ELJÁRÁS

Botrányok a BL-ben: Öltözőben esett egymásnak Aurelian Tchouameni és Federico Valverde

Botrányok a BL-ben: Öltözőben esett egymásnak Aurelian Tchouameni és Federico Valverde

2:06
HíradóDiáklányokat zaklathattak a szegedi tesitanárok
2024. október 22. 8:57

Diáklányokat zaklathattak a szegedi tesitanárok

Két testnevelőtanár is zaklathatott diáklányokat az egyik szegedi középiskolában. Információink szerint egyikük ellen már nyomozás is indult szeméremsértés gyanújával. Az egyik diák úgy tudja, a tanár fittségi felmérésen fogdosta diákjait – őt azonnal felfüggesztették. A másik, azóta elküldött tanár a diák szerint autókázni, kirándulni, vacsorázni hívta a 14-15 éves lányokat, valamint a melltartójukra is megjegyzéseket tett.
8:32
Reggeli„Bárki a célkeresztjükbe kerülhet” – semmilyen eszköze nincs annak, akit kinéz magának a Szuverenitásvédelmi Hivatal
2024. augusztus 16. 11:02

„Bárki a célkeresztjükbe kerülhet” – semmilyen eszköze nincs annak, akit kinéz magának a Szuverenitásvédelmi Hivatal

„Adófizetők pénzének a pocsékolásával foglalkozik” – zárta rövidre Ligeti Miklós, a Transparency International Magyarország jogi igazgatója, hogy mivel foglalkozik a Szuverenitásvédelmi Hivatal – amely az Átlátszó által kiperelt adatok szerint magánszemélyekről is kimutatást kért. Ligeti szerint bárki a hivatal célkeresztjébe kerülhet, ez ellen pedig a bíróságon sem lehet panaszt tenni. Mire számít a jogi igazgató a Transperencyvel szemben indított vizsgálat kapcsán? Erről is beszélt Ligeti Miklós a Reggeliben.
1:56
HíradóSzexuálisan zaklattak egy 15 éves lányt Vácon – a lány nevelőapja válaszul elgázolta a zaklatót
2024. augusztus 11. 16:57

Szexuálisan zaklattak egy 15 éves lányt Vácon – a lány nevelőapja válaszul elgázolta a zaklatót

Elgázolta, majd baltával fenyegette a kocsija alá szorult férfit egy autós Vácon szombat délután. Híradónk úgy tudja: a támadó azután ütötte el áldozatát, hogy az megpróbálta megerőszakolni a sofőr 15 éves nevelt lányát. A súlyosan megsérült férfit végül csak a tűzoltók tudták kiszabadítani az autó alól. Kórházba vitték. Szexuális erőszak kísérlete miatt eljárás indult ellene. Támadója emberölés kísérletéért felelhet.
1:40
VideóEz sem ma volt: a kormány leszavazta Polt Pétert
2024. május 6. 6:07

Ez sem ma volt: a kormány leszavazta Polt Pétert

2003-ban ezen a napon komoly szerepe volt Polt Péternek. Keller László ugyanis korábban azt szerette volna elérni, hogy a legfőbb ügyész indítson eljárást annak érdekében, hogy érvénytelenítsék az Országimázs Központ és a Happy End Kft. között született – több milliárdos –, Keller szerint törvénytelen szerződéseket. 21 évvel ezelőtt a Fidesz volt az ellenzék és szerintük az akkori kormánypártoknak (MSZP és SZDSZ) az volt a célja, hogy megbuktassák a legfőbb ügyészt. A kormánypártok pedig azt állították, hogy a parlamenti demokrácia eszközével éltek, amikor nem fogadták el Polt Péter több interpellációra adott válaszát. 
2:13
HíradóFüggőséget okozhat, ezért lecsapott a TikTokra az Európai Bizottság
2024. április 23. 18:54

Függőséget okozhat, ezért lecsapott a TikTokra az Európai Bizottság

Eljárást indított az Európai Bizottság a TikTok üzemeltője ellen az applikáció egyik új verziója miatt. Aggályosnak tartják, hogy vállalat nem vizsgálta, milyen kockázatai vannak, és mennyire okoz függőséget az app Light változata, ami pontokkal díjazza a videómegtekintéseket és lájkokat. Az általunk kérdezett szakpszichológus szerint a közösségi oldalakon látottak a jutalmazásért felelős hormonális rendszert érintik, és a túlzott használata komoly zavarokat okozhat a gyerekeknek és a felnőtteknek is.  
BelföldTömeges rosszullét: 550 ezer forintos büntetést kapott a BME gólyatáborába ételt szállító cég
2024. január 19. 5:53

Tömeges rosszullét: 550 ezer forintos büntetést kapott a BME gólyatáborába ételt szállító cég

Lezárult a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem nyári gólyatáborában történt tömeges rosszullétek miatt indított vizsgálat, az ételt szállító vállalat 550 ezer forintos pénzbüntetést kapott – derült ki a kormányhivatal rtl.hu-nak küldött válaszából. A 71 ember megbetegedését okozó étkeztető cég Balatonlellén csak tábori éttermet üzemeltetett, az ételt Budapesten főzték. Kórokozót nem sikerült kimutatni, de a vizsgálat megállapította, hogy a vállalat alapvető higiénés szabályokat szegett meg. 
2:05
HíradóFeljelentette a férjét egy nagycsécsi nő, a férfi megtudta és agyonverte
2023. december 12. 18:24

Feljelentette a férjét egy nagycsécsi nő, a férfi megtudta és agyonverte

Napokkal a gyilkosság előtt zaklatás miatt feljelentette párját az a nagycsécsi nő, akit élettársa halálra vert a múlt héten. Eljárás is indult a férfi ellen. Amikor ez a tudomására jutott, agyonverte a nőt. Borsod megyében ezzel a támadással együtt három családon belüli gyilkosság is történt egyetlen hét alatt. Az általunk megkérdezett pszichológus szerint az egyik leggyakoribb oka az ilyen tragédiáknak a féltékenység.  
BelföldPerrel kényszerítette rá egy magánszemély a magyar államot, hogy fizessen a saját késlekedéséért
2023. november 27. 5:51

Perrel kényszerítette rá egy magánszemély a magyar államot, hogy fizessen a saját késlekedéséért

Látszólag következmények nélkül megtehetik a gyámhivatalok, hogy sokszorosan túllépjék az eljárási határidőket, miközben – sokszor hátrányos helyzetű – családok életének legfontosabb ügyeiről döntenek. Kevesen tudják, hogy az elhúzódó eljárások miatt kártalanítás jár – nemrég egy anya sikerrel perelt, miután a kormányhivatal elutasította ennek kifizetését. Az összeg jelképes, de bizonyára megéreznék a hatóságok, ha sokan élnének a lehetőséggel.