísérletben találták bűnösnek, az ítélet nem jogerős.
12:21
Házon kívülExkluzív interjút adott a Házon kívülnek a fagyállós gazda
2015. november 25. 23:00

Exkluzív interjút adott a Házon kívülnek a fagyállós gazda

Valkai Pál neve valószínűleg nem sokat mond Önöknek. De ha azt mondjuk, hogy a fagyállós gazda, akkor nyilván pontosan tudják, kiről van szó. Ő az, aki fagyállót kevert a borába, hogy megleckéztesse azokat, akik rendszeresen loptak tőle. De a tolvaj, aki elvitte a borát, meghalt. Valkai Pál most csak minket fogadott otthonában, a Házon kívülnek adott exkluzív interjút. Serdült Szilvia hosszan beszélgetett vele arról, mennyire érzi magát felelősnek a tolvaj haláláért, miért nem fogta fel a bíró szigorú ítéletét, és miért érezte azt a tárgyalóteremben, mintha nem is ő lenne ott.  
2:06
HíradóHárom év börtön a futballhuligánnak
2015. október 12. 18:20

Három év börtön a futballhuligánnak

Három év börtönre ítélt jogerősen a bíróság egy futballhuligánt, aki a vád szerint kövekkel dobálta a rendőröket a magyar-román meccs alatt. Társát – egy 24 éves férfit – négy év szabadságvesztésre ítéltek, mert ő egy műanyag kukát vágott a rendőrökhöz. Ez az ítélet egyelőre nem jogerős. Eddig húsz futball huligánt ítélt el a bíróság a szeptemberi mérkőzés közben kialakult rendbontás miatt, közülük heten letöltendő börtönt kaptak.
3:04
HíradóEnyhítettek a domonyvölgyi gyilkos büntetésén
2015. június 17. 18:05

Enyhítettek a domonyvölgyi gyilkos büntetésén

Élete végéig börtönben tartaná, a bíró mégis enyhített a domonyvölgyi gyilkos büntetésén. Brutális, kegyetlen gyilkosnak nevezte, akitől tartani kell, de az időközben megváltoztatott törvény nem engedi, hogy 20 évnél tovább tartsák börtönben. Az akkor 18 éves fiatalember 2012-ben megölt egy nőt Domonyvölgynél, mert kellett neki az autója - kábítószerre akart pénzt szerezni. A jogerős ítélet kihirdetése előtt a férfi közönyösen kért bocsánatot az áldozat családjától.
7:35
Házon kívülSzabadon a gyermekbántalmazással vádolt szülők
2015. március 4. 23:25

Szabadon a gyermekbántalmazással vádolt szülők

Ritkán fordul elő, hogy egy bírósági ítélet ekkora felháborodást szül. Ez történt most, a gyerekkínzással és szexuális bántalmazással vádolt szigetszentmiklósi szülők esetében. Sokan azt hihették, hogy a bíróság azt erősíti meg, amit sokan gondoltak: hogy a szülők mindazt bizonyíthatóan elkövették, amiről annyit lehetett olvasni a sajtóban. De nem ez történt. Nagyon nem. Serdült Szilvia riportja a meglepő fordulatról.