Legfrissebb tartalmak

6:17
Fókusz
2022. november 15. 19:54

Elég naponta egyszer, langyos vízben zuhanyozni a bőrgyógyász szerint

Takarékossági, természetvédelmi, környezettudatossági okokból egyre többen mondanak le a mindennapos tisztálkodásról, de a szakember szerint ezzel sincs is semmi baj. A folyamatos mosakodás helyett a gyakoribb mosással tehetünk jót a bőrünkkel: érdemes 3 naponta cserélni a törölközőket és az ágyneműt is. A zuhanyzás ideális időtartama pedig 5-10 perc, kímélő mosakodószerekkel. A bőrgyógyász a forró kádfürdőt egyenesen tiltólistára teszi. De mit szól ehhez Kamarás Norbi és Kabát Peti, akik naponta legalább kétszer a tus alá állnak. A szappanok kedvelőinek sincs túl jó hírünk.
4:59
Fókusz
2022. november 15. 19:53

„Azok a jelek mutatják, hogy az oktatás összeomlott, amik már most megfigyelhetők”

A pedagógusok melletti szolidaritási hullám még szeptemberben indult el, és akkor vált igazán erőteljessé, amikor a Kölcsey Ferenc gimnázium öt tanárát polgári engedetlenség miatt elbocsátották. Munkaterheik csökkentéséért, sztrájkjoguk visszaállításáért és magasabb fizetésért küzdenek. A mostani munkabeszüntetést a Karinthy Frigyes Gimnázium és a Brassó utcai Általános Iskola hirdette meg, péntekre pedig a pedagógus-szakszervezetek egységes, országos sztrájknapot terveznek. 
25:09
X-Faktor
2022. november 15. 16:25

Miller Dávid: Azt hittem, Beton.Hofi szórakozik velem

Miller Dávid csak mostanában kezdte el érezni, hogy a párkapcsolatai alakulásában szerepet játszhat a szülei válása. Az X-Faktor műsorvezetője Szabados Áginak elmesélt egy hihetetlen történet arról, hogyan történt meg vele szóról szóra ugyanaz, mint közel harminc évvel korábban az apjával, Miller Zoltánnal. Beszélt arról is, hogy az anyukájával, Ullmann Mónikával szokott bulizni, hogy szóba meri-e hozni a műsorban Herceg Erika kihívó ruháját, és hogy miért olyan stresszes az élete.
Belföld
2022. november 15. 13:26

Egy volt kommunista médiamunkás mellett vezette le Schmidt Mária, hogy miért kellett volna a kommunista médiamunkásokat kirúgni a rendszerváltáskor

Stefka István, a Pesti Srácok lapigazgatójával és Huth Gergellyel beszélgetett a Terror Háza Múzem, a XX. Század Intézet és a XXI. Század Intézet főigazgatója arról, hogy milyen súlyos mulasztás, hogy a kommunisták át tudták menteni hatalmukat a médiában a rendszerváltás utáni évekre is.
Belföld
2022. november 15. 13:02

Radó Péter: A kormány bürokratikus szörnyetege kékgalléros szakmunkást csinál a pedagógusokból

A közoktatás bizonyos értelemben már össze is omlott, és az legszomorúbb, hogy ezt 2012-ben is előre lehetett látni – mondta a Házon kívülnek az oktatáskutató, felidézve, hogyan veszítették el az autonómiájukat az iskolák, és hogyan váltak „spirituális vezetővé” az igazgatók. A mostani tiltakozások sem hoznak áttörést szerinte, a jövő megpecsételődött.