Kegyetlen dráma Dudás Miki halála körül – édesanyja iszonyú terhet visel

rtl.hurtl.hu

2026. január 7. 10:30

Dudás Miki halálának körülményeiről továbbra is nagyon kevés a biztos információ, de annyi már most látszik, hogy a helyzet egyre súlyosabb árnyalatokat kap. A sportolóra az otthonában találtak rá, és bár a rendőrség kezdetben kizárta az idegenkezűséget, a boncolás után mégis nyomozást indítottak. Közben a családja – különösen az édesanyja – a teljes összeomlás szélén áll.

Mint az RTL is megírta, drámai hír rázta meg a nyilvánosságot január 5-én, hétfőn: elhunyt Dudás Miklós olimpikon. A tragédia hirtelen jött, nem volt előjele, és a sportoló mindössze 34 éves volt.

Az Index értesülései szerint a soron kívül elvégzett hatósági boncolás során a szakértő olyan sérüléseket talált az elhunyton, amelyek keletkezési mechanizmusa büntetőeljárás keretében tisztázható.

A BRFK Életvédelmi Osztálya ezért január 6-án halált okozó testi sértés bűntett gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen rendelt el nyomozást, amelynek feladata, hogy tisztázza a sérülések keletkezésének körülményeit.

Az édesanyja számára ez több mint elviselhetetlen. Egyetlen év alatt kellett eltemetnie élete két legfontosabb férfiját: a fiát és a férjét. A talpig becsületes asszony mindent megtett azért, hogy a fia biztonságban legyen, vigyázott az egészségére, féltette – mégis elragadták tőle. Egy gyermek elvesztését semmilyen lélek nem bírja el, ő pedig már a társát is gyászolta, a gyászév még le sem telt.

A család tragédiája azonban jóval korábban kezdődött. Dudás Miki édesapja 2024 augusztusának végén súlyos bántalmazás áldozata lett: egy vitás ügy miatt találkozott egy társasággal a XVIII. kerületben, egy benzinkúton. A kialakult verekedésben olyan brutális ütéseket kapott, hogy kómába esett, és soha többé nem tért magához. Hónapokig feküdt élet-halál között, majd 2025 februárjában elhunyt.

A sportoló korábban a Blikknek beszélt arról, mennyire aggódik édesanyjáért az apja halála után:

„Édesanyám teljesen összetört, a fájdalom és a gyász súlyos depresszióba taszította. Napok óta ki sem kel az ágyból, nem teszi ki a lábát a házból, nyugtatókon él… Félek, hogy elveszítem őt is!”

Most pedig éppen az ellenkezője történt. Az édesanya veszítette el a fiát – és ezzel talán mindent, ami még tartotta.

A két egymás utáni tragédia olyan terhet rakott rá, amit ember nem bír el. A családot ismerők szerint a nő már a férje halála után is napról napra küzdött a gyásszal, most azonban alig talál kapaszkodót.

A hatóságok tovább vizsgálják a körülményeket, a család pedig próbál a felszínen maradni a felfoghatatlan fájdalom közepette. Miki párja, Szigligeti Ivett az új évet még pozitívan köszöntötte. Ekkor még nem sejtette, hogy ötödikén elveszíti szerelmét, gyermekei édesapját és társát…

Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!