Belföld

Már el is hagyta Magyarországot a verőcei balesetben érintett szállodahajó

rtl.hurtl.hu

2024. május 20. 17:14

Az MS Heidelberg már Ausztriában járhat, miután nem foglalták le a hatóságok.

Huszonnégy órával a baleset után már el is hagyhatta az országot a szombat esti verőcei hajóbalesetben érintett szállodahajó, az MS Heidelberg – írja az Index. Vasárnap este 10 után indult el és már azóta Ausztriában járhat.

Szombaton éjjel egy kishajó ütközött egy szállodahajóval Verőcénél. A balesetet egy ember élte túl, rajta kívül eddig egy 39 éves férfi és egy 20 éves nő holtteste került elő. Öt embert még nem találtak meg. Hétfőn a rendőrség arról tájékoztatott, hogy segítségnyújtás elmulasztása gyanújával indítottak eljárást a szállodahajó kapitánya ellen. A lap szerint a hajó a kapitány nélkül indult útjára.


A lap megszólaltatta Borbély Zoltán közlekedési szakjogászt, aki elmondta, hogy „a nyomozás kezdetén szakértőkkel vizsgálják meg az érintett hajót és dokumentálják a sérülés mellett a szállodahajó technikai eszközeit is. Ha ezek megtörténtek, és a kapitány nem hivatkozott ezen a ponton műszaki hibára, úgy nem foglalják le ebben az esetben a hajót”.

A balesetben eltűnteket még keresik, a Budapesti Rendőr-főkapitányság azt közölte, hogy egy 18 és egy 28 éves nőt, valamint egy 19 éves, egy 30 éves és egy 39 éves férfit próbálnak megtalálni.

Nyitókép: RTL

#Belföld#Verőce#hajóbaleset#ms heidelberg#szállodahajó#keresés#eljárás

Címlapról ajánljuk